F1: Bottas az élen a 3. edzésen, Albon hatalmasat bukott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.13. 06:07
null
Bottasnál a második edzés után az utolsó tréningen sem volt gyorsabb (Fotó: AFP)
Valtteri Bottas végzett az élen a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Mercedes versenyzője közel négy tizedmásodperccel volt gyorsabb a második helyen végző Sebastian Vettelnél. Harmadikként Charles Leclerc zárta a piros zászlóval véget érő tréninget. Az utolsó edzés Alexander Albon miatt sikerült kicsivel rövidebbre, a thaiföldi versenyző az utolsó percekben törte össze nagyon csúnyán a Toro Rossóját a célegyenesben.

 

Felemásan alakult a sanghaji hétvége pénteki napja – az első edzésen Sebastian Vettel és a Ferrari volt a leggyorsabb, a második tréningen azonban Valtteri Bottas vette át a vezetést a Mercedesszel. Az utolsó edzés elején kissé kivárt a mezőny, negyedóra elteltével mindössze a két Williams-pilótának volt mért köre.

Ezen végül Daniel Ricciardo változtatott, az ausztrál után pedig jöttek a többiek is. 20 perccel a tréning kezdete után a Ferrari párosa állt az élen Sebastian Vettel vezetésével, de néhány perccel később a Mercedes versenyzői is túl voltak az első mért körükön, viszont mindketten bő hét tizedmásodperccel elmaradtak Vettel addigi legjobbjáról.

16. KÍNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:33.911
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.330
ÁPRILIS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:32.830
Időmérő: 8.00–9.00
ÁPRILIS 14., VASÁRNAP
Futam: 8.10–10.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 28., 14.10Azeri Nagydíj, Baki

Május 12. 15.10

Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 26., 15.10
Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Az első fél óra végén már csak a Red Bull párosa volt adós mért körrel – ezen először Pierre Gasly változtatott, majd Max Verstappen első idejével az ötödik helyig jött előre. Ekkor továbbra is Vettel állt az élen, de a pályán már jó ideje nem járt, a Ferrari szerelői ugyanis javában ügyködtek az 5-ös számú autón.

Az Alfa Romeónál a csapaton belül akadt némi feszültség, amikor Kimi Räikkönen arra panaszkodott a csapatrádión, hogy Antonio Giovinazzi kis híján nekiment. Erős teljesítményt nyújtott Lando Norris, és az utolsó negyedórában akár még előrébb kerülhetett volna az előkelő nyolcadik helynél, az utolsó kanyarban azonban látványosat hibázott, és kissé kicsúszott a pályáról.

Az utolsó tíz perc elején Valtteri Bottas faragott szűk négy tizedmásodpercet Vettel legjobb idején, amivel átvette a vezetést. Nem a Mercedes pilótája volt az egyetlen, aki javított az edzés végén – többek között Räikkönennek is sikerült jobbat autózni az addigi leggyorsabb körén.

Hét perccel a leintés előtt Alexander Albon törte össze nagyon csúnyán a Toro Rossóját. A thaiföldi pilóta a műfüvön csúszott meg az utolsó kanyarban, majd nekicsapódott a bokszutca falának. A 23-as számú Toro Rosso annyira sérült, hogy Albon részvétele kérdéses az időmérőn, de szerencsére a versenyző gond nélkül ki tudott szállni az autóból. A baleset miatt természetesen azonnal lengették a piros zászlót.

Alex Albon csúnyán összetörte a Toro Rossót
Alex Albon csúnyán összetörte a Toro Rossót

Mivel a célegyenesben sok törmelék volt, és időbe telt elszállítani a sérült autót is, már nem indították újra az edzést. Az élen Bottas végzett, majd jött a Ferrari párosa Vettel, Leclerc sorrendben. Hamilton lett negyedik, ötödikként pedig Nico Hülkenberg zárta az utolsó szabadedzést.

Folytatás 8 órakor az időmérővel!

KÍNAI NAGYDÍJ, A 3. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:32.830 átlag: 211.392 km/ó 11 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.222 0.392 mp h. 12
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:33.248 0.418 10
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:33.689 0.859 10
5. Nico Hülkenberg német Renault 1:33.974 1.144 11
6. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:34.246 1.416 14
7. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:34.447 1.617 5
8. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:34.510 1.680 9
9. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:34.600 1.770 11
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:34.783 1.953 10
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:34.938 2.108 11
12. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:35.078 2.248 9
13. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:35.142 2.312 11
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:35.223 2.393 10
15. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:35.326 2.496 8
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:35.726 2.896 12
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:35.771 2.941 14
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:35.998 3.168 15
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:36.124 3.294 10
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:36.176 3.346 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik