F1: Bottas szerint Hamilton nem verhetetlen; felemás érzések a Ferrarinál

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 21:47
null
Bottas szerint Hamilton nem verhetetlen (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton rajt-cél győzelmével ért véget a Francia Nagydíj, ám a Mercedes versenyzője szerint nem volt könnyű dolga a versenyen. Csapattársa, Valtteri Bottas egyelőre nem érti, miért kapott ki ennyire Hamiltontól, míg a Ferrarinál nem meglepő módon a harmadik helyen célba érő Charles Leclerc elégedettebb. Max Verstappen tavaly a Renault-t szidta, most a Red Bull új motorszállítójával, a Hondával sem elégedett.

 

Simának tűnő rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon, de a Mercedes versenyzője szerint nem volt olyan egyszerű dolga, mint azt sokan gondolják. Másokhoz hasonlóan Hamilton is a gumikkal bajlódott, és egy ponton azt hitte, hogy úgy jár, mint tavaly Lance Stroll, aki látványos defektet kapott a futam hajrájában.

„Egyáltalán nem volt könnyű. Két nagy hólyag is volt az abroncsaimon, szóval emiatt aggódtam – vallotta be a címvédő. – Emlékszem, hogy tavaly Lance-nek szétrobbant a gumija, és én is ettől tartottam. Összességében viszont irányítottam a versenyt, és minden körben hajszoltam a jó teljesítményt, valamint próbáltam növelni az előnyt. Tudtam, hogy elég jól kaptam el a rajtot, de Valtteri egy-két másodpercen belül maradt, végül viszont magamra találtam, és sikerült áthidalnom a szakadékot. Végig keményen nyomtam, kivéve akkor, amikor a gumikat óvtam, mert azok kissé a határon voltak ma.”

Valtteri Bottas tisztában van azzal, hogy főként a rajtnál lett volna esélye csapattársa elé kerülni, de a start Hamilton számára is nagyon jól sikerült. Bottas elismerte, hogy ezt követően nem tudott lépést tartani az ötszörös világbajnok ellenfelével. A végén 18 másodperces hátrányban ért célba – ennek okára minél hamarabb szeretne rájönni.

„Velem nem sok minden történt a versenyen. A rajt sikerült a legjobban a számomra, de Lewis is jól kapta el – emlékezett vissza a finn. – Összességében gyorsabb volt ma. Nem igazán tudtam tartani a lépést a tempójával, ennek utána kell néznem a következő verseny előtt. Azonban büszke vagyok a csapatra és magamra is, ám az fontos, hogy rájöjjek, mit csinálhatnék jobban a következő alkalommal. Lewis nagyon erősen és kiegyensúlyozottan teljesített ma, illetve a tegnapi időmérőn is. Viszont nem verhetetlen, ezt én is tudom, szóval csak keményen kell dolgoznom.”

60. FRANCIA NAGYDÍJ
JÚNIUS 21., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Hamilton 1:32.738
2. szabadedzés:1. Bottas 1:30.937
JÚNIUS 22., SZOMBAT
3. szabadedzés:1. Bottas 1:30.159
Időmérő:1. Hamilton 1:28.319
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
Futam:1. Hamilton 2. Bottas 3. Leclerc
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK

Június 30., 15.10

32. Osztrák Nagydíj
Július 14., 15.1070. Brit Nagydíj
Július 28., 15.1064. Német Nagydíj

Ismét dobogóra tudott állni Charles Leclerc, aki így gyakorlatilag megmentette a Ferrari hétvégéjét. A monacói elégedett a versenyével, és úgy véli: az utóbbi hetek nehézségei miatt szüksége volt erre az eredményre.

„Nagyon örülök, mert túl vagyok néhány nehéz hétvégén, főleg az időmérőket tekintve – árulta el Leclerc. – Ideérkezve változtattam a hozzáállásomon, de kissé az autó beállításait illetően is, és eddig a jó irányba tartok. Nagyon boldog vagyok, amiért mindez kifizetődött, s ez a hétvégi eredményen is látszik. Hoztunk néhány újítást ide, amelyek közül néhány jól működött, néhány viszont nem. Egyértelmű, hogy a Mercedes most sokkal jobb nálunk, szóval dolgoznunk kell azon, hogy felkapaszkodjunk.”

Már az időmérőn nehéz helyzetbe került Sebastian Vettel, aki emiatt csak a 7. pozícióból kezdhette meg a Francia Nagydíjat. A Ferrari versenyzője két helyet javítva ötödikként látta meg a kockás zászlót, és elismerte: az erre a versenyre készült fejlesztéseket illetően elbuktak a Mercedes ellen.

„Tudtuk, hogy a tempónk alapján csak mennünk kell, mert az egyenesekben gyorsak vagyunk, és a kanyarokban sincs nagy lemaradásunk – mondta a futam előtti tervekről Vettel. Ezen a hétvégén az volt a legfőbb cél, hogy a lehető leginkább csökkenteni tudjuk a lemaradásunkat, de elbuktunk. Rá kell jönnünk, hogy a fejlesztések egy része, amivel idejöttünk, miért nem működött, de remélhetőleg újra megpróbálhatjuk a következő pályán, Ausztriában. Ezen a pályán nagyon meleg volt, és minél nagyobb a tapadás, annál jobban kell figyelned a gumikra, ám úgy tűnik, hogy ez jobban megy a Mercedesnek, mint nekünk.”

Már az első körben maga mögé tudta utasítani a McLareneket Max Verstappen, aki a 4. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Bár volt, amikor nagyon biztatónak érezte a helyzetét, később rá kellett jönnie, hogy a Red Bull ismét nem élete versenyét teljesíti.

„Egy ponton úgy tűnt a második etap alatt, hogy elég jól állunk, de hat-hét körrel a vége előtt elfogyott a tapadás a hátsó gumikon, szóval úgy döntöttem, hogy inkább csak célba szeretnék érni – mondta. Már a hátsó abroncsok sem működtek rendesen, az viszont, hogy az egyik Ferrari előtt végeztünk, jó eredmény a számunkra. Persze vannak korlátaink, de ezekkel együtt kell élni. Minden versenyző több tapadást akar, de nálunk jelenleg nemcsak a tapadásról szólnak a dolgok, hanem a végsebességről is, ahogyan az az első körben is látszott. Nagyon nehéz volt védekezni, de egyébként támadni is.”

Verstappen hozzátette, hogy a Red Bull mellett a motorszállítójának, a Hondának is akad dolga, hogy megoldja az utóbbi problémát. A holland pilóta az utóbbi években olykor csúnyán odaszúrt a Red Bull előző motorszállítójának, a Renault-nak, és úgy tűnik, hogy egyelőre a Honda munkájával sincs teljesen megelégedve.

„Mindkét oldalnak keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy sikerüljön előrelépnünk” – szögezte le.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton
brit Mercedes
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 18.056 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 18.985 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 34.905 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:02.796 p h.
6. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:35.462 p h.
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
8. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
9. Lando Norris brit McLaren-Renault 1 kör h.
10. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1 kör h.
11.Daniel Ricciardo*ausztrálRenault1 kör h.
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
14. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
15. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1 kör h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 2 kör h.
19. George Russell brit Williams-Mercedes 2 kör h.
Kiesett
Romain Grosjean francia
Haas-Ferrari
44. kör
* kétszer 5 másodperces időbüntetés pályaelhagyás miatt
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 6 8 8 187
2. Valtteri Bottas 2 7 8 151
3. Sebastian Vettel 4 8 111
4. Max Verstappen 2 8 100
5. Charles Leclerc 3 7 87
6. Pierre Gasly 5 37
7. Carlos Sainz Jr. 5 26
8. Kimi Räikkönen 5 19
9. Daniel Ricciardo 3 16
10. Nico Hülkenberg 3 16
11. Kevin Magnussen 2 14
12. Lando Norris 3 14
13. Sergio Pérez 2 13
14. Daniil Kvyat 4 10
15. Alexander Albon 3 7
16. Lance Stroll 3 6
17. Romain Grosjean 2 2

A KONSTRUKTŐRÖK ÁLLÁSA
1. Mercedes 338
2. Ferrari 198
3. Red Bull-Honda 137
4. McLaren-Renault 40
5. Renault 32
6. Racing Point-Mercedes 19
7. Alfa Romeo-Ferrari 19
8. Toro Rosso-Honda 17
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik