F1: Leclerc időt vesztett a taktika miatt; Ricciardót megbüntették

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 19:03
null
A Mercedes történelmi sikert aratott (Fotó: AFP)
Valtteri Bottasra többször is nyomást helyezett Lewis Hamilton, ám a finn hibátlan versenyzéssel nyerte meg az Azeri Nagydíjat, és vissza is vette a vezetést az egyéni vb-összetettben. A Mercedes eközben történelmet írt az újabb kettős sikerével, míg Sebastian Vettel futama a gyenge első etap miatt ment el. A másik ferraris, Charles Leclerc úgy véli, teljesen máshogy is alakulhatott volna a verseny, ha az időmérőn nem töri össze az autóját a második szakaszban. Daniel Ricciardót büntetéssel sújtották baleset okozásáért.

Valtteri Bottas kezdhette meg a pole pozícióból az Azeri Nagydíjat, és hiába kellett a rajt után, illetve a leintés előtt is védenie az első helyét márkatársa, Lewis Hamilton előtt, idénybeli második diadalát aratta, és vissza is állt a vb-összetett élére. Igaz, előnye csupán egyetlen pont a második helyen befutó brit előtt.

A Mercedes ezzel történelmet írt az újabb kettős győzelemmel, hiszen az idény eddigi mind a négy versenyén 1–2-ben végzett, és ilyenre még egyetlen gárda sem volt képes a Formula–1 történetében.

„Nagyon kemény futam volt, még ha az élen nem is nagyon történt semmi, hiszen Lewis nagy nyomás alá helyezett, így egyetlen hibát sem követhettem el – kezdte az értékelést az Azerbajdzsánban először nyerő finn. – Mindent az irányításunk alatt tartottunk, és örülök, hogy megláttuk a kockás zászlót. Csapatként hihetetlen szinten teljesítünk jelenleg, míg nekem csak ez volt a pályafutásom ötödik győzelme" – utalt a német gárda történelmi sikerére.

„Gratulálok Valtterinek – dicsérte már márkatársát Hamilton.Fantasztikus versenyt futott, nem hibázott, szóval megérdemelte a győzelmet. Én mindent az időmérőn vesztettem el, majd az 1-es kanyarban nem támadtam elég keményen. Nem ez volt a legerősebb futamunk, én pedig hagyományosan szenvedek ezen a helyszínen, szóval ebből a szempontból jó a második hely. A csapat számára viszont nagyszerű eredmény született, ilyen jól még nem kezdtünk egyetlen idényt sem. A gyárban mindenki 0-24-ben dolgozik, és minden egyes évben csak egyre éhesebbek vagyunk a sikerre" – tette hozzá a címvédő.

Harmadikként Sebastian Vettelt intette le a kockás zászló, a német idei második dobogós helyezésének köszönhetően a harmadik pozícióba lépett előre az egyéni vb-összetettben.

„Az első etapom nagyon rossz volt, eléggé szenvedtem a gumikkal, nem tudtam megfelelő működési tartományba hozni őket. Túl hidegek voltak, én pedig kárt is tettem bennük, szóval mire elég melegek lettek, már közel sem voltak tökéletes állapotban. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam az autóban, nem voltam kiegyensúlyozott és magabiztos sem. Ezek után újabb kemény etapra számítottam a közepes gumikon, ám a váltás után nem volt problémám" – magyarázta Vettel.

„Innentől volt elég tempónk ahhoz, hogy menjünk a Mercedesekkel, és néha némi nyomást is helyezzünk rájuk. Fontos volt, hogy megtartsam a harmadik helyet, és az is, hogy Charles (Leclerc) megfussa a leggyorsabb kört. Még mindig sok munka vár ránk, a lényeg az, hogy maximalizáljuk a lehetőségeinket" – jelentette ki.

A negyedik pozícióban Max Verstappen zárt az egyetlen versenyben maradó Red Bull-lal.

„Vesztettem egy keveset a rajtnál Sergio Pérez mögött, az első körben azonban nem kockáztathatsz ennyit. A közepes keveréken mutatott tempónk jó volt, és egészen a virtuális biztonsági autós szakaszig jöttünk is fel az előttünk állókra. Utána azonban már nem volt meg a tapadás, talán a gumik nem voltak elég melegek, szóval úgy döntöttem, csak behozom az autót" – foglalta össze a futamát.

Az időmérő második szakaszában a Ferrarit a gumifalba állító Leclerc a nyolcadik rajtkockát foglalhatta el, és új szett közepes keveréken kezdhette meg a futamot. Sokáig úgy tűnt, a győzelemre is van esélye, ám miután kiállt a kerékcserére, már nem diktált túl jó tempót.

„Biztos volt oka annak, hogy ennyi ideig elnyújtottuk az első etapot. Még meg kell néznem az adatokat, mielőtt bármit is mondok, hiszen a bokszfalon jóval több adat áll a csapat rendelkezésére. Úgy vélem, vesztettem némi időt, amikor Valtteri, Lewis, majd Vettel is megelőzött, szóval ennek kicsit utána kell néznünk" – kérdőjelezte meg a Ferrari taktikáját a monacói.

„Megkérdeztem a rádión, hogy van-e bármi esélyem felzárkózni, de azt mondták, hogy nincs. Ezt követően már nem is próbáltam elkapni őket, csak a gumikra figyeltem, hogy meg tudjam futni a leggyorsabb kört akkor, amikor lehetőségem van rá. A közepes keveréken nagyon erősek voltunk. Ez nagyon pozitív verseny is lehetett volna, és őszintén szólva nincs is semmi baj a Ferrarival, csakis én hibáztam tegnap" – utalt arra, hogy az időmérőn esélyes volt a pole-re, és ha megszerezte volna az első rajtkockát, akkor talán most a Mercedes nem ünnepelhetné az újabb kettős győzelmét.

Daniel Ricciardo eközben újabb kiesést szenvedett el, miután elmérte a féktávot, és a menekülőútra menet Danyiil Kvjatot is leterelte a pályáról. Az ausztrál aztán bele is tolatott a Toro Rossóba, ahogyan igyekezett menetirányba állítani a Renault-ját. Az eset következtében mindkét versenyző számára véget ért futam, míg Ricciardót vizsgálni kezdték, majd a versenyt követően meg is büntették.

A döntés értelmében az ausztrál három rajthelyes büntetést kapott a soron következő Spanyol Nagydíjra, plusz két büntetőpont is íródott a neve mellé.

AZERI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1.524 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 11.739 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 17.493 mp h.
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:09.107 p h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:16.416 p h.
7. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:23.826 p h.
8. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:40.268 p h.
9. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:43.816 p h.
10. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
12. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
16. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 38 fék
Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 38 váltó
Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 33 baleset
Daniel Ricciardo ausztrál Renault 31 baleset
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Valtteri Bottas 2 4 4 1 87
2. Lewis Hamilton 2 4 4 86
3. Sebastian Vettel 2 4 52
4. Max Verstappen 1 4 51
5. Charles Leclerc 1 4 2 47
6. Sergio Pérez 3 13
7. Pierre Gasly 2 1 13
8. Kimi Räikkönen 4 13
9. Lando Norris 2 12
10. Kevin Magnussen 1 8
11. Daniel Ricciardo 1 6
11. Nico Hülkenberg 1 6
11. Carlos Sainz 1 6
14. Lance Stroll 2 4
15. Alexander Albon 2 3
16. Danyiil Kvjat 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 173
2. Ferrari 99
3. Red Bull-Honda 64
4. McLaren-Renault 18
5. Racing Point-Mercedes 17
6. Alfa Romeo-Ferrari 13
7. Renault 12
8. Haas-Ferrari 8
9. Toro Rosso-Honda 4
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik