F1: Briatorénak nem kell aggódnia miattam – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 10:58
Fernando Alonso megnyugtatta Flavio Briatorét, ne bánkódjon, amiért rávette, hogy a Ferraritól a McLarenhez szerződjön.

Flavio Briatore nemrég azt nyilatkozta, felelősnek érzi magát, amiért Fernando Alonso 2015 előtt a Ferrarit elhagyva a McLarenhez szerződött. Alonso a második évét tölti hároméves szerződéséből a McLaren-Hondánál, amely még mindig esélytelen a futamgyőzelmekre.

„Nem tudom, miért aggódik, vagy miért mondta ezt. Tény, hogy ő volt az egyike azoknak, akik a leglelkesebben támogattak, hogy csatlakozzam ehhez a projekthez – mondta Alonso. – Remélhetőleg jövőre már nem fog bánkódni,k és visszakap valamit a jó tanácsáért. Persze, most szomorú, mert az autó nem olyan jó, hogy bárkit is megnyugtasson, jó ötlet volt a váltás.”

Alonso azt mondta, egy pillanatra sem bánta meg, hogy a Ferrarit elhagyva a McLarenhez szerződött, hiszen a Scuderia azóta sem tudott olyan autót építeni, amellyel le lehet győzni a Mercedest. A McLaren sem, de a kettő más történet.

„Vannak bosszantó pillanatok, de folyamatosan azon dolgozom, hogy előrelépjünk. Én vagyok az első, aki a többieket nyúzza, hogy dolgozzunk, már szabadságra sem megyek. A többiek sem pihenhetnek – mondta Alonso, aki fel tudja dolgozni, ha mégsem jut vissza a csúcsra a McLarennel. – Nagyon szerencsés vagyok, hogy két világbajnokságot nyerhettem. Vannak, akik nem jutnak ilyen lehetőséghez. Ott van Nico Hülkenberg, aki Ausztriában az első sorból rajtolva arról beszélt nekem, szeretne végre a dobogóra állni. Mennyire tehetséges, és itt tart! Ezek után nem panaszkodhatok, ha már semmit sem érek el az F1-ben.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik