F1: Massa nem hisz Kubicában, a másik jelöltet jól kiosztotta

Vágólapra másolva!
2017.10.25. 11:01
Felipe Massa szerint Robert Kubica és Paul di Resta szerződtetése is visszalépés lenne a Williams számára, ha csapata úgy döntene, hogy lecseréli őt a 2018-as szezonra.

„Minden elismerésem Roberté, fogalmam sincs, hogy lehet egy kézzel vezetni, én biztosan nem lennék rá képes – mondta Massa a 2014-es Williamst Silverstone-ban és a Hungaroringen tesztelő lengyelről, aki 2011 elején elszenvedett ralibalesetében kis híján elvesztette az egyik karját, és F1-es futamon azóta sem indult. – El sem tudom képzelni, hogy gond nélkül végigversenyezzen így egy szezont. Szenvedni fog, a jelenlegi autókkal sokkal nehezebb, mint amivel ő tesztelt. Tisztelem őt azért, amit csinál, de ez hosszú távon aligha fog működni.”

Massa sokkal nyersebben fogalmazott Di Restáról, a Williams tartalék pilótájáról, aki éppen a Magyar Nagydíjon ugrott be a lebetegedő brazil helyére.

„Nem hiszem, hogy Paul lenne a megfelelő megoldás, legyen szó az autó fejlesztéséről vagy az eredményekről. A mostani sorozatában sem szerepel jól. Mindegy, nem én döntök, csak elmondtam a véleményem” – mondta Massa a német túraautó-bajnokság legutóbbi öt idényét a 15., a 8., az 5. és a 11. helyen záró skótról.

Massa szerint a Williams a legjobban akkor járna, ha őt tartaná meg, de arra is felkészült, hogy a szezon végén vissza kell vonulnia.

„Így is sokkal többet kaptam, mint előzetesen reméltem” – mondta a brazil.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik