F1: Bottas ralizott, Sainz bocsánatot kért a csapatától

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 18:51
null
Bottas a Mercedes újabb erős kezdése ellenére sem teljesen elégedett (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas elsőségével zárultak az Orosz Nagydíj pénteki szabadedzései. Ennek ellenére sem a finn versenyző, sem a csapattársa, Lewis Hamilton nem hiszi, hogy ne lenne többre képes a Mercedes a hétvége folytatásában. Max Verstappen elismerte, hogy a szocsi aszfaltcsík nem kedvez túlzottan a Red Bullnak, ami miatt a harmadik rajthelyért is meg kell küzdeniük majd az időmérőn. A McLarenjét összetörő Carlos Sainz Jr. hálás a szerelőinek, amiért hamar rendbe tudták hozni az autóját, és bocsánatot is kért tőlük az okozott kárért.

 

Mindkét szabadedzést Valtteri Bottas zárta az élen Szocsiban, ám a finn versenyző így sem teljesen elégedett a pénteki napjával. Úgy véli, főként az utolsó szektorban veszített sokat, ezért arra számít, hogy szombaton még gyorsabb lesz a Mercedes.

„Sok kört teljesítettem, mégsem sikerült megfelelően összehoznom a szektoridőket, szóval még több van bennünk – mondta Bottas. – A körülmények elég furcsák voltak ma, ezért is láthattunk sokakat hibázni. Főleg akkor, amikor alacsony üzemanyagszinttel mentem, nem voltam teljesen elégedett az autó hátuljának a viselkedésével. Ezt meg kell néznünk, mert olyan volt, mintha raliztam volna. Nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a leggyorsabb módja a pálya körbeautózásának. Ahogyan már mondtam, még sok időt javíthatunk, és a beállításokkal is variálhatunk. Az egyes és a kettes szektor elég jónak tűnik, ám a hármast kissé elidegeskedtem, de ha ott is sikerült összehoznunk a dolgokat, akkor sok időt nyerhetünk.”

7. OROSZ NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:34.923
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.519
SZEPTEMBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 11.00–12.00
Időmérő: 14.00–15.00
SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 309.745 km) rajtja: 13.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 11., 14.10Eifel Nagydíj, Nürburgring
Október 25., 14.10
Portugál Nagydíj, Portimao
November 1., 13.10Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola

Csapattársához hasonlóan Lewis Hamilton is a pálya harmadik szektorára panaszkodott, bár a hatszoros világbajnok számára sokkal rosszabbul indult a pénteki nap Szocsiban. Hamilton ugyanis az utolsó előtti pozícióban zárta a nyitó tréninget, miután hamar „kivégezte” az első 90 perces gyakorlásra szánt gumikat.

„Nem érzem úgy, hogy igazán gyors lettem volna – vallotta be a brit pilóta. – Nem indult jól az első edzés, gyengén teljesítettem, elfékeztem a lágy gumikat az egyes kanyarban, később pedig a keményekkel is ez történt, szóval teljesen tönkretettem az abroncsaimat. A második tréninget viszont már sokkal jobban kezdtem, és bár az egyes és a kettes szektorban kissé elmaradtam, az utolsóban elég jól mentem. Nem sikerült még mindent összeraknom, és vannak dolgok, amiken még javítanom kell a vezetést és a beállításokat illetően is.”

Az első szabadedzést a harmadik pozícióban zárta Max Verstappen Szocsiban, délutánra azonban visszaesett a hetedik helyre. A Red Bull versenyzője szerint még az sem teljesen biztos, hogy összejöhet a legelőkelőbb pozíció a Mercedes párosa mögött.

Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a pálya nem fekszik nekünk – ismerte el Verstappen. – Jobban is mehettünk volna, ám kipróbáltunk néhány újítást. Voltak, amik működtek, mások viszont nem annyira. Kemény lesz az időmérő, összejöhet a harmadik rajthely, de a futamon kicsit talán versenyképesebbek lehetünk, ennek pedig örülök. Azonban még van némi munkánk annak érdekében, hogy biztosan meglegyen a harmadik rajthely. A Renault ma jól ment, és sosem tudni, hogy kire igaz még ez, de először magunkat kell megvizsgálnunk, és jól kell beállítanunk az autót a leszorítóerőt illetően, hogy stabilan menjen. Ezután már magabiztosak lehetünk, bár szoros lesz az időmérő, mi is harcba tudunk szállni.”

Carlos Sainz Jr. veszített némi időt az első szabadedzésen, miután a McLaren hátsó szárnyával eltalálta a gumifalat a hetes kanyarban. A spanyol versenyző elismerte, hogy túl nagy kockázatot vállalt a pálya azon pontján, ezért bocsánatot is kért a csapatától.

„Hál' istennek, minden rendben van – mondta Sainz a pénteki gyakorlások után. – A szerelőim nagyszerű munkát végeztek, hogy elkészüljenek a második edzésre, aminek örülök, de bocsánatkéréssel is tartozom, amiért felesleges stresszt okoztam a csapatnak. Az aszfalt elég poros volt a pálya azon részén, ami szerintem sokakat meglepett. A második tréningre szerencsére vissza tudtunk állni a munkába, és jó edzést teljesítettünk. Elégedett vagyok, amiért pótolni tudtam az időveszteséget, és elég gyors voltam a második tréningen, jóllehet van még némi problémánk az autó egyensúlyával, amit meg kell oldanunk.

Card

OROSZ NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:34.923 átlag: 221.788 km/ó 13 kör
2. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:35.430 0.507 mp h. 22
3. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:35.577 0.654 22
4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:35.796 0.873 23
5. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:35.965 1.042 21
6. Esteban Ocon francia Renault 1:36.061 1.138 23
7. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:36.230 1.307 22
8. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:36.254 1.331 24
9. Sebastian Vettel német Ferrari 1:36.323 1.400 23
10. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:36.706 1.783 25
11. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:36.896 1.973 23
12. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:36.970 2.047 8
13. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:37.110 2.187 28
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:37.201 2.278 17
15. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:37.230 2.307 23
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:37.430 2.507 22
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:37.595 2.672 24
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:37.649 2.726 24
19. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:37.716 2.793 18
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:37.784 2.861 11

 

OROSZ NAGYDÍJ, A MÁSODIK SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:33.519 átlag: 225.117 km/ó 37 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.786 0.267 mp h. 33
3. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:34.577 1.058 27
4. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 1:34.723 1.204 36
5. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:34.847 1.328 33
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:34.890 1.371 35
7. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:35.048 1.529 30
8. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:35.052 1.533 35
9. Esteban Ocon francia Renault 1:35.139 1.620 28
10. Sebastian Vettel német Ferrari 1:35.183 1.664 35
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:35.210 1.691 35
12. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:35.242 1.723 31
13. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1:35.461 1.942 37
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:35.516 1.997 33
15. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:35.563 2.044 31
16. George Russell brit Williams-Mercedes 1:35.575 2.056 30
17. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:35.627 2.108 34
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:35.729 2.210 32
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:36.053 2.534 36
20. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:36.858 3.339 32

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik