Hamilton a pole-ban Szuzukában; Vettel hibázott az esőben, csak a 9.

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 07:29
null
Ez az ősz már csak ilyen: Szuzukában is Lewis Hamilton szurkolói örülhetnek (Fotó: AFP)
Szinte a teljes időmérő alatt esett az eső Szuzukában, az intenzitása azonban változó volt, de a Ferrari szempontjából nem jött jól, hogy a Q3 végén erősödött fel leginkább az eső. Sebastian Vettel ugyanis hibázott a harmadik szakasz elején, s az egyre hevesebb esőben már nem tudott javítani, így csak a 9. helyről kezdheti meg a vasárnapi versenyt. A pole pozíció ráadásul világbajnoki riválisáé, Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett, a brit mellől csapattársa, Valtteri Bottas indulhat. Felemás időmérőn van túl a Red Bull – Max Verstappen a 3. rajthelyet szerezte meg, Daniel Ricciardo technikai hiba miatt már a Q2-ben búcsúzott.

 

A harmadik szabadedzésen ijesztgetett kissé az eső, de még az átmeneti esőgumikat sem kellett feltenni az autókra, így az a néhány csepp eső nem okozott különösebb nehézséget a versenyzők számára. Ez a tréning – ahogy a péntekiek is – Hamilton elsőségével ért véget, így a Mercedes négyszeres világbajnoka igencsak bizakodva várhatta az időmérőt.

A kvalifikáció egyébként száraz körülmények között kezdődött meg, ám egy kérdés az utolsó pillanatig fenn állt. Hülkenberg ugyanis a harmadik szabadedzés legvégén csúnyán összetörte a Renault-ját, így nem volt biztos, hogy a német versenyző szerelőinek sikerül-e újjáépíteniük az autót az időmérő kezdetéig. Ezt azonban megoldották, így Hülkenberg is részt tudott venni a Q1-ben.

Az első szakaszban először Vettel forgott meg, a Ferrari pilóta a hajtűkanyarban veszítette el az uralmat az autója felett, de még nála nem történt nagyobb baj. Ericsson viszont szinte közvetlenül ezután törte össze a Sauberjét: kicsúszott a kavicságyba a hetes kanyarban, majd autója hátuljával eltalálta a gumifalat. Az időmérőtpiros zászlóval félbeszakították.

34. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.691
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.217
OKTÓBER 6.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.599
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:27.760
OKTÓBER 7.,VASÁRNAP
07.10: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 19.10:Brazil Nagydíj

Szerencsére csupán néhány percig kellett nélkülöznünk az autókat a pályán, és amikor újraindították az időmérőt, Hülkenberg is végre pályára tudott hajtani. Ezután viszont nem történt hatalmas izgalmakat okozó esemény, egyedül talán Stroll továbbjutása okozott némi meglepetést. Kiesett viszont Hülkenberg az újjáépített autóval, Szirotkin a Williamsszel, továbbá a két McLaren-versenyző, Alonso és Vandoorne, valamint a balesetező Ericsson.

A Q2-ben a Mercedes versenyzői hajtottak először a pályára, ráadásul ezt lágy gumikon tették. A Ferrari nem bízott semmit a véletlenre, Vettel és Räikkönen autójára már a szuperlágy abroncsok kerültek fel, ám így is nagyon kikaptak a Mercedesektől az első próbálkozás során.

Eközben Ricciardót kellett autójával együtt visszatolniuk a szerelőinek a Red Bull garázsába. Az ausztrál arra panaszkodott, hogy elment a hajtás, ezért kiszállt az autóból, s a szerelők hamar le is vették a motorborítást, hogy szemügyre vegyék a gyakran meghibásodó Renault-erőforrást.

Az eső egyre jobban rákezdett a Q2 utolsó perceiben, így sokan már nem tudtak javítani a korábban futott idejükön. Leclerc bemutatott egy szép piruettet is, de a Sauber szerelői megnyugodhattak – csak az egyik autójukat kell szerelni az időmérő után. A második szakaszból a monacóinak nem sikerült továbbjutnia, kiesett még Magnussen, Sainz, Stroll és technikai problémákkal bajlódó Ricciardo.

A Q3 elején a Ferrari először átmeneti esőgumikon küldte ki Vettelt és Räikkönent, de a kivezető kör alatt nyilvánvalóvá vált, hogy egyelőre nem kellenek a kissé vizes pályára való abroncsok, így Vettelék is szuperlágyakra váltottak.

Azonban vigyázni kellett ezeken, mindkét Ferrari-pilóta alatt csúszkált az autó, négy perccel a Q3 vége előtt ráadásul Vettel csak a 9. helyen állt. Ami még nagyobb problémát jelentett, az az egyre erősödő eső volt.

Ez Vettel vesztét okozta, hiszen a német nem tudott javítani a vizes pályán, és csak a 9. helyről kezdheti meg a vasárnapi futamot. A pole pozíció Hamiltoné lett, a második helyről Bottas, a harmadikról Verstappen indulhat. Nem kis meglepésre Hartley a 6., Gasly a 7. rajthelyet szerezte meg, így elégedett lehet hazai közönsége előtt a Toro Rosso motorszállítója, a Honda.

Folytatás vasárnap 7.10-kor a szuzukai versennyel!

JAPÁN NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNY
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:27.760átlag: 238.208 km/ó
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:28.0590.299 mp h.
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:29.0571.297
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:29.5211.761
5.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:29.7612.001
6.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:30.0232.263
7.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:30.0932.333
8.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1:30.1262.366
9.Sebastian VettelnémetFerrari1:32.1924.432
10.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1:37.2299.469
11.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:29.8641.877
12.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:30.2262.239
13.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:30.4902.503
14.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:30.7142.727
15.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heueridő nélkül
16.Nico HülkenbergnémetRenault1:30.3611.659
17.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:30.3721.670
18.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:30.5731.871
19.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:31.0412.339
20.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:31.2132.511
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Hamilton1:28.702 1.Bottas1:27.987
2.Vettel1:29.049 2.Hamilton1:28.017
3.Bottas1:29.297 3.Vettel1:28.279
4.Verstappen1:29.480 4.Räikkönen1:28.595
5.Räikkönen1:29.631 5.Verstappen1:28.849
6.Leclerc1:29.706 6.Ocon1:29.538
7.Grosjean1:29.724 7.Pérez1:29.567
8.Ricciardo1:29.806 8.Grosjean1:29.678
9.Ocon1:29.899 9.Gasly1:29.810
10.Gasly1:30.13710.Hartley1:29.848
11.Magnussen1:30.21911.Leclerc1:29.864
12.Sainz1:30.23612.Magnussen1:30.226
13.Pérez1:30.24713.Sainz1:30.490
14.Hartley1:30.24814.Stroll1:30.714
15.Stroll1:30.31715.Ricciardoidő nélkül
16.Hülkenberg1:30.361
17.Szirotkin1:30.372
18.Alonso1:30.573
19.Vandoorne1:31.041
20.Ericsson1:31.213
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik