F1: Hamilton jelenleg túl sokat keres - Dennis

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 14:09
Lewis Hamilton fejében nemcsak a Kanadai Nagydíjat megelőző versenyek alatti gyengélkedés miatt fordult meg, hogy körülnézzen a pilótapiacon, hanem azért is, mert a McLaren 2012 után alaposan csökkentené a fizetését. Erről Ron Dennis, a McLaren elnöke beszélt Montrealban. A montreali győztes szerződése az idény végén lejár, s mivel a Mercedesnél, a Ferrarinál, illetve a Red Bullnál is lehet üresedés, nem akarja elhamarkodni a szerződéshosszabbítást.
„Bonyolult a helyzet, mert lejár a szerződése, amelyet még teljesen más gazdasági helyzetben kötöttünk, és amelyen módosítani kell. Olyan elképesztően magas fizetést kap, amely még az enyémet is messze túlszárnyalja – mondta Dennis. – Most körül kell néznie, hol mit ajánlanak neki, és mi is körbeszaglászunk, kit mennyiért szerezhetnénk meg. A végén reményeim szerint a közös múltunkra való tekintettel születik meg a döntés, de erről még korai beszélni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik