F1: Kubicának is át kell esnie az orvosi vizsgálaton – Todt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.26. 13:22
null
Kubicát a lengyel olajtársaság is támogatná (Fotó: TVN24.pl)
Orvosok és orvosi szakértők csoportja fogja megvizsgálni a Williamsnél visszatérésre készülő Robert Kubica karját, mielőtt megkapja az F1-es szerepléshez szükséges szuperlicencet – minderről az újraválasztására készülő FIA-elnök Jean Todt számolt be a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén a sajtó képviselőinek.

Robert Kubica közel hét éve szenvedett rendkívül súlyos balesetet egy raliversenyen, amely után kis híján elvesztette a jobb karját, és hosszú ideig tartott, míg felépült. Az is kisebb csodának számított, hogy egyáltalán a rali-világbajnokságon indulhatott, és most közel áll ahhoz, hogy hét szezon kihagyás után a Williams istállónál visszatérjen a Formula–1 mezőnyébe. Legalábbis erre utal, hogy ő lesz az egyik pilóta, aki a jövő héten esedékes Abu-dzabi teszten részt vesz a grovei istállónál.

„Jelenleg nagy erőkkel azon dolgozunk, hogy kiderítsük, a múltbéli karsérülései mennyire befolyásolják az F1-es szerepléshez szükséges fizikai képességeit. Várjuk meg, mi történik a jövő héten. Vannak más jelöltjeink, úgyhogy biztos nem hozunk döntést sem ezen a hétvégén, sem a jövő héten” – jelentette ki Paddy Lowe a Williams technikai vezetője.

Ennek az áll a hátterében, hogy az FIA szakmai bizottságának el kell dönteni, hogy Kubica képes az F1-es autó biztonságos kezelésére, valamint a megadott szintidőn belül képes baleset esetén elhagyni.

„Rendelkezésünkre állnak a megfelelő szakértők, szakemberek, és nincs kétségem afelől, hogy minden szükséges ellenőrzést elvégeznek majd. Robertnek is át kell esni az orvosi alkalmassági vizsgálaton, ahogy a többi szuperlicencre vágyó pilótának is, és biztos vagyok benne, hogy az orvosi bizottság tagjai felelős döntést fognak hozni, ahogy azt az összes többi F1-es versenyző esetében is teszik” – jelentette ki Jean Todt Abu-Dzabiban.

Kereskedelmi, anyagi szempontokat vizsgálva azonban jóval nagyobbak a 32 éves pilóta esélyei a jövő évi pilótaülésre. Kubica ugyanis hozná magával az igen tőkeerős szponzornak tűnő lengyel olajtársaságot, a Lotost, amely anyagi támogatásával sokat lendíthetne visszatérési ambícióin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik