F1: eddig volt csak üres Hamilton Instagram-oldala

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 10:35
Bő két hétig nem posztolt semmit Lewis Hamilton az Instagramon, ám tegnap óta már több kép is látható a Mercedes versenyzőjének közösségi oldalán.

Lewis Hamilton tegnap a Mercedes egyik szponzorának eseményére volt hivatalos, ám a csapat szóvivője szerint a négyszeres világbajnok nem érezte jól magát, így nem utazott el Svájcba az eseményre.

Instagram-oldalán azonban gratulált az óragyártó cég alapításának 150. évfordulója alkalmából, sőt, már néhány órával korábban kitett magáról egy képet, amellyel mintha kicsit megkésve köszöntötte volna az újévet.

„2018. Egy lehetőség arra, hogy újra felkeress minden célt, minden kihívást, minden álmot – írta a képhez a brit pilóta. – Lehetőség, hogy újra hajts, keményen dolgozz, pozitív legyél vagy bármi, ami újra lenni szeretnél. Én sosem állok meg, az utamnak nincs vége. Csatlakozz hozzám idén, hogy még a legvadabb álmokat is túlszárnyaljuk.”

Hamilton még decemberben törölte összes korábbi posztját az Instagramról,miután az egyikért sok kritikát kapott.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik