A Ferrarié az első edzés Bahreinben – Leclerc volt a leggyorsabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 11:29
null
Leclerc nyitott az élen a bahreini első szabadedzésen (Fotó: AFP)
Erősen kezdte a Bahreini Nagydíj hétvégéjét a Ferrari. Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a fiatal monacói versenyzőt csapattársa, Sebastian Vettel követte a második helyen. A harmadik Valtteri Bottas lett a Mercedesszel, míg az első tréningen a határokat feszegető Lewis Hamilton végzett a negyedik helyen. Az edzés egy kisebb ütközéssel ért véget, amikor is Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi nem értette meg egymást a pályán.

 

Az időmérővel és a futammal ellentétben az első szabadedzést nappali viszonyok között rendezték Bahreinben. Emiatt nem is siették el a versenyzők a tréning kezdetén, hogy minél hamarabb mért körökkel próbálkozzanak.

Az első fél óra végén Sebastian Vettel állt az élen a Ferrarival, nem sokkal előtte azonban Lance Stroll élt át néhány izgalmas pillanatot. A Racing Point versenyzője a 4-es kanyarban csúszott ki, és autójának első szárnyával és bal első kerekével a falat is lekoccolta. Az RP19-es szerencsére nem sérült meg jelentősen, így Stroll magától vissza tudott térni a bokszutcába.

Az edzés első felének végén ismét elcsendesedett kissé a pálya – ekkor még mindig Vettel állt az élen, és korábbi idején sikerült javítania. A Ferrari versenyzőjét csapattársa, Charles Leclerc követte bő egy tizedmásodperces lemaradással, míg az olasz istálló mögött a Mercedes párosa állt Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben.

15. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 29., PÉNTEK
1. szabadedzés:1. Leclerc 1:30.354
2. szabadedzés:16.00–17.30
MÁRCIUS 30., SZOMBAT
3. szabadedzés:13.00–14.00
Időmérő:16.00–17.00
MÁRCIUS 31., VASÁRNAP
Futam:17.10–19.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 14., 8.10Kínai Nagydíj, Sanghaj
Április 28., 14.10Azeri Nagydíj, Baki
Május 12. 15.10Spanyol Nagydíj, Barcelona

Néhány perccel később Max Verstappen ugrott az élre, majd csapattársa, Pierre Gasly is javított, és előre jött a harmadik helyre. Az élmezőny ekkor igencsak szoros volt – még Leclerc hátránya a negyedik helyen is alig volt több két tizedmásodpercnél.

Ekkor úgy tűnt, hogy a Mercedes némi lemaradással küzd, de nem sokkal később Bottas átvette a vezetést. Hamilton is megpróbálkozott ezzel, de túl szélesen vette az utolsó kanyart, és lesodródott a pályáról. Ekkor már beindult a „tűzijáték” és több változás is történt az élen – először Vettel, majd Leclerc volt a leggyorsabb.

Stroll a korábbi kicsúszása miatt csak az utolsó 25 percre tudott visszatérni a pályára, de nemcsak a Racing Point szerelőinek akadt dolguk bőven az első szabadedzés alatt. Gasly hátsó szárnyát is közelebbről vizsgálták a szerelők a Red Bull garázsában. Eközben folytatódott a Williams szenvedése. Nemcsak, hogy ismét az utolsó két helyen állt Russell és Kubica, de előbbi még meg is pördült az első szektorban.

Az utolsó percekben Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi élt át néhány izgalmas pillanatot, az esetből kisebb ütközés is lett, így ezt mindenképp vizsgálni fogják a sportfelügyelők.

Változás már nem nagyon történt az edzés végén – Leclerc maradt az első, a Ferrari ráadásul a második helyet is megszerezte Vettel révén. Utánuk a Mercedes párosa következett Bottas, Hamilton sorrendben, majd jöttek a Red Bull versenyzői. Verstappen az ötödik, Gasly a hatodik pozícióban zárta az első szabadedzést. Az első tízben végzett Sainz, Hülkenberg, Kvjat és Räikkönen is.

A bahreini hétvége programja magyar idő szerint 16 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:30.354 átlag: 215.631 km/ó 20 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:30.617 0.263 21
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:31.328 0.974 26
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:31.601 1.247 23
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:31.673 1.319 21
6. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 1:31.815 1.461 17
7. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:31.952 1.598 28
8. Nico Hülkenberg német Renault 1:32.040 1.686 17
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:32.339 1.985 24
10. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:32.385 2.031 23
11. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:32.401 2.047 19
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:32.602 2.248 21
13. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:32.874 2.520 24
14. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:32.885 2.531 20
15. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:32.945 2.591 29
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:32.949 2.595 22
17. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:32.994 2.640 22
18. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:33.518 3.164 16
19. George Russell brit Williams-Mercedes 1:34.188 3.834 26
20. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1:34.253 3.899 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik