F1: Mick Schumacher azonnal otthon érezte magát a Ferrariban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.03. 11:09
null
Mick Schumacher máris rengeteget tanult (Fotó: AFP)
A hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher fia, Mick Schumacher kedden ölthette magára először a Ferrari overallját és tehette meg az első métereit az olasz gárda idei gépével. A jelenleg a Formula–2-ben versenyző német elmondása szerint azonnal otthon érezte magát a maranellóiaknál, amely csapattal édesapja öt bajnoki címet szerzett és minden idők legsikeresebb versenyzőjévé vált. Az érzelmes pillanatokkal kapcsolatban pedig Fernando Alonso is megszólalt, aki annak idején a rekordbajnokkal is ádáz csatákat vívott a versenypályákon.

 

Mick Schumacher január óta tagja a Ferrari akadémiájának, és nem kellett sokat várnia a debütálásra sem, ugyanis lehetőséget kapott az első idényközi teszt első napján Bahreinben, hogy magára öltse a maranellói istálló tűzállóját. A fiatal német 56 kört tett meg az SF90-nel és 597 ezredes lemaradásban a második helyen végzett Max Verstappen mögött az időlistán.

„Egészen elképesztő volt. Óriási potenciál van az autóban, nagyon nehéz pontosan leírni, mit éreztem, de máris tudom, hogy még ennél is több van benne. Azonnal otthon éreztem magam. Nagyszerű volt megtenni az első köröket és látni a srácokat, akik az én autómon dolgoznak, akik velem dolgoznak. Nagyon kényelmesen éreztem magam, mintha otthon lettem volna" – mondta lelkesen a jelenleg a Formula–2-ben versenyző német.

„Minden egyes alkalommal, amikor elhagytam a garázst, valami újat tanultam az autóról és arról, hogy miként érzem magamat benne, a csapatban pedig remek volt a harmónia – tette hozzá és az eredményekre is kitért. – Max nagyon tapasztalt hozzám képest és úgy gondolom, elégedettek lehetünk. Elvégeztük a munkát, és elégedetten szálltam ki a kocsiból, tetszett, hogy ennyire magabiztos voltam."

„Már alig várom, hogy újra a pályára hajtsak és fejlődhessek bizonyos területeken. Talán nem tudtam megtenni annyi kört, amennyit szerettem volna, de azon leszek, hogy szerdán kibővítsem a programot" – emelte ki a német, aki már az Alfa Romeo volánja mögött rója a köröket a bahreini aszfaltcsíkon.

„Nagyon jó volt látni az időlistán a két nevet: M. Schumacher és Alonso, hiszen már a kezdetekkor is együtt szerepeltek – mondta már a 2018-as idény végén visszavonult Fernando Alonso, aki a McLarenben foglalt újra helyet, hogy a Pirelli 2020-as abroncsait tesztelje.

„A legjobb az, ha az ember azonnal jön, amikor csak lehetősége van rá. Fiatalon sosem tudhatod, hogy mikor érkezik az F1-be vezető vonat. Nagyszerű jövő áll előtte, és eléggé jól ment az alsóbb kategóriákban is. Most éppen az F2-ben van, és úgy hiszem, minden figyelme arra irányul, hogy jó bajnokságot fusson. Ha ez sikerül, és egy F1-es csapat bizalmat szavaz neki, akkor azonnal fel kell szállnia arra a bizonyos vonatra" nyilatkozta a spanyol a Sky Sportsnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik