Bottas az élen, Räikkönen hátul, mindkét finn a falban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 04:51
null
Valtteri Bottas a legjobb idővel zárt, de egy apró hibával tönkretette Mercedesét
A pénteki eső után a szombati 3. szabadedzésre felszáradt a pálya Japánban, ahol nem kezdtek jól a finnek. Bár Valtteri Bottas futotta a leggyorsabb kört, összetörte a Mercedesét, amely szombat reggel már kiemelkedett a mezőnyből. Kimi Räikkönen sem járt jobban, az újraindítás után a gumifalnak csapta Ferrariját – ő a mezőny másik végén, az utolsó helyen zárt. Az időmérő magyar idő szerint 8 órakor kezdődik.

Az első gyakorlás végén eleredő, majd a másodikon végig hol jobban, hol kevésbé szakadó eső már csak kiesebb vizes foltok formájában volt jelen a harmadik szabadedzésen. A csapatok előtt így mozgalmas hatvan perc állt, hiszen lehetőségük nyílt teljesíteni elmaradt programjaikat

33. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:29.166
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.719
OKTÓBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.055
8.00–9.00: időmérő
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
7.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj

A gyakorlás első felében viszonylag nagy mozgolódás volt a pályán, miközben a Mercedes versenyzői felváltva álltak az időlista élén. A szuperlágyak felkerülése után azonban először Valtteri Bottas megtörve autója jobb oldalát, majd nem sokkal később Kimi Räikkönen a 2. Dengerben hibázva okozott rövidebb piros zászlós szakaszokat.

Ez némileg megtörte a szabadedzés lendületét, értékes időt elvéve a csapatoktól, miközben igazi időmérős szimulációra sem került sor. A hatvan perces gyakorlást végül a két Mercedes zárta az élen Bottas, Lewis Hamilton sorrendben, míg a pénteken száraz pályán leggyorsabb kört teljesítő Sebastian Vettel a harmadik legjobb időt autózta.

 

A két Red Bull a negyedik és az ötödik pozícióban zárt, őket pedig Esteban Ocon követte a sorban. Nico Hülkenberg a hetedik, míg a másik Renault-ban helyet foglaló Jolyon Palmer a tizedik helyen fejezte be a gyakorlást. Egyébként az angolra is motorcsere miatt kiosztott rajtbüntetés vár. A Renault-versenyző az ötödik belső égésű motort, illetve a hatodik a MGU-H-t és turbófeltöltőt fogja használni, amely így 20 pozíciós hátrasorolást jelent.

Palmer így a negyedik pilóta, akinek időmérőn megszerzett rajtpozíciójához képest hátrébbről kell majd megkezdenie a versenyt, hiszen Carlos Sainz Jr. (20) és Fernando Alonso (35) is motorcsere miatt kénytelen hátrasorolást elszenvedni, miközben Bottasváltócsere miattrészesül öt pozíciós büntetésben.

A legjobb tízbe még Alonso és Sergio Pérez fért be.

JAPÁN NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:29.055 átlag: 234.744 km/ó 9 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:29.069 0.014 mp h. 19
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:29.379 0.324 23
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:29.910 0.855 15
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:30.018 0.963 13
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:30.109 1.054 12
7. Nico Hülkenberg német Renault 1:30.315 1.260 19
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:30.424 1.369 13
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:30.563 1.508 12
10. Jolyon Palmer brit Renault 1:30.764 1.709 22
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:30.764 1.709 21
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1:30.770 1.715 18
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:30.799 1.744 23
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:30.982 1.927 12
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:31.011 1.956 20
16. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1:31.353 2.298 25
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:31.459 2.404 13
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:32.579 3.524 22
19. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1:32.698 3.643 21
20. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:33.962 4.907 12

PERCRŐL PERCRE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik