F1: Hamilton alázatosabb, mint valaha; Verstappen szerint a Ferrari eddig csalt

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 11:15
null
Hamilton immár hatszoros világbajnok, de továbbra is rettentő hálás a támogatóinak (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas győzött, Lewis Hamilton pedig bebiztosította a hatodik F1-es világbajnoki címét az Amerikai Nagydíjon. A Mercedes brit versenyzője meghatódva mondott hálát támogatóinak a leintés után, míg a csapattársa úgy érzi, idén kudarcot vallott. A Ferrari pilótái értetlenül állnak az austini teljesítményük előtt, ám Max Verstappennek megvan a magyarázata: amint nem csalhatnak az üzemanyagátfolyással, máris nem olyan gyorsak.

 

Hiába győzött Valtteri Bottas, a 2019-es világbajnoki cím Lewis Hamiltoné lett, aki így immár hatszoros vb-győztesnek mondhatja magát. A brit a leintés után meghatódva beszélt a sikeréről, valamint azokról a személyekről, akik segítettek neki, hogy a Formula–1 (egyelőre) második legsikeresebb pilótájáváváljon.

„Most nagyon hiányzik Niki. Tudom, hogy ma megemelné előttem a sapkáját – mondta a Mercedes versenyzője. – Nélküle nem jutottam volna el idáig, és lelkiekben máig itt van velem. Jelenleg nehéz megértenem, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Természetesen megvan a felhőtlen öröm, de sosem éreztem magam annyira alázatosnak, mint most. Amikor a futam után megláttam édesapám mosolyát, az mindent elmondott. Támogatott engem a legelső naptól kezdve, ahogyan Linda is (Hamilton nevelőanyja – a szerző), illetve az édesanyám. Rengeteget tettek azért, hogy idáig jussak, és ezért is szerettem volna, ha most is itt vannak velem.”

Valtteri Bottas a dobogó legfelső fokán pezsgőzhetett Austinban, ám mivel ismét kikapott Hamiltontól a világbajnoki címért folytatott csatában, úgy érzi, hogy elbukott. Ennek ellenére az amerikai viadalt igencsak élvezte.

„Először is hatalmas gratuláció Lewisnak – mondta a finn a leintés után. – Érdekesen alakult ez a verseny. Elég gyorsan véget ért számomra, hiszen mindig volt előttem egy cél, ráadásul folyamatosan próbáltam növelni az előnyöm, és ez elég élvezetes volt. Viszont én személy szerint elbuktam az idei célomat illetően. Persze mindig van következő év, és Lewis megérdemli ezt a győzelmet. Nagyon erős idényt teljesített.”

Max Verstappenhetedik alkalommal állhatott dobogóra idén, pedig mint utólag kiderült, közel sem volt tökéletes állapotban a gépe. A Red Bull versenyzője összességében elégedett a harmadik pozíciójával, a Ferrarinak azonban alaposan odaszúrt.

„Ez van, ha abbahagyod a csalást. Alaposan vizsgálják a dolgot, és mi is rajta tartjuk a szemünket – mondta, majd áttért a saját versenyére. – A leintés után láttam, hogy több sérülés is volt a hátsó szárnyamon. Ez egy igen érzékeny része az autónak, szóval már értem, hogy miért szenvedtünk ekkora túlkormányzottsággal. Rossz, hogy ezt a futam végéig nem tudtam, de végül is lépést tudtam tartani a Mercedesszel. Csak két-három tizedmásodperccel nőtt Bottas előnye körönként.”

Verstappen vádja mögött egyébként az áll, hogy az amerikai hétvége előtt a Red Bull arra kérte a Nemzetközi Automobil-szövetséget, tisztázza az üzemanyagátfolyással kapcsolatos szabályokat. A riválisok ugyanis úgy tartották, hogy a Ferrari kissé manipulálja az FIA mérőműszereit, ezáltal extra üzemanyagot juttathat az erőforrásba, ami átmenetileg növeli annak teljesítményét. Az FIA Austinban kiemelt figyelmet szentelt az esetleges trükközések lebuktatásának, és Verstappen szerint mivel a Ferrari nem akart kockáztatni, nem használta a számára kedvező megoldást – ez azonban a teljesítményén is meglátszott.

A Scuderia hármat megnyert az elmúlt hat GP-ből, Austinban azonban Charles Leclerc a negyedik pozícióban több mint egyperces hátrányban ért célba Bottashoz képest. A monacóinak egyelőre nincs ötlete, hogy hova tűnt a Ferrari tempója.

SZAVAZÁS

Hányszoros F1-es világbajnokként vonul majd vissza Lewis Hamilton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem számítottam erre. Nagyon nehéz dolgom volt az első etapon, és úgy vélem, hogy ez jelentette a fő problémát a teljes futamot illetően – vélekedik Leclerc. – Erre azonban semmilyen magyarázatom sincs. A bal első gumimat nagyon furcsának éreztem, amit ki kell elemeznünk, mert korábban még sosem volt ilyen érzésem. Biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmelt azzal a szett abronccsal. Utána, a másik két etapon már nem alakult annyira rosszul a tempónk, ám továbbra sem volt olyan jó, mint az előttünk lévőké. Még meg kell vizsgálnunk, mi volt a baj, de nekem úgy tűnik, hogy az első szett gumival nem stimmelt valami.”

Sebastian Vettel számára már a nyolcadik körben véget ért az austini futam – a német vesztét a hátsó felfüggesztés törése okozta. Eddig értetlenül áll a sérülés előtt, viszont azt gyanítja, hogy nem a futamon történt az, ami a kiesését okozta.

„A rajtom egész jó volt, csak a pálya poros ívén voltam. Aztán az egyes kanyarban nem maradt helyem, ráadásul tapadásom sem volt, és mindez meghatározta a versenyem elejét. Nagyon szenvedtem a tapadással, különösen a jobbkanyarokban. Egészen máshogy viselkedett az autó, mint korábban, úgyhogy megkérdeztem a csapatot, látható-e valamilyen sérülés. Néhány körrel később azonban kiestem. Azt feltételezem, hogy már korábban is volt valamilyen problémám. Nem tudom, hogy ennek a pályához van-e köze, de ha igen, korábban sok kört tettünk meg ilyen probléma nélkül. Miért most jött ez elő és nem pénteken?” – tette fel a költői kérdést Vettel.

AMERIKAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 4.148 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 5.002 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 52.239 mp h.
5. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:18.038 p h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:30.366 p h.
7. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:30.764 p h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1 kör h.
9. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
16. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 2 kör h. leállás
17. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 4 kör h. fék
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 31 hidraulika
Sebastian Vettel német Ferrari 7 felfüggesztés
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 10 16 19 381
2. Valtteri Bottas 4 15 18 314
3. Charles Leclerc 2 9 17 249
4. Max Verstappen 2 7 17 235
5. Sebastian Vettel 1 9 15 230
6. Alexander Albon 12 84
7. Carlos Sainz Jr. 11 80
8. Pierre Gasly 13 77
9. Daniel Ricciardo 7 46
10. Sergio Pérez 8 43
11. Lando Norris 9 41
12. Nico Hülkenberg 10 37
13. Danyiil Kvjat 1 9 35
14. Kimi Räikkönen 8 31
15. Lance Stroll 6 21
16. Kevin Magnussen 4 20
17. Romain Grosjean 3 8
18. Antonio Giovinazzi 3 4
19. Robert Kubica 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 695
2. Ferrari 479
3. Red Bull-Honda 366
4. McLaren-Renault 121
5. Renault 83
6. Toro Rosso-Honda 65
7. Racing Point-Mercedes 64
8. Alfa Romeo-Ferrari 35
9. Haas-Ferrari 28
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik