F1: Nem alapozhatok arra, hogy Vettel hibázni fog – Hamilton

Vágólapra másolva!
2017.10.22. 02:20
null
Lewis Hamilton szerint Sebastian Vettel és a Ferrari Austinban nem fog hibázni, így bajnokavatásra sem kerül sor (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szerint Sebastian Vettel nem fog újabb nagy különbségű vereséget szenvedni tőle, így a vasárnapi Amerikai Nagydíjon még elmarad a bajnokavatás. Vettel jó versenyt vár, míg Max Verstappen úgy véli, a rajtrács végéről csak felfelé törhet. Íme, az Amerikai Nagydíj időmérőjének nyertesei és vesztesei!

 

NYERTESEK

Lewis Hamilton karrierje 72., idei 11. rajtelsőségét szerezte meg Austinban, ahol akár meg is szerezhetné a világbajnoki címet. Ám nem éli bele magát ebbe.

„Jól állok, de ahhoz, hogy a világbajnoki címet már itt megszerezzem, az is kellene, hogy Seb valami buta hibát kövessen el. Erre pedig nem alapozhatok egy négyszeres világbajnok elleni csatában” – mondta Hamilton, aki a hétvége összes szabadedzését és az időmérő mindhárom szakaszát az élen zárta.

HAMILTON VILÁGBAJNOK AUSTINBAN, HA…
…nyer, és Vettel nem végez az első ötben
…2. lesz, Vettel nem végez az első nyolcban, miközben Bottas sem nyer

Az angol 117. alkalommal indulhat az első sorból, amivel maga mögött hagyta az örökranglistát néhány hete még egyedül vezető Michael Schumachert.

A legutóbbi három versenyen ütközések és műszaki hibák miatt csak egy negyedik helyet szerző Sebastian Vettel pénteken kasztnicserére szorult, s úgy tűnt, folytatódik a rémes sorozata. Ehhez képest a második rajtkockát szerezte meg, és talán versenybe szállhat Hamiltonnal a győzelemért – bár az angol második és harmadik szektoros remeklését elnézve nagyon nehéz lesz tartani vele a lépést.

„Nehezen találtam a ritmust a hétvégén, de a legjobbkor kaptam el a fonalat, és közelebb kerültem Lewishoz, mint azt előre gondoltuk. Fontos a második rajtkocka, mert nagyon jó a versenytempónk” – mondta Vettel.

Carlos Sainz Jr. ennél jobb kezdésről nem is álmodhatott volna a Renault-nál. Nico Hülkenberg legyőzéséhez (ami Jolyon Palmernek egyszer sem sikerült az idén) az is kellett az időmérőn, hogy a német a 20 rajthelyes büntetése miatt ki se menjen a pályára a 2. szakaszban, de Sainz a teljes versenyhétvégén bizonyította, hogy versenybe tud szállni a némettel.

„Körről körre jobban élvezem az autó vezetését. Nem könnyű irányítani, de ha rájössz, hogyan kell, nagyon nagy élvezet. Azt hiszem, az eredményeim is mutatják, mennyire szeretem” – mondta Sainz, aki Max Verstappen büntetése miatt a hetedik helyről rajtolhat.

Fernando Alonso is nagyszerűen szerepelt az időmérőn. A McLaren-Honda sorozatban negyedszer jutott be az időmérő harmadik szakaszába, ami 2015 eleje óta először fordult elő. Mint ahogy az is, hogy az austini pályán a legjobb tíz közé jut a wokingi autó a japán hajtóegységgel.

„Nagyon elégedett vagyok, remek időmérőnk volt. A szél miatt nagyon nehéz néhány kanyarban a pályán tartani az autót – mondta Alonso, aki Sainznak is üzent. – Élvezze ki ezt a négy versenyt, mert jövőre megint én leszek a legjobb spanyol!”

Fernando Alonso révén először jutott az időmérő 3. szakaszába a McLaren-Honda a texasi pályán (Fotó: AFP)
Fernando Alonso révén először jutott az időmérő 3. szakaszába a McLaren-Honda a texasi pályán (Fotó: AFP)

VESZTESEK

Nagyon szoros időeredmények születtek az időmérőn, az első szakasz végén Brendon Hartley úgy zárt a 18. helyen, hogy csak 54 ezreddel maradt el a továbbjutó Romain Grosjeantól. A harmadik szakaszban Kimi Räikkönen egy századra volt a harmadik rajtkockától, de csak ötödik lett úgy, hogy Valtteri Bottastól 9 ezreddel elmaradva azonos időt futott Daniel Ricciardóval, aki azért került elé, mert korábban fejezte be a körét.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:36.335
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.668
OKTÓBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.478
pole: Hamilton 1:33.108, 2. Vettel 1:33.347
OKTÓBER 22., VASÁRNAP
21.00: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
A HÁTRALÉVŐ FUTAMOK
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj
November 26., 14.00: Abu-dzabi Nagydíj

„Nem tudom, hogy lehet ezredre azonos időt autózni, de végül is a pálya tiszta oldaláról rajtolhatok, ami sokat számít majd” – mondta a finn, aki éppen tíz éve lett világbajnok.

Max Verstappen kiváló formát mutatott a Red Bull-lal, miután a versenyhétvége elején bejelentette, hogy 2020 végéig meghosszabbította a szerződését. Ám a nagy bejelentést egy kisebb is követte, a Red Bull motorcseréi miatt a holland 15 rajthelyes büntetést kapott. Verstappen azok után, hogy tíz versenyen keresztül nem tudott dobogóra állni, a legutóbbi két futamon első és második lett, de ezt a jó sorozatot aligha folytatja Austinban.

„Nem volt tökéletes az időmérő, sőt, az idei egyik legrosszabbja volt részemről, de a büntetés miatt ez nem is nagyon számít. A versenyen innen csak előre lehet menni. Talán hatodik lehetek, ez a célom” – mondta Verstappen, aki szuperlágy gumikon rajtol, ettől is várja a gyors előretörést.

Kevin Magnussen utolsó lett az időmérőn, de a rajtbüntetések miatt hárman is mögé kerültek volna. Csakhogy ebből kettő lett, miután őt is megbüntették Sergio Pérez feltartása miatt. A dán veszélyesen ráhúzta az autóját a mexikói Force Indiájára, amiről elmondta, szándékosan tette, mert a csapata azt mondta neki a rádión, hogy Pérez is kivezető körön van, akárcsak ő, és nem akart szélárnyékot a mért körére.

Csakhogy Pérez gyors körön volt, Magnussen elismerte a tettét, és a három rajthelyes büntetése (amiből valójában egy helyet veszít, azaz végeredményben kettőt nyer) mellé egy büntetőpont is bekerült a neve mellé. Így nyolcnál tart, de kettőtől hétfőn meg is szabadul.

Lance Strollt is három rajthelyes büntetéssel sújtották Romain Grosjean feltartásáért. A kanadai éppen az egyik Toro Rossót kerülte ki, amikor Grosjean utolérte, és ugyanúgy a jobb oldalt választotta, hogy elengedje a franciát, mint a Haas pilótája az előzésre. Az egész vége majdnem az lett, hogy a füvön ütköztek.

AMERIKAI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Valtteri Bottas finn Mercedes
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
14. Stoffel Vandoorne* belga McLaren-Honda
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
16. Lance Stroll** kanadai Williams-Mercedes
17. Max Verstappen*** holland Red Bull-TAG Heuer
18. Kevin Magnussen** dán Haas-Ferrari
19. Nico Hülkenberg**** német Renault
20. Brendon Hartley***** új-zélandi Toro Rosso-Renault
*5 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
**3 rajthelyes büntetés feltartásért
***15 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
****20 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
*****25 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik