F1: Ecclestone újabb tanácsa Vettelnek, ne menjen a Mercedeshez!

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 11:32
null
Vettel épp tuti tippet kap Ecclestone-tól? (Fotó: AFP)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 korábbi vezetője úgy véli, Sebastian Vettel jobban tenné, ha a Ferrari után egy második vonalbeli csapathoz igazolna.

„Nem tudom, hallgat-e rám, de én a helyében olyan istállóhoz mennék, amely jelenleg nem »szupercsapat« – mondta a 89 éves brit üzletember. – Nagyon tapasztalt, kimagaslóan tehetséges, nagyobb hasznára lenne egy olyan csapatnak, amely a közelmúltban nem érte el a céljait, mint, mondjuk, a Mercedesnek."

A német istálló máris elkezdte a „flörtölést” Vettellel, akivel kapcsolatban kedden került nyilvánosságra a hír, hogy nem hosszabbít a Ferrarival, és az idény végén távozik. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt mondta, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, ami Vettellel történik.

A négyszeres világbajnok, 32 éves német pilóta hat évet töltött az olasz csapatnál, amellyel nem sikerült bajnoki címet nyernie. 102 futamon állt rajthoz a Ferrarival és 14 győzelmet aratott.

Ecclestone úgy fogalmazott, nagyon szívesen látná, ha Vettel egy csapattal felépítene valamit, és akár újabb vb-címet nyerne, mint tette azt korábban a Red Bull-lal. A versenyző az osztrák istálló színeiben nyerte mind a négy vb-címét, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban. A Ferrarihoz 2015-ben szerződött.

A brit üzletember korábban épp a Ferrarival való szakítást tanácsolta a németek világbajnokának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik