F1: Hamilton haja égnek állt, Vettelnek meg kellett védenie a Ferrarit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 21:08
null
Hamilton haja égnek állt a lekörözöttektől (Fotók: AFP)
Lewis Hamilton rajt-cél győzelmével ért véget a Szingapúri Nagydíj. A Mercedes pilótájának diadalát nem sokan veszélyeztették a futamon, mindössze a lekörözöttektől állt égnek Hamilton haja rövid ideig. A második helyen célba érő Max Verstappen hamar belátta, hogy a brit túl gyors ahhoz, hogy elkapja, míg Sebastian Vettel ismét magyarázkodásra kényszerült csapata stratégiája miatt, ami mellesleg a második helyébe került. Íme, a főszereplők nyilatkozata Szingapúrból!

 

Nem sokat kellett aggódnia Lewis Hamiltonnak azon, hogy kicsúszik a győzelem a kezéből ezen a versenyen, mindössze egy-két nem éppen ideálisan alakuló lekörözés adott lehetőséget a mögötte érkező Max Verstapennek, hogy megpróbálja támadni. A Mercedes versenyzőjének azonban nem okozott problémát visszaszereznie a lekörözések alatt elveszített előnyét, és magabiztos teljesítményt nyújtva megszerezte negyedik győzelmét Szingapúrban.

„Nagyszerűen sikerült a rajtom, rögtön utána képes voltam irányítás alatt tartani a sebességet, valamint vigyázni a gumikra. A vége felé mindenképp kissé érdekesebb lett a helyzet a lekörözöttek miatt, és iszonyú nehéz volt átverekednem magam rajtuk – vallotta be a brit. – Maxnak lehetősége nyílt az előzésre a tízes kanyarban, nekem pedig keményen kellett védekeznem ellene, ráadásul a lekörözöttekkel is versenyeztem, akik még akkor sem húzódtak félre, amikor már mellettük voltam.”

„Ezen a pályán nem igazán lehet látni a kék zászlókat, mert elég sötétek, és kis helyeken vannak, szóval csak akkor veszed észre őket, amikor felgyulladnak az elektronikus jelzések. Sok versenyző viszont akkor sem követi az utasítást, ahogy azokat meglátja, ami nagyon nehézzé teszi a helyzetet. Égnek áll tőle a hajad egy pillanatra, de utána folytatod a dolgod” – árulta el Hamilton.

11. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 14., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:39.711
2. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:38.699
SZEPTEMBER 15.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:38.054
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:36.015
SZEPTEMBER 16.,VASÁRNAP
a verseny: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Vettel
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 30., 13.10:Orosz Nagydíj
Október 7., 07.10:Japán Nagydíj
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj

A második pozícióból rajtoló Max Verstappen bukott egy helyet Sebastian Vettelhez képest az első körben, a Red Bull stratégiájának köszönhetően azonban sikerült visszaszereznie a némettől a második pozíciót a kerékcserét követően. Sőt, a lekörözések során Verstappennek lehetősége nyílt arra is, hogy a győzelemért támadja Hamiltont, de elmondása szerint hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb diadalról le kell mondaniuk.

„Nem volt rossz verseny, viszont az első körtől látszott, hogy sokat veszítünk a végsebességen, de a csapat nagyszerű stratégiával állt elő, így vissza tudtunk kerülni a második helyre, és a saját versenyünket tudtuk teljesíteni – mesélte a holland pilóta. – Próbáltuk követni Lewist, de a végén már tudtuk, hogy csak másodikak leszünk, szóval inkább biztonságban célba akartunk érni. Elégedett vagyok a második hellyel.”

Hiába kezdte magabiztosan a szingapúri hétvégét a Ferrari, Sebastian Vettel csak a harmadik rajthelyet szerezte meg az időmérőn, és a futamon is meg kellett elégednie ezzel a pozícióval. Ráadásul a Red Bull stratégiája miatt az az előzés is kárba veszett, amit Max Verstappen ellen mutatott be az első körben. A német így 40 pontos hátrányba került a világbajnoki összetettben Lewis Hamiltonnal szemben, ráadásul csapatát is védelmébe kellett vennie, ugyanis sokak szerint a nem megfelelő stratégia miatt nem sikerült a harmadiknál előkelőbb helyen célba érnie.

„Mindig meg fogom védeni a csapatot – szögezte le a Ferrari versenyzője. – Azt a döntést hoztuk a versenyen, hogy megpróbálunk agresszívak lenni, és jó lett volna, ha beválik. Ma viszont nem így történt, kevesen múlt, de nem vált be. Ezt meg kell vizsgálnunk, de láttunk lehetőséget valamire, és megpróbáltuk megvalósítani. Az autóban ülve nehéz mindent irányítás alatt tartani, mert például nem látjuk, hova fogunk visszajönni a bokszutcából. Ha megnézzük a különbséget a végén, egyértelmű, hogy nem voltunk elég gyorsak, és meg kell értenünk, hogy miért volt ez így. Főként azért lehet, ahogyan döntöttünk a gumikat és azt illetően, hogy hány kört tegyünk meg velük. Megpróbáltuk megszerezni az első helyet, de Lewis egyszerűen túl gyors volt. Mikor már elől vagy, irányítás alatt tudod tartani a sebességet, ám mi sohasem voltunk elöl.”

A hétvége elejétől nagy különbség volt megfigyelhető a Mercedes versenyzői között. Lewis Hamilton rajt-cél győzelmet aratott, Valtteri Bottas viszont szombaton és a vasárnap sem tudott a negyedik helynél előrébb végezni. A finn pilóta természetesen nem elégedett az általa kissé unalmasnak vélt futam végeredményével.

„Nem sok minden történt a versenyen. Reménykedtem benne, hogy néhány tényező közbejön, és felrázza kicsit a versenyt, de csak egy biztonsági autós fázis volt az elején. Ez túl korán történt ahhoz, hogy kerékcseréket idézzen elő. Nehéz ezen a pályán közel maradni az előttünk lévőhöz, és előzni. Az első etap a hiperlágy gumikon elég jól ment, de tudtuk, hogy a második etap a lágyakon nehezebb lesz, mert hosszú ideig tart, és a futam végére nagyrészt elkopnak a gumik. Nem lehetek elégedett a negyedik hellyel, de a tegnapi időmérő végeredménye nagyon nehézzé tette a mai napot. Így is elért a csapat legalább egy jó eredményt, ami nagyszerű, mert mindenki nagyon keményen dolgozott azon, hogy jobb legyen a kocsi Szingapúrra” – utalt csapattársa győzelmére Bottas.

Räikkönennek több kör kellett volna, hogy elkapja Bottast
Räikkönennek több kör kellett volna, hogy elkapja Bottast

 

Kimi Räikkönen sem éppen eseménydús versenyen van túl, a Ferrari pilótája az ötödik helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban látta meg a kockás zászlót Szingapúrban. Volt esélye elkapni az előtte autózó Bottast, ám honfitársa nem szenvedett annyira a gumikkal, hogy túl nagy tempót veszítsen.

„Néhányszor blokkoltak a kerekei, ami lehetővé tette a számomra, hogy közel kerüljek hozzá – emlékezett vissza Räikkönen. – Láttam, hogy kissé elkezdett szenvedni a jobb első gumijával, ez viszont nem lassította le eléggé. Amikor közel kerültem hozzá, sok tapadást veszítettem. Hibázott néha, de nagyobb hibákra lett volna szükségünk, hogy elkapjuk. Kellett volna még néhány kör, és akkor elkezdett volna jobban szenvedni.”

Noha csapattársa dobogóra állhatott, Daniel Ricciardo közel sem annyira elégedett a szingapúri versennyel. A Red Bull pilótája jobb híján az előtte autózó és célba érő Räikkönent próbálta támadni, és közben átérezte, hogy mit gondoltak a riválisai az ő rajt-cél győzelmével véget érő Monacói Nagydíj alatt.

„Szerettem volna keményebben dolgozni úgy értve, hogy harcolni szerettem volna valamiért. Ha megnézzük, hogy Seb és Lewis mikre panaszkodott Monacóban, amiért nem a pole-ból indultak, akkor én is ugyanazokat tudnám elmondani – mondta Ricciardo. – Az utcai pályákon nagyon fontos az időmérő, és nemcsak előzni nehéz, hanem közel maradni az előttünk lévőhöz is. Javult a sebességem, főleg a végére, hogy elkaphassam Kimit és Valtterit. Végül azonban nem tudtam semmit sem kezdeni velük. Ha kicsit is védekeznek, már esélytelen a dolog.”

„Jobb versenyben reménykedtünk, de igazából erre számítottunk. Próbáltam eljátszadozni kissé Kimivel, mert láttam, hogy Valtteri mögött van, szóval próbáltam közelebb hajtani hozzá, és megnézni, hogy tehetek-e valamit. Viszont nem tudtam, szóval visszavettem, majd megint megpróbáltam. Csak szerettem volna valamit csinálni, mert mögöttük üldögélve nem sok mindent tehettem” – utalt az ausztrál is arra, hogy nem ez volt minden idők legizgalmasabb versenye.

A szezon Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik két hét múlva.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:51:11.611
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Tag Heuer8.951 mp h.
3.Sebastian VettelnémetFerrari39.945
4.Valtteri BottasfinnMercedes51.930
5.Kimi RäikkönenfinnFerrari53.001
6.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-Tag Heuer53.982
7.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:01.665
8.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1 kör
9.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1 kör
10.Nico HülkenbergnémetRenault1 kör
11.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör
12.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör
13.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör
14.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1 kör
15.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1 kör
16.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör
17.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1 kör
18.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari2 kör
19.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes2 kör
FELADTAMEGTETT KÖRÖKKIESÉS OKA
Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes0rajtbaleset
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Lewis Hamilton71214281
2.Sebastian Vettel5914241
3.Kimi Räikkönen-912174
4.Valtteri Bottas-613171
5.Max Verstappen1611148
6.Daniel Ricciardo229126
7.Nico Hülkenberg--953
8.Fernando Alonso--950
9.Kevin Magnussen--849
10.Sergio Pérez-1746
11.Esteban Ocon--845
12.Carlos Sainz Jr.--1038
13.Pierre Gasly--428
14.Romain Grosjean--427
15.Charles Leclerc--615
16.Stoffel Vandoorne--38
17.Lance Stroll--26
18.Marcus Ericsson--56
19.Brendon Hartley--22
20.Szergej Szirotkin--11
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes452
2.Ferrari415
3.Red Bull-TAG Heuer274
4.Renault91
5.Haas-Ferrari76
6.McLaren-Renault58
7.RPFI-Mercedes32
8.Toro Rosso-Honda30
9.Alfa Romeo Sauber21
10.Williams-Mercedes7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik