Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Japánban, Vettel hátránya 67 pont

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 06:31
null
Hamilton 67 pontra növelte az előnyét a vb-összetettben (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott a Japán Nagydíjon, miközben vb-riválisa, Sebastian Vettel bár jól startolt, túl optimistán támadta az addigra már megbüntetett Max Verstappent, aminek következtében megforgott és a mezőny végére esett vissza. A német végül a hatodik helyre kapaszkodott fel, míg a Mercedes kettős sikerét Valtteri Bottas tette teljessé. Dobogóra állhatott még Verstappen is, a tizenötödik pozícióból induló Daniel Ricciardo pedig a negyedik lett. Hamilton újabb diadalával az előnye 67 pontra nőtt a vb-összetettben.

Lewis Hamilton szezonbeli 8., míg pályafutása 80. pole pozícióját szerezte a Japán Nagydíj időmérőjén, míg a Ferrari taktikai, Sebastian Vettel pedig vezetői hibákat vétett. A német így a kilencedik helyre kvalifikálta magát, és végül csak Esteban Ocon büntetésének következményeként foglalhatta el a 8. rajtkockát.

34. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.691
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.217
OKTÓBER 6.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:29.599
Időmérő edzés: 1. Hamilton 1:27.760
OKTÓBER 7.,VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Verstappen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10:Mexikói Nagydíj
November 11., 19.10:Brazil Nagydíj

A Mercedes ráadásul taktikai előnyben is volt riválisával szemben, hiszen míg az „ezüstnyilak" a lágyon, addig a maranellóiak a szuperlágyon várhatták a piros lámpák kialvását.

A verseny legnagyobb kérdése így az volt, Vettel vajon képes lesz-e életben tartani a reményt, vagy Hamilton végleg elhúz a vb-összetettben.

A címvédő jól rugaszkodott el, és meg is tartotta a vezetést, miközben Vettel hasonlóan jó rajtot vett, s azonnal elment a két Toro Rosso mellett. A német ezt követően folytatta a lendületes felzárkózást, és Kimi Räikkönen, illetve Max Verstappen harca újabb pozíciót ajándékozott neki.

Ugyanis a holland hibázott, majd veszélyesen tért vissza a nyomvonalra, miközben összeért a leszorított Ferrarival, amely megsérült. Räikkönen emiatt visszaesett az ötödik helyre, míg Vettel a negyedikre lépett előre. Verstappen 5 másodperces időbüntetésbenrészesült az eset nyomán.

A 4. körben aztán a biztonsági autó is pályára hajtott, miután Kevin Magnussen és Charles Leclerc is összeért, aminek folytán túl sok törmelék került a pályára. A dán túl keményen védekezett, a monacói pedig eltalálta a Haas hátulját – Magnussen defektet kapott, míg Leclerc első szárnya sérült, amit le is kellett cserélni.

Az újrarajtnál aztán annyira feltorlódott a mezőny, hogy Ericsson eltalálta hátulról Leclerc-t, míg Vettel a biztonsági autó kimenetelét követően Verstappent kezdte támadni. Ám a német talán elhamarkodta az előzési kísérletet, hiszen a Spoon-kanyarban beszúrt a Red Bull mellé, pedig már nem maradt számára hely. A két gép összeért, a Ferrari pedigmegforgott és a mezőny végére esett vissza – az esetet versenybalesetnek minősítették.

Az élmezőny kerékcseréinek sorát eközben Räikkönen nyitotta meg a 18. körben, akit Verstappen egy, míg Bottas és a 15. helyről induló Daniel Ricciardo két körrel később követett. Közülük egyedüliként a holland tért vissza a lágy keveréken a pályára, a többiek a közepes abroncs mellett tették le a voksukat.

Az elöl haladó Hamilton a 25. körben cserélt és állt vissza a mezőny élére, miközben Vettelfolyamatos támadásban volt. A német a maga kiállását követően a 16. pozícióba tért vissza, majd a 34. körben már a 6. helyen haladt Räikkönen mögött.

Időközben Fernando Alonsót pályaelhagyásoselőnyszerzésért, míg Lance Strollt ütközésért sújtották 5 másodpercessel büntetéssel.

Míg a középmezőnyben kemény csaták zajlottak, elölBottas második helye került veszélybe, miután Verstappen próbált nyomást helyezni rá – előzés azonban nem történt.

Hamilton végül rajt-cél győzelmet aratott, míg a Mercedes újabb kettős sikerét Bottas tette teljessé. HarmadikkéntVerstappent intette le a kockás zászló, míg a 15. helyről induló márkatársa, Ricciardo a 4. lett. A Ferrarinak pedig meg kellett elégednie az 5 és 6. pozícióval, Vettel hátránya így 67 pontra nőtt az egyéni vb-összetettben, ami azt jelenti, hogyHamilton a soron következő nagydíjon világbajnok lehet, ha nyer, míg a németnek nem sikerül a harmadik helynél előrébb végeznie.

A három élcsapat mögött Sergio Pérez, Romain Grosjean, Ocon és Carlos Sainz Jr. zárta a pontszerzők sorát, a Force India mexikói versenyzője ezzel a 7. helyre lépett előre a versenyzők bajnokságában.

Folytatás két hét múlva az Amerikai Nagydíjjal.

JAPÁN NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:27:17.062
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 12.919 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 14.295 mp h.
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 19.495 mp h.
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 50.998 mp h.
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:09.873 p h.
7. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:19.379 p h.
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:27.198 p h.
9. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:28.055 p h.
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
11. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1 kör h.
12. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1 kör h.
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1 kör h.
16. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 38 feladta
Nico Hülkenberg német Renault 37 feladta
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 8 feladta
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9
14 16 331
2. Sebastian Vettel 5 10 16 264
3. Valtteri Bottas - 8
15 207
4. Kimi Räikkönen - 9 14 196
5. Max Verstappen 1 7
13 173
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7.Sergio Pérez
-1
953
8. Kevin Magnussen - - 9 53
9. Nico Hülkenberg - - 9 53
10. Fernando Alonso - - 9 50
11. Esteban Ocon
- -
10 49
12. Carlos Sainz Jr. - - 11 39
13.Romain Grosjean
5
31
14. Pierre Gasly - - 4 28
15. Charles Leclerc - - 7 21
16. Stoffel Vandoorne - - 3 8
17. Lance Stroll - - 2 6
18. Marcus Ericsson - - 5 6
19. Brendon Hartley - - 2 2
20. Szergej Szirotkin - - 1 1
A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 538
2. Ferrari 460
3. Red Bull-TAG Heuer 319
4. Renault 92
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 58
7. RPFI-Mercedes 43
8. Toro Rosso-Honda 30
9. Alfa Romeo Sauber 27
10. Williams Mercedes 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik