F1: kínai legek; elsők és utolsók minden mennyiségben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 18:53
A hétvégén idei második versenyével folytatódik a Formula–1-es világbajnoki sorozat, úgyhogy itt az ideje felidézni a legemlékezetesebb Kínai Nagydíjak történéseit.

Michael Schumacher utolsó győzelme 2006-ból – nagy lépés lehetett volna a vb-cím felé, de a végén Fernando Alonso örült (Fotó: AFP)
Michael Schumacher utolsó győzelme 2006-ból – nagy lépés lehetett volna a vb-cím felé, de a végén Fernando Alonso örült (Fotó: AFP)

Az idei Formula–1-es versenynaptárban fordul elő első alkalommal, hogy a Kínai Nagydíj a szezon második futama lesz. Első éveiben még az utolsó versenyek között szerepelt, de 2009 óta átkerült az idény elejére, ám rendre a harmadik vagy a negyedik volt a sorban a Herman Tilke által tervezett sanghaji aszfaltcsík.

A német pályakészítő mester egyik legjobban sikerült és a szurkolók között is elismert munkája lett a sanghaji, amely olyan jellegzetességeket vonultat fel, mint a célegyenes utáni „csigakanyar” vagy éppen az 1170 méterével a jelenkori F1 egyik leghosszabb egyenese a 13-as és a 14-es kanyar között.

MAJDNEM CSUHAJ

Az illetékesek már a ’90-es évek elejétől az első Kínai Nagydíj megrendezésén fáradoztak, és végül a Zhuhai International Circuit be is került az 1999-es szezon előzetes versenynaptárába.

Az F1 azonban sohasem érkezett meg a Csuhaj város mellett található pályára, mert az nem felelt meg az FIA szigorú előírásainak.

A világ egyik legnagyobb kikötővárosában a csaknem félmilliárd dollárba kerülő – és ezzel akkor a legdrágábbnak minősülő – pályán 2004-ben rendezték meg az első Kínai Nagydíjat, holott a kommunista ország vezetői jó tíz évvel korábban szerették volna vendégül látni az F1 mezőnyét.

Az első Kínában rendezett futam a Ferrarival az élről induló Rubens Barrichello pályafutása utolsó ferraris sikerét hozta, miközben csapattársa, az év végén hetedik világbajnoki címét megszerző Michael Schumacher elhibázta az időmérőt, és a mezőny végéről rajtolva csak kóválygott a pályán, útját ütközések, megpördülések, defektek színesítették a 12. helyig.

Egy év múlva az évzárót tartották Kínában – 2005 volt az egyetlen év, amikor itt ért véget a szezon. A friss világbajnok Fernando Alonso győzött – akkor nyert legutóbb 6 sebességes váltóval szerelt autó –, a Renault megszerezte a konstruktőri vb-címet. Utolsó versenyét futotta ezen a néven a Minardi és a Jordan csapat, valamint Antonio Pizzonia. Michael Schumacher folytatta előző évi botladozását: előbb a felvezető körön összecsattant Alberssel, majd ismét a mezőny végéről startolva 22 kör után egy biztonsági autós fázis során kicsúszott.

Egy évvel később azonban eljött a hétszeres bajnok ideje: 2006-ban az elején és a végén nedves, de közben felszáradó pályán nagy csatában legyőzte Fernando Alonsót ,és visszavette a vezetést a vb-pontversenyben – mindazonáltal a spanyolé lett a bajnoki cím. Mint utóbb kiderült, ez volt Michael Schumacher pályafutásának utolsó győzelme és utolsó előtti dobogós helyezése.

A 2007-es Kínai Nagydíj az újoncévében világbajnoki reményeit gyakorlatilag itt eldobó Lewis Hamilton kieséséről maradt emlékezetes: a McLaren ifjonca a bokszutca kanyarjában csúszott a kavicságyba - első F1-es kiesését produkálta ezzel. A versenyt a későbbi világbajnok Räikkönen nyerte, s ez volt a Ferrari 200. győzelme, s egyben az utolsó alkalom, hogy az F1-ben egy cigarettamárka nevét hirdetőként láthattuk valamelyik autón.

Egy évvel később, az utolsó, év vége felé rendezett futamon Hamilton és a McLaren begyűjtötte első kínai győzelmét. A következő futamra csak fél évet kellett várni, a kínai verseny átkerült az év elejére és a 2009 áprilisában rendezett verseny Sebastian Vettel első Red Bull-os győzelmét hozta – nem akármilyen esős futamon, lásd az alábbi összefoglalót.

2010-ben aztán Jenson Button nyert a McLarennel – miközben a Renault-ban ülő Vitalij Petrov F1-es pályája első pontjait szerezte a hetedik helyen végezve.

EDDIGI GYŐZTES PILÓTÁK
4: Lewis Hamilton (Mercedes, McLaren)
2: Fernando Alonso (Renault, Ferrari), Nico Rosberg (Mercedes)
1: Rubens Barrichello (Ferrari), Michael Schumacher (Ferrari), Kimi Räikkönen (Ferrari), Sebastian Vettel (Red Bull), Jenson Button (McLaren)

Hamilton 2011-es ismétlését követően 2012-ben – egy nappal azután, hogy megszerezte pályafutása első edzéselsőségét is – itt aratta karrierje első győzelmét a Mercedest vezetve Nico Rosberg, aki így az első német versenyző lett, aki német autóval nyert F1-es futamot.

Érdekesség, hogy a Vettel által uralt Red Bull-dominancia éveiben az osztrák csapat autóinak valahogy sohasem feküdt igazán a sanghaji pálya. Sebastian Vettel győzelmének évét leszámítva még a dobogó elérése is nagy eredménynek számított itt tőlük. Ezzel szemben az utóbbi éveket uraló Mercedes istálló Kínát is meghódította.

SZAVAZÁS

Mi lesz a Kínai Nagydíjon?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

.

Az elmúlt öt kínai versenyből négyet is megnyert a német alakulat, és a csapat két pilótája, Lewis Hamilton és Nico Rosberg egyenlő arányban osztozott a sikereken. Mindössze Fernando Alonso 2013-ban Ferrarival aratott győzelme „rondított” bele a sorozatba.

Hogy aztán most majd váratlanul feltámad a Red Bull, vagy folytatódik a Ferrari Ausztráliában látott jó szereplése, esetleg marad minden a régiben és dominál a Mercedes?

Nem tudjuk, mindenesetre nagyon valószínű, hogy újabb esős versenyt láthatunk, Vettelék legalábbis így készülnek – vasárnap reggel 8-tól kiderül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik