F1: Hamiltonnak imponál Mick Schumacher eddigi teljesítménye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 11:40
null
Lewis Hamiltonnak imponál Mick Schumacher eddigi teljesítménye (Fotó: Getty Images)
A címvédő és hatszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamiltonnak imponál a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher fiának, Micknek az eddigi pályafutása és a személyisége is.

 

„Azt kell mondanom, hogy ő egyike azoknak a fiatal versenyzőknek, akik a leginkább lenyűgöztek, amikor megismertem őket. Mindenekelőtt a személyisége miatt” – nyilatkozta a 35 éves brit a Formula–2-ben versenyző és a Ferrari versenyzőakadémiáján pallérozódó 21 esztendős németről a Sport Bildnek adott interjúban.

„Nagyon szerény, egyszerűen csak azért versenyez, mert szeret versenyezni, de közben két lábbal a földön áll, ami nekem nagyon tetszik” – mondta Hamilton, aki szerint Micknek nem lesz könnyű édesapja nyomdokaiba lépni.

„Michael minden tekintetben feszegette a határokat ebben a sportágban, Mick viszont a saját útját járja, és szerintem nagyszerűen csinálja” – jelentette ki a brit címvédő, aki Schumacher után a Formula–1 történetének második hétszeres világbajnoka lehet, a futamgyőzelmek számát tekintve pedig még három siker hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás német versenyző 91 diadalt számláló rekordját.

„Néha meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, mennyi vb-címem van, a mindennapokban ritkán gondolok a világbajnokságra vagy az eddig megnyert hat trófeára” – mondta Hamilton, aki az összetett pontverseny éllovasaként utazik a hétvégi Belga Nagydíj helyszínére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik