F1: fordított esetben a Mercedes Hamiltont sem engedte volna előzni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 10:17
null
A Mercedes számára a kettős győzelem volt a cél (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel élről történő kiesése a Mercedest hozta helyzetbe, hiszen a beküldött biztonsági autó mögött már Lewis Hamilton vezette fel a mezőnyt, míg mögötte csapattársa, Valtteri Bottas következett. Utóbbi pedig az újraindítást követően meg is próbálkozott egy előzéssel – sikertelenül. A német gárda ezután szólt rá a finnre, tartsa a pozícióját, az utasítás sokak szerint egyértelműsítette: csapatsorrend van a címvédő gárdánál. Toto Wolff viszont cáfolta a feltételezést, szerinte nem az egyéni vb-címért vívott szoros csata volt a döntő, egyszerűen biztosítani akarták a kettős sikert, így fordított esetben Hamiltont sem engedték volna előzni.

 

Sebastian Vettel kezében volt a győzelem egészen az 52. körig a Német Nagydíjon, azonban a német hibázott a nedves aszfalton, és kiesett az élről. Az eset miatt a biztonsági autót is pályára küldték, így az élmezőny nagy része – Lewis Hamilton kivételével – a bokszutca felé vette az irányt.

63. NÉMET NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:13.525
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:13.085
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:34.577
időmérő edzés: 1. Vettel 1:11.212
VASÁRNAP
a verseny: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 29.,15.10:Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj
Szeptember 2., 15.10:Olasz Nagydíj

A mezőnyt így már a címvédő vezette csapattársa, Valtteri Bottas előtt, aki az újraindítást követően beszúrt a másik Mercedes mellé – előznie azonban nem sikerült. A német gárda látva a csatározást rövid időn belül jelentkezett is a finn rádióján, akit arra kért, tartsa a pozícióját, ezzel minimalizálva a kockázatot.

A finn követte az utasítást, és bár a futam leintése után úgy nyilatkozott, megértette a Mercedes kérését, csalódottságát nem tudta leplezni. Bottas ugyanis az egyetlen az élcsapatok pilótái közül, aki még nem nyert idén futamot, pedig több alkalommal is jó lehetősége lett volna rá.

Azerbajdzsánban például az élről volt kénytelen defekt miatt feladni a versenyt, míg Franciaországban is értékes pontokat bukott a Vettellel történt incidens okán, sőt, Ausztriában is a technika húzta keresztbe a számításait.. A finn lemaradása így jelenleg 66 egység a vb-összetett vezető Hamilton mögött.

Pontosan emiatt többen is úgy vélték, a csapatutasítás azért érkezett, mert bár a konstruktőri tabella alakulásába nem szólt volna bele a helycsere, az egyéni pontversenyben minden egység számít. Vettel kiesésével pedig Hamilton így tudta maximalizálni a lehetőségét. A főnök, Toto Wolff viszont elmondta, nem ez volt az igazi ok.

„Nem, határozottan nem. Ha épp fordított helyzetben lettünk volna, vagyis Bottas vezet Hamilton előtt, akkor is ugyanez lett volna az utasítás. Az volt a lényeg, hogy hozzuk haza épségben az autóinkat, és tiszteletben tartottuk, éppen ki áll az élen. A csapat első számú célja az volt, hogy 1–2-ben hozzuk be őket, ezzel visszahozva egy kicsit a korábban elvesztett pontokból" – adott magyarázatot.

„Számunkra a szabad versenyzés a legfontosabb. Mindig is azt mondtuk, ha a szezon utolsó harmadában vagyunk, és nagy különbség van a versenyzőink között, akkor talán hozunk ilyen kellemetlen döntéseket. Azonban jelenleg ez még túl korai lenne."

„Ma azért határoztunk így, mert biztosítani akartuk a kettős győzelmet. Mint ahogy korábban mondtam, fordított felállásban is így cselekedtünk volna" – mondta, és a Ferrari helyzetére is kiért.

Ugyanis nem a Mercedes volt az egyetlen istálló, amely csapatutasítást alkalmazott a versenyen. A maranellói alakulat még akkor szólt rá Kimi Räikkönenre, amikor Vettel elé került az első kiállásokat követően, és a német rádión jelezte, gyorsabb tudna lenni a finnél. A futam akkori szakaszában pedig az sem volt kizárható, hogy Räikkönennek újabb kerékcserét kell teljesítenie, hiszen jóval korábban kapta meg az új lágyakat, mint Vettel.

„Egyrészt optimalizálni szeretnéd az eredményt, másrészt viszont meg kell adnod a lehetőséged a versenyzőidnek, hogy egymás között rendezzék le a győzelem kérdését. Kimi eléggé peches volt még a szezon elején, többször sem vált be a számára a stratégia, ezért úgy vélem, a Ferrarinak sem volt könnyű meghozni a megfelelő döntést, ami teljes mértékben megérthető."

A Mercedes a kettős sikerrel, illetve Vettel kiesésének köszönhetőennemcsak az egyéni, hanem a konstruktőri tabellán is visszavette a vezetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik