F1: Hamiltont újrakoronázták, megkapta a vb-trófeát

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 09:22
null
Hamilton hatodszorra vehette át a legjobbnak járó trófeát (Fotó: F1)
A nemzetközi szövetség más bajnokai mellett péntek este Párizsban a Formula–1 idei legjobbja, Lewis Hamilton is átvette a vb-trófeát – 2008, 2014, 2015, 2017 és 2018 után immár hatodszor.

Türkizkék, plüsszerű mellény fekete ingre húzva, türkizkék nadrággal kiegészítve és egy fekete, csillogós bakancsforma lábbelivel megspékelve. A csokornyakkendős, fekete öltönyös vendégek rengetegéből Lewis Hamilton éppolyan egyértelműen tűnt ki az FIA gáláján, ahogy az F1-es mezőnyből a 2019-es évad során, amelynek végén hatodszor is átvehette a világbajnoki trófeát. Bár kivételes karrierje alatt számtalan alkalommal nyújtott egészen kiemelkedő teljesítményt, a díjátadó ceremónia előtti sajtótájékoztatón elmondta, a mögötte hagyott idénynél nem tud jobbat felidézni

„Pályafutásom legjobb éve volt ez – szögezte le a Mercedes versenyzője. – Nagyon szeretek a divatiparban dolgozni, a rajongóim fantasztikus támogatást nyújtanak, a csapatmunka évről évre jobb. Bár nem vagyok rajongója az ilyen gáláknak, jobban szeretem a versenyek után átvenni a trófeákat, amikor az adrenalin még dolgozik az emberben, összességében jó érzés, hogy ezzel a díjjal elismerik az ember teljesítményét. Ráadásul ilyenkor azokkal a versenyzőtársaimmal is találkozhatok, akikkel máskor nincs lehetőségem.”

Hamilton főnökének, a Mercedest irányító Toto Wolff nak is igazán különleges volt az este, hiszen sorozatban hatodszor vehette át a legjobb konstruktőrnek járó trófeát, beállítva a Ferrari 1999–2004 közötti rekordját. Érdekesség, hogy a maranellóiak élén akkor Jean Todt állt, aki a gálán immár az FIA elnökeként alig győzte méltatni a német csapatot.

„Káprázatos ez a sorozat, az emberek nem is látják, milyen nehéz ezt elérni – mondta a francia. – Olyan, mint fekve kinyomni kétszáz kilót, aztán jó sokáig ki is tartani. Minden tiszteletem a Mercedesé, figyelemre méltó ez a hat vb-cím, különösen, ha megnézzük, milyen erős ellenfél a Ferrari és a Red Bull.”

Wolff is azt emelte ki, mennyire nehéz újra meg újra feljutni a csúcsra – pláne azokból a mélységekből, ahol 2014 előtt voltak.

„Nagyon büszke vagyok, mert amikor elkezdtük, még csupán az vezérelt, hogy ne legyenek annyira kínosak az eredményeink. Aztán egyre nagyobb célokat tűztünk ki magunk elé, meg akartuk nyerni a bajnokságot, majd ezt megismételni. Ehhez azonban minden évben újra fel kellett venni a versenyt a Ferrarival.”

A Mercedes hintóján száguldó Hamilton tehát pénteken hatodszor is elfoglalta a Formula–1 trónját, hogy ezzel rögtön célba is vegye Michael Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt hetes rekordját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik