F1: Hamilton, Verstappen és Lauda a címlapokon – sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 12:11
null
Hamilton Laudának ajánlotta a sikert (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó elsősorban az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) sikeréről, az őt sokáig nagy nyomás alatt tartó holland Max Verstappen (Red Bull) teljesítményéről, valamint a múlt hétfőn 70 évesen elhunyt Niki Laudára való megemlékezésekről írt a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíj másnapján.

NAGY-BRITANNIA
The Guardian
„Lewis Hamilton sisakjának festése megegyezett azzal, amelyet Niki Lauda az 1984-es, harmadik és egyben utolsó világbajnoki győzelmének idején viselt, a brit címvédő pedig úgy győzött Monacóban, ahogyan azt barátja emlékének tiszteletére előzetesen elképzelte.”

NÉMETORSZÁG
Hamburger Abendblatt
„Lewis Hamilton Niki Lauda emlékére győzött Monacóban. A 66. klasszikus Forma-1-es futam sokáig emlékezetes marad.”

Bild
„Hamilton a barátja emlékének ajánlotta sikerét: »Niki, az én győzelmem a Te győzelmed!«. Monacóban a brit címvédő pályafutása 77. futamgyőzelmét aratta, de még soha nem diadalmaskodott ilyen nehéz szívvel. Hamilton a Monte-Carlóban aratott sikerével emlékezett meg barátjáról és a Mercedes tanácsadójáról, aki 70 évesen, múlt hétfőn hunyt el.”

Berliner Morgenpost
„Hamilton megnyerte élete legkeményebb versenyét. A hét, amely Niki Lauda halálával indult, drámaian is zárult – ezúttal azonban szerencsésen. Lewis Hamilton pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva nyerte meg a Monacói Nagydíjat.”

66. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.106
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.118
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:11.265
Időmérő: 1. Hamilton 1:10.166
MÁJUS 26., VASÁRNAP
Futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 9., 20.10 50. Kanadai Nagydíj
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj
Június 30. 15.1032. Osztrák Nagydíj

OLASZORSZÁG
La Repubblica
„A harcos Lewis Hamilton megnyert Monacóban egy olyan versenyt, amely nehezebb volt, mint várta: a pole pozícióból startoló brit világbajnok az elejétől a végéig vezetett a versenyben, de a leintésre szinte teljesen elkoptak a Mercedes gumijai, Max Verstappen pedig hosszú körökön keresztül, egészen a célba érkezésig extrém nyomás alatt tartotta.”

SPANYOLORSZÁG
Marca
„Lewis Hamiltonnak meg kellett szenvednie azért, hogy pályafutása során harmadszor is megnyerje a Monacói Nagydíjat, ezzel növelje az előnyét a világbajnoki pontversenyben. A rajtja jó volt, de a Mercedes rossz gumiválasztása jelentősen lelassította, azonban nem akadályozta meg abban, hogy karrierje 77. futamgyőzelmét arassa Monte-Carlóban.”

SVÁJC
Blick
„Lewis Hamilton lett a keskeny utcák és Monaco királya. Monte-Carlóban mindenütt Laudára emlékeztek! Az összes kis sarokban rá emlékeztek, részvét- és köszönetnyilvánítások voltak mindenhol elhelyezve. És Lauda tulajdonképpen kettős győzelmet ünnepelhetett, hiszen Hamilton és a második helyezett Sebastian Vettel is egy Lauda-sisakot viselt a versenyen. A hétvége legszerencsétlenebb pilótája Charles Leclerc lett: a monacói versenyzőnek második hazai futamát sem sikerült befejeznie. Az időmérőn a Ferrari eltaktikázta magát, Leclerc csak a 15. helyről rajtolhatott, de 20 kört sem tudott megtenni és fel kellett adnia a futamot.”

AUSZTRIA
Kurier
„Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hercegségbeli versenyén a holland Max Verstappen (Red Bull) másodikként ért ugyan célba, de öt másodperces időbüntetése miatt végül negyedikként zárt Sebastian Vettel (Ferrari) és Valtteri Bottas (Mercedes) mögött. A helyi hős Charles Leclerctől (Ferrari) csak az elején lehetett valami említésre méltót látni: a teljesen elszúrt időmérő után a monacói nagy kockázatot vállalva próbált előre törni a 15. helyről, de ez hamarosan egy ütközéssel, és a verseny feladásával ért véget számára.”

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamiltonbrit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2.602 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 3.162 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 5.537 mp h.
5. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 9.946 mp h.
6. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 53.454 mp h.
7. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 54.574 mp h.
8. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 55.200 mp h.
9. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:00.894 p h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:01.034 p h.
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:06.801 p h.
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör h.
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 2 kör h.
FELADTA

megtett körök
Charles Leclerc monacói Ferrari 16
A VB ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 4 6 6 137
2. Valtteri Bottas 2 6 6 120
3. Sebastian Vettel 3 6 82
4. Max Verstappen 2 6 78
5. Charles Leclerc 1 5 57
6. Pierre Gasly 4 31
7. Carlos Sainz 3 18
8. Kevin Magnussen 2 14
9. Kimi Räikkönen 4 13
10. Lando Norris 2 12
10. Sergio Pérez 2 12
12. Danyiil Kvjat 3 9
13. Daniel Ricciardo 2 8
14. Alexander Albon 3 7
15. Nico Hülkenberg 1 6
16. Lance Stroll 2 4
17. Romain Grosjean 2 2
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 257
2. Ferrari 139
3. Red Bull-Honda 110
4. McLaren-Renault 30
5. Racing Point-Mercedes 17
6. Haas-Ferrari 16
7. Toro Rosso-Honda 16
8. Renault 14
9. Alfa Romeo-Ferrari 13
10. Williams-Mercedes 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik