Chase Carey élen járt a jó példával (Fotó: AFP)

Kedden bejelentették a Kanadai Nagydíj elhalasztását, ami már a kilencedik halasztott futam az idei versenynaptárban, s ez már a Formula–1-es viágbajnokságot szervező cégre is hatással volt. A jogtulajdonos Liberty Media vezetői éppen ezért költségcsökkentés címén változásokat jelentettek be.

Egyrészt az Angliában székelő cég körülbelül 500 munkavállalójából 250-et fizetett szabadságra küldtek – a brit kormány átvállalja a fizetett szabadságra küldött dolgozók bérének nyolcvan százalékát –, másrészt az igazgatók fizetését 20 százalékkal csökkentették.

A The Guardian írása szerint a cég 15 igazgatója közül is jó példával jár elöl Chase Carey, elnök-vezérigazgató, aki önként úgy döntött, fizetésének 20 százalékánál nagyobb részről mond le önként – bár, hogy ez pontosan hány százaléknyi, az nem derül ki.

Egyébként a brit kormány vállalásának köszönhetően a szigetországba bejelentett csapatok közül korábban a McLaren, a Racing Point és a Williams is fizetett szabadságra küldte alkalmazottait.