F1: Bottas és a fűnyíró; kerék nélkül Räikkönennek sem megy

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.06. 17:27
Visszatért a Formula–1! Visszafogott kezdés után kifejezetten izgalmas verseny kerekedett az Osztrák Nagydíjon, amely rengeteg érdekességet vagy vicces, furcsa jelenetet hozott. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba – jöjjenek az F1-legek!

A HÉTVÉGE PEZSGŐZÉSE. Ehhez egy kicsit segítségül hívjuk az F3-as sorozatot, ahol a versenyzők nem nagyon tudták, hogyan is kell pezsgőt inni és maszkot viselni egyszerre. Az F1-pilóták megtalálták a megoldást: amíg ittak, addig levették a maszkot.A HÉTVÉGE PEZSGŐZÉSE. Ehhez egy kicsit segítségül hívjuk az F3-as sorozatot, ahol a versenyzők nem nagyon tudták, hogyan is kell pezsgőt inni és maszkot viselni egyszerre. Az F1-pilóták megtalálták a megoldást: amíg ittak, addig levették a maszkot.


LATIFI A MERCEDESBEN! Mármint az orvosi kocsiban, a harmadik szabadedzésen történt bukás után. Szerencsére a Williams kanadai versenyzője jól van.


NINCS KÜLÖNBSÉG! Joggal gondolhattunk valami hasonlót a Racing Point és a Mercedes közti kapcsolatról előbbi csapat remeklése után. Egész hétvégén jól futottak a rózsaszínre festett autók, Sergio Péreznek még a dobogóra is lehetett volna esélye, ha nem rohan a bokszutcában.


„EZ GYORS!” – A HÉTVÉGE RÁDIÓZÁSA, ELSŐ FELVONÁS. Carlos Sainz nem rejtette el érzelmeit, amikor hosszú idő után újra F1-es autóba ülhetett.

Card

A HÉTVÉGE RÁDIÓZÁSA, MÁSODIK FELVONÁS. „Ez sokkal jobban vágja a füvet, mint az otthoni fűnyíróm” – magyarázta az időmérő végén kicsúszó Bottas, aki az osztrák pálya karbantartóinak is besegített egy kicsit a gyep „rendbetételével”.

Card

MAJD JÖVŐRE. A Ferrari meglehetősen gyengén teljesített az egész hétvége során. A versenyen Charles Leclerc gyönyörűen behozta az olasz kocsit a második helyre, de a látottak alapján a Scuderia 2020-ban sem taszítja le a trónról a Mercedest.

MEGINT VETTEL. A Ferraritól az idény végén búcsúzó német pilóta Carlos Sainzcal ütközött, jött is az év első megpörgése.

MEGINT ALBON ÉS HAMILTON. A tavalyi Brazil Nagydíjon történtek után ismét egy dobogós helyezéstől fosztotta meg thaiföldi kollégáját a címvédő, aki öt másodperces időbüntetést kapott.

Card

KERÉK NÉLKÜL NEHÉZ. Az Alfa Romeót terelgető Kimi Räikkönen jobb első kereke menet közben jött le az autóról. Mint azt a Sky Sportsnál dolgozó két korábbi F1-versenyző, Anthony Davidson és Karun Chandhok kielemezte, a kerékcserénél volt a hiba, aminek következtében a pályán lejött az egyik kerékrögzítő anya a finn autójáról, és onnantól nem volt menekvés a kiesés elől.

Card

NORRIS „FELSZÁLLT”. A McLaren tehetséges fiataljának óriási utolsó körre volt szüksége ahhoz, hogy a megbüntetett Lewis Hamilton mögött öt másodpercen belül beérjen. A 20 éves brit hatalmas hajrával teljesítette a feladatot, aztán jöhetett az ünneplés. Ezzel ő lett a harmadik legfiatalabb dobogós az F1 történetében.

Card

Card

JÖHET A PEZSGŐ! A verseny leggyorsabb körét futó Norris arra is megtalálta a módot, hogy hogyan indítsa be a pezsgőfürdőt.

Card

Folytatás ezen a hétvégén ugyanitt, a Stájer Nagydíjon!

AZ OSZTRÁK NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:30:55.739
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 2.700 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Renault 5.491 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.689 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 8.903 mp h.
6. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 15.092 mp h.
7. Pierre Gasly francia Alpha Tauri-Honda 16.682 mp h.
8. Esteban Ocon francia Renault 17.456 mp h.
9. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 21.146 mp h.
10. Sebastian Vettel német Ferrari 24.545 mp h.
11. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 31.650 mp h.
12. Danyiil Kvjat orosz Alpha Tauri-Honda 4 kör h.
13. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 4 kör h.

FELADTÁK

megtett körök
Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 53
George Russell brit Williams-Mercedes 49
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 49
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 24
Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 20
Daniel Ricciardo ausztrál Renault 17
Max Verstappen holland Red Bull-Honda 11
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Valtteri Bottas 1 1 1 25
2. Charles Leclerc 1 1 18
3. Lando Norris 1 1 1 16
4. Lewis Hamilton 1 12
5. Carlos Sainz 1 10
6. Sergio Pérez 1 8
7. Pierre Gasly 1 6
8. Esteban Ocon 1 4
9. Antonio Giovinazzi 1 2
10. Sebastian Vettel 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 37
2. McLaren-Renault 26
3. Ferrari 19
4. Racing Point-Mercedes 8
5. Alpha Tauri-Honda 6
6. Renault 4
7. Alfa Romeo-Ferrari 2
8. Williams-Mercedes 0
9. Red Bull-Honda 0
10. Haas-Ferrari 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik