F1: Hamilton vezérletével a Mercedes nyitott az élen Japánban

Vágólapra másolva!
2018.10.05. 04:33
null
A Mercedes keményebb gumin is az élen tudott zárni (Fotó: AFP)
A Mercedes kezdett a legjobban Szuzukában, hiszen az első szabadedzést Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben zárta az élen, ráadásul míg előbbi a lágyon, addig utóbbi a közepesen érte el a legjobb idejét. A harmadik eközben Daniel Ricciardo lett, aki a hatodik pozícióban végző Max Verstappennel fogta közre a Ferrari kettősét. Kimi Räikkönen így a negyedik helyen érkezett, míg a második szuperlágyas körén forgalomba keveredő és így nem javító Sebastian Vettel az ötödik lett.

 

Felhős időben vette kezdetét a Japán Nagydíj első szabadedzése, és mivel a mai napon nagy az eső megérkezésének az esélye, ezért többen is azonnal pályára hajtottak a száraz pályás gumikon. Ennek ellenére 20 percet követően kevesebb, mint tíz versenyző rendelkezett csak mért körrel, köztük az újabb lehetőséget kapó Lando Norris is, aki ezúttal Soffel Vandoorne helyét foglalta el.

34. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:28.691
07.00–08.30: 2. szabadedzés
OKTÓBER 6., SZOMBAT
05.00–06.00: 3. szabadedzés
08.00–09.00: időmérő edzés
OKTÓBER 7., VASÁRNAP
07.10: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 21., 20.10: Amerikai Nagydíj
Október 28., 20.10: Mexikói Nagydíj
November 11., 19.10: Brazil Nagydíj

Az edzés egyharmadához közeledve aztán lassan mindenki feliratkozott az időlistára, és miközben Sebastian Vettel és Valtteri Bottas a szuperlágyon, addig Lewis Hamilton a közepes keveréken kezdte meg a munkát. Ennek megfelelően igaz, a finn, német páros állt az élre, a harmadik brit lemaradása csupán 173 ezred volt az első körök után.

Ám a címvédő etapja nem tartott túl sokáig, miután majdnem ütközött Pierre Gaslyval, aki bár lassított, mégsem húzódott le az ideális ívről a nagy sebességgel érkező mercedeses előtt. Hamilton végül épphogy elkerülve a Toro Rosso hátulját kényszerült a menekülőútra – az esetet a sportfelügyelők is vizsgálják a két tréning között.

Azonban nemcsak a brit hagyta el a nyomvonalat, míg Fernando Alonso egy megforgás közben kötött ki a kavicságyban, addig Sergio Pérez és Gasly is hibázott.

A gumitaktikázás aztán a második etapon is folytatódott: a legtöbb szuperlágyat kérő Ferrari maradt a piros jelzésű abroncsoknál, Hamilton a lágyakra, Bottas pedig a közepesre váltott.

Bár a finn faragott a korábbi szuperlágyas idején, rövidesen Hamilton vette át a vezetést, miközben a viszonylag jó körön lévő Vettel forgalomba keveredett az utolsó szektorban. A német így először visszaszorult a harmadik pozícióba, majd miután nem tudott később sem javítani, végül Daniel Ricciardo, illetve márkatársa, Kimi Räikkönen is megelőzte.

A három élcsapat versenyzői mögött pedig Esteban Ocon következett, míg Romain Grosjean, Charles Leclerc és Marcus Ericsson zárta az első tízes sorát.

A tréning utolsó szakaszában már nem változott a sorrend, mivel többnyire csak megtankolt autókkal köröztek a versenyzők, ennek oka pedig az volt, hogy a második gyakorlás idejére esőt jósolnak Japánban.

Folytatás 7 órakor a második szabadedzéssel.

JAPÁN NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNY
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:28.691 átlag: 235.708 km/ó 25 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:29.137 0.446 mp h. 26
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:29.373 0.682 32
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:29.627 0.936 20
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:29.685 0.994 20
6. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:29.841 1.150 30
7. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 1:30.591 1.900 28
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:30.814 2.123 22
9. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1:30.929 2.238 27
10. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1:31.073 2.382 29
11. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:31.073 2.382 20
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:31.100 2.409 23
13. Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 1:31.272 2.581 29
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:31.274 2.583 28
15. Nico Hülkenberg német Renault 1:31.418 2.727 18
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:31.508 2.817 27
17. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:31.908 3.217 23
18. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:32.034 3.343 21
19. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:32.513 3.822 26
20. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:32.683 3.992 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik