F1: három versenyző közül választ a Williams – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.22. 19:11
null
Akár az is előfordulhat, hogy jövőre is Felipe Massa lesz Lance Stroll csapattársa (Fotó: AFP)
Egyre kevesebb a szabad versenyzőülés a Formula–1 2018-as szezonjára, a Williams sem nevezte még meg, ki fog jövőre Lance Stroll mellett náluk versenyezni, ám az autosport.com szerint a brit istálló háromra szűkítette a lehetséges befutók nevét.

Egyik közülük Robert Kubica, akinek visszatérése akkor került nehéz helyzetbe, amikor a McLaren és a Toro Rosso gyakorlatilag motorszállítót cserélt, és az alku részeként a Renault – mely csapat több tesztlehetőséget is adott már idén a lengyelnek – „kölcsönkérte” a jövő szezonra a Toro Rosso versenyzőjét, Carlos Sainz Jr.-t. Mivel a francia istálló másik versenyzője, Nico Hülkenberg megtartása kétségtelen volt, elfogytak a renault-s ülések 2018-ra. Cyril Abiteboul, a franciák ügyvezető igazgatója elmondta, miért nem adnak jövőre lehetőséget Kubicának.

„Nagyon alaposak szerettünk volna lenni, és mindent ki akartunk elemezni – mondta Abiteboul.Ez nem csak egy PR-fogás, hanem valami, amit nagyon komolyan veszünk, és amiből még az érzelmeket is ki szeretnénk hagyni. A teszten viszont nem kaptunk választ minden kérdésünkre, ráadásul az F1-ben nagyon korlátozott a tesztek lehetősége.”

Kubicának így új csapat után kellett néznie, amiben immáron a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg is segítségére van. A vb-címe megszerzése után azonnal visszavonult német korábban négy évig versenyzett a Williamsnél, és a mai napig sokakkal jó viszont ápol a grove-i istállónál. Úgy tűnik, jó döntés volt Kubica részéről, hogy Rosberg segítségét kérte, ugyanis a német máris szervezett neki egy tesztet korábbi csapatával.

A lengyel állítólag azzal a 2014-es autóval tesztelhet majd, amellyel Lance Stroll is sok kilométert megtett, mielőtt debütált a királykategóriában. A helyszín és a pontos időpont egyelőre nem ismert, de a Williams állítólag valamelyik európai pályán szeretné lebonyolítani a tesztet, aminek a hírek szerint az egyik lengyel olajvállalat átvállalta a költségeit.

A nagy múltú istálló másik jelöltje Felipe Massa, aki tavaly majdnem végleg elhagyta a Formula–1-et, viszont a jelenleg éppen Kubicát segítő Rosberg váratlan visszavonulása miatt mégis maradt. Ezt pedig olyannyira nem bánta meg, hogy azóta sokszor elmondta, mennyire élvezi még mindig a versenyzést, és komolyan gondolkodik azon, hogy az idei szezon után is folytatja F1-es karrierjét.

A Williams listáján szerepel továbbá Paul di Resta, aki a Magyra Nagydíjon lenyűgözte a csapatot, mikor a lebetegedő Massát helyettesítette. Az F1-ben korábban négy szezon teljesítő skótnak rögtön az időmérőre kellett beugrania, amin Marcus Ericssont megelőzve a 19. helyen végzett, s a másnapi versenyt csupán technikai probléma miatt volt kénytelen feladni. Di Resta jelenleg a Williams tartalékversenyzője, és a csapat állítólag elgondolkodott azon, hogy jövőre „előlépteti”.

Szintén fontos szempont, hogy a Williams főszponzorának, a Martininek van egy kikötése: Lance Stroll mellett az istálló másik versenyzőjének legalább 25 évesnek kell lennie – igaz, ennek a kritériumnak mindhárom jelölt megfelel, de így például Pascal Wehrlein, aki a szezon végén nagy eséllyel elhagyja a Saubert, biztosan nem a Williamsnél folytatja pályafutását.

Annyi biztos, hogy sok múlik azon, hogyan teljesít Kubica a williamses tesztjén. Amennyiben mondjuk nem sikerül meggyőznie a vezetőséget, a brit alakulatnak nem kell kétségbeesnie, ugyanis másik két jelöltjét valószínűleg nem fogják elhappolni előle. Di Resta ugyanis nem tárgyal más csapattal, míg Massa egyenesen leszögezte: egyedül a Williams kedvéért maradna a Formula–1-ben jövőre is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik