Vettel a leggyorsabb az időmérő előtt; nehéz pillanatok Hamiltonnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 14:30
null
Vettel remek időt autózott az utolsó edzésen (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Brazil GP harmadik szabadedzésen. A második helyen 0.217 másodperces lemaradással Lewis Hamilton végzett, a harmadik Valtteri Bottas lett a másik Mercedesszel. Az időmérő elején gondok adódtak Hamilton autójával, de úgy tűnik, hogy a problémát sikerült elhárítaniuk a Mercedes szerelőinek.

 

Szombatra esőt jósoltak Interlagosban, ám ez főként az időmérőt érinti – a harmadik szabadedzés teljesen ideális körülmények között vette kezdetét. Többen, köztök a Sauber, a Haas, a Toro Rosso és a McLaren versenyzői azonnal a pályára hajtottak, amint zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén.

Szűk tíz perccel a tréning kezdete után Kimi Räikkönen iratkozott fel elsőként a mért körrel rendelkezők listájára 1:09.424-es körével, majd szép lassan jöttek a többiek is – elsőként a Williams párosa.

Az első negyedóra után Sebastian Vettel vette át a vezetést, míg néhány perccel később Lewis Hamilton és a Mercedes került a figyelem középpontjába, ám nem a pályán, hanem a garázsban látottak alapján. Hamilton autóját ugyanis aggódva vizsgálták a mérnökök és a szerelők, sőt, némi füst is elhagyta a 44-es számú Mercedest. Később többen el is állták a garázs bejáratát, hogy ne készülhessen túl sok felvétel Hamilton autójáról.

46. BRAZIL NAGYDÍJ
NOVEMBER 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:09.011
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:08.846
NOVEMBER 10., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:07.949
18.00: időmérő edzés
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
18.10: a verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja
KÖVETKEZŐ (UTOLSÓ) FUTAM
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

Úgy tűnt azonban, hogy az aggodalom nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal később a brit újra a pályára hajtott, majd megfutotta az első mért körét, amivel a második helyen nyitott Vettel mögött.

Később néhány másodpercre a vezetést is átvette, majd Räikkönen állt az élre, nem sokkal később pedig Vettelé lett a leggyorsabb idő – a német ráadásul elsőként ment be 1:08 alá a hétvégén 1:07.948-as körével. Ezzel egyébként fél másodpercet adott a csapattársának is.

Hamilton később 0.217 szekundumra megközelítette Vettel idejét, ám senki sem bírt a némettel, aki így behúzta a harmadik tréninget. Vettel mögött a Mercedes párosa végzett Hamilton, Bottas sorrendben, majd következett Räikkönen és a két Red Bull – Verstappen lett az ötödik, Ricciardo a hatodik.

Ismét meggyőzően teljesített a Haas: Kevin Magnussen a hetedik legjobb kört autózta, míg Romain Grosjean a nyolcadik pozícióban zárta az utolsó edzést. Az első tízbe még Pierre Gasly és Charles Leclerc fért be.

Folytatás 18 órakor az időmérővel, amelyet az időjárás előrejelzések alapján esőben rendezhetnek meg.

BRAZIL NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS, VÉGEREDMÉNY
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:07.948átlag: 228.298 km/ó17 kör
2.Lewis HamiltonbritMercedes1:08.1650.217 mp h.15
3.Valtteri BottasfinnMercedes1:08.4650.51723
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:08.4900.54217
5.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:08.7330.78512
6.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:08.7880.84012
7.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:09.1461.19814
8.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:09.2571.30916
9.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:09.4021.45422
10.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:09.4481.50021
11.Nico HülkenbergnémetRenault1:09.4611.51319
12.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1:09.5881.64018
13.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:09.8081.86023
14.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:09.8641.91617
15.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:09.8851.93714
16.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:09.9852.03718
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:10.0012.05317
18.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:10.0202.07215
19.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1:10.1162.16818
20.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:10.2892.34116

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik