F1: Hamilton elárulta, ki volt az egyetlen csapattársa, akitől tanult

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.18. 16:11
null
Lewis Hamilton és Fernando Alonso, a McLaren-Mercedes 2007-es pilótapárosa (Fotó: AFP)
Sok versenyzővel ellentétben Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nem érzi úgy, hogy ellesett volna bármit is csapattársaitól, ami segítette volna a fejlődését. Egy versenyzőt mégis megnevezett, akitől sikerült tanulnia.  

 

Hiába versenyzett olyan pilótákkal egy csapatban, mint Jenson Button vagy Nico Rosberg, Lewis Hamilton úgy véli, mindössze első Formula–1-es csapattársától, Fernando Alonsótól tanult pályafutása során – amikor 2007-ben együtt versenyeztek a McLarennél. Ez segített az akkor újonc britnek, ám elmondása szerint sohasem akart másokra hasonlítani, inkább saját képességei kiaknázására törekedett.

„Bármelyik csapattársamtól, aki ellen valaha is versenyeztem, nem igazán tanultam semmit – vallotta be a négyszeres világbajnok. – Azt mondanám, hogy talán az egyetlen Fernando volt. Az volt az első évem az F1-ben, de azután már képes voltam magam is tapasztalatot szerezni, szóval nem éreztem, hogy bármit is át kellene vennem egy másik versenyzőtől. Mindig a saját képességeimet akartam fejleszteni és előhívni."

Hamilton azt is elárulta, úgy érzi, mindössze egy dolgon kellett volna hamarabb változtatnia ahhoz, hogy a jelenleginél is több bajnoki címet szerezzen.

„Azt hiszem, erős voltam, amikor a Mercedeshez érkeztem, de a munkamorálom mára sokkal jobb lett, szóval talán ezen javíthattam volna a kezdetekkor is – emlékezett vissza a brit. – Így valószínűleg már öt világbajnoki címem lenne, de nem cserélném el a jelenlegi helyzetemet a világért sem. Az, hogy tavaly elveszítettem a vébécímet, tett azzá a versenyzővé és személlyé, aki most vagyok."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik