F1: Bernie az egyetlen, aki képes erre – Toto Wolff

Vágólapra másolva!
2017.10.29. 19:01
Nem tudja komolyan venni Bernie Ecclestone nemrégiben tett nyilatkozatát Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnökével mellesleg a rivális istállók vezetői is egyetértenek.

Nagy port kavart nemrégibenBernie Ecclestone azon nyilatkozata, mely szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hosszú ideje segíti a Ferrarit, és a különböző szabályváltoztatások is azt szolgálták, hogy a maranellói alakulat kerüljön a mezőny élére.Bernie Ecclestone azon nyilatkozata, mely szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hosszú ideje segíti a Ferrarit, és a különböző szabályváltoztatások is azt szolgálták, hogy a maranellói alakulat kerüljön a mezőny élére.

A 87 éves brit mellesleg ennél is tovább ment, és megjegyezte: vélhetően információátadással a Mercedes is segítette a Ferrarit, hiszen az olaszokat legyőzni sokkal nagyobb siker minden csapat számára, mintha egy kisebb rivális ellen diadalmaskodnának. A vád természetesen eljutott a német istálló csapatfőnökéhez, Toto Wolffhoz is, aki viszont csak nevetett az F1 korábbi első emberének feltételezésein.

„Bernie az egyetlen, aki képes elhajítani egy gránátbombát a világ másik feléről, ami aztán a paddockban esik le és ott robban fel – jegyezte meg Wolff.Szeretem a történeteit. Hiányzik, hogy ilyen módon kavarja a megbeszéléseket, de amit mondott, természetesen nonszensz."

Az osztrákhoz hasonló véleményen vannak más alakulatok vezetői is, köztük Christian Horner a Red Bulltól, bár a brit elárult egy érdekességet a csapatok tárgyalásairól.

„Egyértelmű, hogy szoros a kapcsolat a Ferrari és a Mercedes között. A megbeszéléseken sem emeli fel az egyik a kezét anélkül, hogy a másik egyet nem értene vele. Az viszont meglepne, ha ilyen szinten segítenék egymást" – árulta el Horner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik