Hamilton az idén nyolcadszor az első rajtkockában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 13:40
null
Lewis Hamilton a Brit Nagydíjon harmadszor, az idén nyolcadszor indul az első helyről (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője indulhat a Formula–1-es Brit Nagydíjon az első rajtkockából, miután a szombati időmérő edzésen a leggyorsabb volt. A második helyen a brit pilóta csapattársa, Nico Rosberg végzett Felipe Massa, Valteri Bottas, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel előtt.

Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát az F1-es idény kilencedik állomásán, a Brit Nagydíjon. A Mercedes világbajnoki címvédője idén nyolcadszor indulhat az élről, miután sikerült megvernie csapattársát, Nico Rosberget.

A rengeteg néző előtt megtartott időmérőn a Williams párosa megverte a Ferrari duóját, Felipe Massa és Valtteri Bottas ezzel nyomatékosította, hogy nem csak a szerencsének köszönhette az előző két versenyen megszerzett dobogós helyezéseket.

A Ferrarinál Kimi Räikkönen legyőzte Sebastian Vettelt; a Scuderia párosa abban bízhat, hogy versenytempóban felül tudja múlni a Williams párosát.

A Brit GP-re feljavult Red Bullt Danyiil Kvjat a 7. rajthelyre juttatta, míg a Toro Rossónál elmaradt a várt jó eredmény, Carlos Sainz 8. pozíciója mellett Max Verstappen csak a 13. lett.

A McLarennél úgy tűnt, Fernando Alonso részt sem vehet az időmérőn, de a szerelők hamar megjavították az autó hibáját, és a spanyol kimehetett a pályára. Végül Jenson Buttonhoz hasonlóan kiesett, a két McLaren csak a két Manort Marussiát előzte meg.

Az 52 körös viadal vasárnap magyar idő szerint 14 órakor rajtol.

 

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.248 átlag: 229.897 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:32.361 0.113 mp h.
3. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:33.085 0.837
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:33.149 0.901
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:33.379 1.131
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.547 1.299
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:33.636 1.388
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:33.649 1.401
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:33.673 1.425
10. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:33.943 1.695
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.268
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:34.289
13. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:34.502
14. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:34.511
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:34.868
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:34.888
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:34.959
18. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:35.207
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:37.364
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:39.377

AZ IDŐMÉRŐ PERCRŐL PERCRE

3. SZAKASZ

15.01 Hamilton rossz körön volt, be sem fejezte, Rosberg nem tudta megelőzni, Massa viszont bejött a 3. helyre Bottas elé.

14.58 Mindenki újra a pályán a kerékcserék után. Már 41 fokos az aszfalt.

14.55 Massa és Räikkönen között csak 37 ezred a távolság. Az első mért körökben senkii sem hibázott, mindenki megtarthatta eredményét.

14.54 Rosberg hibázott, 1:32.3-mal második. A két Mercedes mögött Bottas, Massa, Räikkönen, Vettel, Kvjat, Sainz, Ricciardo, Hülkenberg a sorrend. Hülkenberg használt gumikon ment.

14.53 Ricciardo 1:33.9-cel kezdett, Hamilton 1:32.248-cal az élre állt.

14.51 Mind a tíz versenyző a pályán. Ricciardo kezdi elsőként a mért körét.

14.50 Ricciardo és Räikkönen már a pályán, a többiek is szivárognak ki a bokszból.

14.48 Elindult az óra.

14.45 A két-két Mercedes, Ferrari, Williams és Red Bull mellett Hülkenberg és Sainz jutott az utolsó szakaszba.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Räikkönen 1:33.426 1. Rosberg 1:32.737
2. Rosberg 1:33.475 2. Bottas 1:33.020
3. Vettel 1:33.562 3. Hamilton 1:33.068
4. Hamilton 1:33.796 4. Kvjat 1:33.520
5. Bottas 1:34.171 5. Vettel 1:33.641
6. Pérez 1:34.250 6. Hülkenberg 1:33.693
7. Ricciardo 1:34.272 7. Massa 1:33.707
8. Kvjat 1:34.422 8. Ricciardo 1:33.749
9. Massa 1:34.542 9. Räikkönen 1:33.911
10. Hülkenberg 1:34.594 10. Sainz 1:34.071
11. Sainz 1:34.641 11. Pérez 1:34.268
12. Ericsson 1:34.643 12. Grosjean 1:34.289
13. Grosjean 1:34.646 13. Verstappen 1:34.502
14. Verstappen 1:34.819 14. Maldonado 1:34.511
15. Maldonado 1:34.877 15. Ericsson 1:34.868
16. Nasr 1:34.888
17. Alonso 1:34.959
18. Button 1:35.207
19. Stevens 1:37.364
20. Merhi 1:39.377

2. SZAKASZ

14.41 Vége a szakasznak, Rosberg, Bottas, Hamilton, Kvjat, Vettel az első öt. Pérez, Grosjean, Verstappen, Maldonado és Ericsson esett ki. Verstappen panaszkodik a Toro Rossóra.

14.40 Räikkönen a 8. helyre jött be egyelőre, de még többen mért körön vannak. Pérez, Grosjean, Verstappen, Ericsson és Maldonado áll kiesésre.

14.38 A finnek össze kell szednie magát, egy mért köre marad. Kellemetlen lenne, ha nem jutna a harmadik szakaszba.

14.36 Räikkönen pályaelhagyás miatt elveszíti az első körét. Vettel a negyedik helyre jött be.

14.34 Verstappen, Ericsson, Maldonado, Räikkönen és Vettel áll kiesésre, a két Ferrari csak most kezdte meg mért körét.

14.33 Maldonadóra rászóltak, ne szélesítse ki a pályát folyton a 9-es kanyarban. Hamilton 1:33.0-val második – a Luffield-kanyart rontotta el.

14.32 Rosberg 1:32.737-tel első, mögötte Bottas, Hülkenberg, Massa, Sainz, Pérez a sorrend.

14.31 A Mercedes nem trükközik, közepesen kemény gumikon jött ki, ezeken fog rajtolni Hamilton és Rosberg. Itt csak ez volt a kérdés, a továbbjutás nem.

14.30 Bottas 1:33.273 perces körrel nyitott. Már csak a két Ferrari van a bokszban.

14.29 Élénkül a hátszél a célegyenesben, ami szembeszelet jelent a hátsó egyenesekben. Az aszfalt már 38 fokos.

14.26 Elindult az óra, elsőként Bottas a pályán. Massa követi.

14.24 Az első szakaszban csak Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Kvjat és Bottas nem használt közepesen kemény gumikat.

1. SZAKASZ

14.19 Végül Nasr, Alonso, Button, Stevens és Merhi esett ki. Az élen Räikkönen, Rosberg, Vettel sorrendben zártak.

Alonso autóját csodával határos módon megjavították, de a spanyol kiesett az első szakaszban (Fotó: AFP)
Alonso autóját csodával határos módon megjavították, de a spanyol kiesett az első szakaszban (Fotó: AFP)

14.18 Räikkönen a közepesen kemény gumikon az élre állt.

14.17 Verstappen a lágyabb gumikon szenved, de azért feljött a 12. helyre. Maldonado, Button, Nasr, Stevens és Merhi a kieső helyeken. A venezuelai közepesen kemény gumis időeredményét törölték.

14.16 A két Red Bull a negyedik és az ötödik helyre jött fel. Pérez közepesen kemény gumikra váltva feljött a 4. helyre.

14.13 Nasr, Stevens, Merhi, Verstappen és Grosjean áll kieső helyen. Grosjean most kezdi a mért körét, Verstappenét törölték.

14.11 Elöl Vettel érvényes kört ment, ezzel ötödik Bottas és Räikkönen mögött, Massa előtt. A rémes hétvégét teljesítő Grosjean csak most jött ki a bokszból.

66. BRIT NAGYDÍJ, SILVERSTONE
PÉNTEK (Július 3.)
1. szabadedzés: Váltócsere edzés közben? Nem gond! Rosberg az élen
2. szabadedzés: A második angliai edzés is Rosbergé, mögötte a Ferrarik
Vettel: Sennáéknak nem kellett hallgatniuk ezt a sok sz.rt
SZOMBAT (Július 4.)
3. szabadedzés: Rosberg váltójával megint gond volt, Hamilton az élen
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP (Július 5.)
14.00: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja

14.10 Vettel és Verstappen eredményét törölték, a holland egyelőre utolsó. Alonso 1:35.3-mal a 10. helyen.

14.08 Rosberg 1:33.475-re javított.

14.07 Räikkönen bejött Bottas mögé a 4. helyre. Hamilton 1:33.7-re javított.

14.06 Verstappen megpördült. A két Mercedes mögött Bottas, Massa, Sainz, Ricciardo és Hülkenberg áll.

14.05 Rosberg remek kör után 1:33.654-gyel az élen.

14.04 Hamilton 1:34.009-cel kezdett. Stevens 1:38.6-tal második.

14.03 Alonso máris a pályán.

14.01 A Mercedesben simán benne van, hogy a kemény gumikon továbbjusson, akár a második szakaszból is. Ám mivel a top 10-nek a második szakaszban használt gumikon kell rajtolnia, a versenystratégia dönti el, melyik gumikat használják a következő etapban.

14.00 Elindult az óra, Hamilton az elsők között ment ki a pályára.

13.59 Nagy bravúrt hajtott végre a McLaren, Alonso autója ugyanis készen áll! A McLaren mégiscsak McLaren…

ELŐZMÉNYEK

Nico Rosberg tavaly az első rajtkockából indult – sikerül ismételnie? (Fotó: Action Images)
Nico Rosberg tavaly az első rajtkockából indult – sikerül ismételnie? (Fotó: Action Images)

13.55 A levegő 22 fokos, az aszfalt 36. A szél kellemessé teszi a levegőt, de az erősebb lökések zavarhatják a pilótákat a gyors kanyarokban.

13.54 A Ferrari a kerékcsavarokat cserélte ki, miután az idén többször is előfordult, hogy nem sikerült tökéletesen miatta a kerékcsere. Azt remélik, az új csavarral megoldódik a probléma.

13.52 A McLaren ezen a hétvégén már mindkét autójára a rövid orrkúpot szerelte fel, a Force India teljesen új autóval érkezett.

13.50 Az időmérőn nagy figyelmet fordítanak a pálya elhagyására. A szabadedzéseken rengetegen kiszélesítettek egy-egy kanyart, a legkritikusabb pont a régi egyes, mostani 9-es ív, a Copse, amelynek kijáratánál rendszeresen előfordul, hogy az autók mindkét kerekükkel túl szélesen fordulnak, hogy nagyobb sebességet tudjanak tartani. A sportfelügyelők jelezték, aki így fut mért kört, annak törlik az időeredményét.

13.47 A Mercedes évfordulót ünnepel, 1954-ben éppen július 4-én aratta a gyár az első győzelmét az F1-ben. Juan Manuel Fangio a Francia Nagydíjon diadalmaskodott.

13.43 A Sky Sport szerint 10 százalék esély van arra, hogy Alonso el tudjon indulni a pályára az időmérő első, 18 perces szakaszában.

13.42 A 14-es rajtszámú McLaren-Honda állványon áll, teljesen szétszedték, és ami még aggasztóbb, a korábbi heves munka megszűnt rajta.

13.40 Köszöntjük olvasóinkat a Brit Nagydíj időmérőjét végigkövető cikkünkben! A Mercedes-istálló sorozatban ötödször sajátítaná ki az első rajtsort a 2015-ös idényben.

Sajnálatos hír, hogy a McLaren-istálló meghibásodást talált Fernando Alonso autójában, így a spanyol valószínűleg nem vehet részt az időmérőn.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik