F1: Butaság lett volna azt hinni, hogy van esélyünk - Williams

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 11:39
A Williams-istálló vezetői már az Osztrák Nagydíj elején tudták, hogy esélytelenek a Mercedes pilótáival szemben, ezért megelégedtek a 3. és a 4. helyezéssel ahelyett, hogy a vesztükbe hajszolták volna Valtteri Bottast és Felipe Massát.

„Nem tudom, mittehettünk volna jobban. A Mercedesnek problémái voltak, úgy vélem, közel sem mentek olyan gyorsan, mint tudtak volna – mondta Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke. – Ha ugyanolyan korán kiállunk, mint a két Mercedes, nem biztos, hogy eljutunk a célig, a hátsó kerekeink így is majdnem teljesen elkoptak.”

„Nem lennénk versenyzők, ha nem éreznénk csalódottságot, de igyekszünk a hétvége jó oldalát nézni. Gyorsabb autóktól kaptunk ki, el kell ismernünk, hogy a Mercedes összecsiszoltabb, jobban szervezett istálló – fogalmazott Smedley. – Nekünk is megvoltak a problémáink, vigyáznunk kellett a fékekre és a gumikra,és meg kellett becsülnünk a harmadik és a negyedik helyet. Butaság lett volna azt hinni, hogy van esélyünk a két Mercedes ellen, és emiatt az illúzió miatt csak a hatodik és a hetedik helyen célba érni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik