F1: Csapatjátékos vagyok, tartom a szavam – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.30. 19:34
null
Lewis Hamilton régi motorosként tartotta a szavát (Fotó: Meder István)
Sebastian Vettel sajnálta Kimi Räikkönent, amiért csapattársának végig a kormányműhibás Ferrarija mögött kellett kullognia a Magyar Nagydíjon. A finn szerint az időmérőn szállt el az esélye a győzelemre. A Mercedesnél Valtteri Bottas megköszönte Lewis Hamiltonnak, hogy tartotta a szavát, és visszaadta a harmadik helyet, míg az angol elmondta, reményei szerint nem ezen a három ponton múlik majd a világbajnoki cím sorsa. A Red Bullnál Max Verstappen bocsánatok kért a Daniel Ricciardo által amatőrnek nevezett hibájáért.

 

Sebastian Vettel könnyen is megnyerhette volna a Magyar Nagydíjat, de az autójában a kormánymű meghibásodott, így a sima futamból feszült versennyé vált a szezon 11. viadala. A vb-éllovast Kimi Räikkönen segítette azzal, hogy távol tartotta tőle a Mercedeseket.

„Nagyon boldog vagyok, sokkal nehezebb volt, mint amilyent vártunk, még ha kívülről nem is tűnt annak – mondta Vettel. – A biztonsági autó kiállása után három-négy körrel éreztem, hogy valami nincs rendben, balra húz az autó. Szokatlan érzés volt, és egyre inkább fokozódott. A végén néhány körre csillapodott, de nem múlt el teljesen. Az volt a legrosszabb, hogy elsősorban a bal kanyarokban éreztem, és nem mindig ugyanúgy."

32. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.486
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.455
JÚLIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:17.017
pole: Vettel 1:16.276, 2. Räikkönen 1:16.444
JÚLIUS 30., VASÁRNAP
futam: 1. Vettel, 2. Räikkönen, 3. Bottas
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj

Vettel elmondta, nem foglalkozik már ezzel, és azt is elárulta, sajnálta Räikkönent.

„Együtt érzek Kimivel, nagyon megnehezítettem a versenyét, sokkal gyorsabb lehetett volna nálam" – fogalmazott a vb-előnyét 14 pontra növelő Vettel.

Kimi Räikkönen az időmérőn elkövetett hibájára fogta a győzelem elszalasztását.

„Ez sajnos az időmérőn dőlt el, ha nem rontom el a körömet, ma nyerhettem volna. Jól rajtoltam, a versenyen támadhattam volna Sebastiant, de itt nem sok értelme lett volna. Nagyon nehéz előzni ezen a pályán, ha hibázik az előtted haladó, vagy tönkremegy az autója, el lehet menni, de így túl nagy a kockázat, főleg a csapattársadat nem bölcs dolog támadni. Ezért úgy döntöttem, mögötte maradok hetven körön át. A csapatnak nagyszerű eredmény ez" – vigasztalta magát Räikkönen.

Érdekesség, hogy a verseny főszponzoraként a Pirelli egyik vezetője adta át a Ferrari díját a dobogón – két héttel az után, hogy Silverstone-ban az utolsó körökben mindkét Ferrari bal első gumija tönkrement.

Lewis Hamilton a viadal erkölcsi győztese lett azzal, hogy az utolsó körben hét másodperces előnyét leadva visszaengedte maga elé Valtteri Bottast. Mondhatnánk, hogy ez nem nagy szám, hiszen megegyezett a csapattal erről, de három éve pont itt láttuk, ahogy az angol a mérnöke utasításának ellentmondva nem engedte el Nico Rosberget.

Ez is mutatja, hogy Bottashoz Hamilton (egyelőre?) nem úgy viszonyul, mint Rosberghez, illetve úgy érzi, ezzel csattanós választ adott azoknak, akik szerint túlságosan önző.

„Remélem, amit a végén tettem, mindenkit meggyőzött arról, hogy csapatjátékos vagyok, és tartom a szavam. Nehéz volt hét másodpercet leadni, aggódtam, hogy Verstappen is megelőz, de szerencsém volt – mondta Hamilton. – A világbajnokság szempontjából sem jött jól, de tartom a szavam. Remélem, nem emiatt veszítem el a világbajnokságot."

Valtteri Bottas nem volt biztos benne, hogy visszakapja a harmadik helyet, de nem Hamilton korábbi esetei, hanem a nagy távolság miatt gondolta így.

„Féltem, hogy túl messzire kerültünk egymástól, de végül összejött a helycsere. Nem minden csapattárs tenné meg ezt, ha a dobogó a tét. Sokat bajlódtam a lekörözésekkel, de hálás vagyok Lewisnak. Viszonozta a szívességem, hiszen én engedtem előre, hogy próbálkozzon a Ferrarikkal" – így Bottas.

A Red Bull a balul sikerült időmérő után a versenyen akart javítani, de a második kanyarban füstbe ment a terve, miután Max Verstappen nekicsúszott Daniel Ricciardónak, aki a hűtővizét szétfolyatva a 3-as kanyar után leállt a pályán, Verstappen pedig az eset miatt tíz másodperces büntetést kapott, és elvesztette az esélyét a dobogóra.

Daniel Ricciardo (jobbra) önhibáján kívül esett ki (Fotó: Veres Viktor)
Daniel Ricciardo (jobbra) önhibáján kívül esett ki (Fotó: Veres Viktor)

„Sok mindent nem érdemes mondani, történt, ami történt. Nagy csata volt az egyes kanyarnál, elmentem Max mellett, a kettesben a külső íven védeni akartam a helyemen, erre kiütött. Amatőr dolgot művelt. Ott lett volna az egész verseny neki, hogy megelőzzön, de ez még csak nem is előzés volt" – bosszankodott Ricciardo, aki nem tudta meggyőzni az igazáról Helmut Markót, a Red Bull tanácsadóját. Christian Horner csapatfőnök viszont látta, hogy Verstappen volt a hibás.

„Max hibázott, és ezzel mindkettejük versenyét tönkretette. Pedig a verseny előtt felhívtuk a figyelmüket arra, hogy az első két kanyar a legfontosabb, ott vigyázzanak egymásra. Bólintottak, láttuk, mi történt. Max tőlem már bocsánatot kért, és Dant is meg fogja keresni e miatt" – fogalmazott Horner, majd jelezte, a Red Bullnak: a következő két versenyen be kell vállalnia a pluszmotorelemeket, ami büntetéssel jár.

„Nem így akartam, elhihetik. Jól rajtoltam, elmentem Lewis mellett, de Bottas mögé ragadtam, lendületet vesztettem, ezért a kettes kanyarban későn kellett fékeznem. Belül akartam tartani az autót, de leblokkolt a kerék, nekicsúsztam Danielnek, szerencsétlenül találtam el. Nagyon sajnálom, Daniellel nagyon jó a kapcsolatunk, jókat nevetünk, természetesen nem akartam tönkretenni a versenyét. Sajnálom, bocsánatot kérek Danieltől, amit személyesen is megteszek hamarosan" – mondta Verstappen.

32. MAGYAR NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY (70 kör, 306.630 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Ferrari 1:39:46.713
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 0.908 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 12.462 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 12.885 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 13.276 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:11.223 p h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1 kör h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1 kör h.
10. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
11. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 2 kör h.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Nico Hülkenberg német Renault 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Paul Di Resta brit Williams-Mercedes 60
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 20
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 0
AZ EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Sebastian Vettel 4 8 11 202
2. Lewis Hamilton 4 6 11 188
3. Valtteri Bottas 2 8 10 169
4. Daniel Ricciardo 1 5 8 117
5. Kimi Räikkönen 4 9 116
6. Max Verstappen 1 6 67
7. Sergio Pérez 9 56
8. Esteban Ocon 10 45
9. Carlos Sainz Jr. 7 35
10. Nico Hülkenberg 5 26
11. Felipe Massa 6 23
12. Lance Stroll 1 3 18
13. Romain Grosjean 5 18
14. Kevin Magnussen 3 11
15. Fernando Alonso 2 10
16. Pascal Wehrlein 2 5
17. Danyiil Kvjat 2 4
18. Stoffel Vandoorne 1 1
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 357
2. Ferrari 318
3. Red Bull-TAG Heuer 184
4. Force India-Mercedes 101
5. Williams-Mercedes 41
6. Toro Rosso-Renault 39
7. Haas-Ferrari 29
8. Renault 26
9. McLaren-Honda 11
10. Sauber-Ferrari 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik