Ricciardóé a második edzés, Räikkönen feltámasztotta a Ferrarit

Vágólapra másolva!
2018.04.27. 14:54
null
Ricciardo a hétvége eddigi legjobb idejét futotta (Fotó: AFP)
Bakiban Daniel Ricciardo bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Azeri Nagydíj második szabadedzésén, amelyen az első edzésen betliző Ferrarit Kimi Räikkönen "rakta fel a térképre" második helyével, miközben az első gyakorláson kicsúszó Max Verstappennek a második edzés végén elromlott az autója. Sebastian Vettel továbbra is a mezőny második felében, míg az első edzést Bottas révén megnyerő Mercedes visszaesett a 4-5. helyre.

A második szabadedzést valamivel gyorsabban kezdték a csapatok, mint az elsőt, hiszen míg délelőtt két perccel a kezdés után már a fél mezőny túl volt az első körén, addig most Sainz négy perc után már mért körrel került fel a táblára. Az első tíz perc végén Charles Leclerc, Brendon Hartley és Kevin Magnussen is elmondhatta magáról állt az időlista élén, miközben az időeredmény már közelített az első edzés legjobbjához.

Negyedórához érve aztán Daniel Ricciardo az élre ugrott, ráadásul a hétvége során először állította meg 1:44 alatt az órát. A Red Bull-os ráadásul alaposan faképnél hagyta a riválisait, Lewis Hamilton először még több mint egy másodperccel volt lemaradva mögötte.

2. AZERI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:44.242
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:42.795
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.10: a verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 13., 15.10: Spanyol Nagydíj
Május 27., 15.10: Monacói Nagydíj
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj

Bő húsz perccel az edzés kezdete után aztán pályára hajtott az autóját az első edzésen kicsit összetörő Max Verstappen is, és noha láthatóan idegesen kezdett, végül felzárkózott csapattársa mellé a második helyre.

Az edzés félidejéhez közeledve a csapatok időmérős köröket mentek, ennek során született meg a hétvége addigi legjobb ideje, Ricciardo 1:42.795 alatt tett meg egy kört, amire a vetélytársaknak nem volt már válasza.

Ezen ultralágy gumikon megtett időmérős körök során jelentkezett először érdemben a Ferrari a második edzésen: Kimi Räikkönen 1:42.864-es idővel befért Max Verstappen elé a második helyre. S hogy mit csinált a másik Ferrarival Sebastian Vettel? Nos, a négyszeres világbajnok rengeteg problémával szembesült, főleg a féktávok eltalálásával volt gondja, rendszeres vendége volt a kanyarok melletti menekülőutaknak, bukótereknek.

A német a 11. helyen zárt, több mint 1.3 másodperccel lemaradva Ricciardótól. Az ausztrálnál jobb időt senki nem tudott már futni, és csapattársa Max Verstappen lett a harmadik Räikkönen mögött.

A tréning második felében ugyanis az istállók már a hosszabb etapokra koncentráltak, ekkor a legjobb köridők már nem változtak. A Mercedesnél nem sikerült igazán megtalálni azt a tempót, ami legalább Bottasnak megvolt még az első edzésen, a finn a 4., Hamilton az 5. helyen végzett – ráadásul a britek hátránya tetemes, 8 tized körüli az éllovas mögött.

Ha már Verstappent említettük: az első edzésen autóját összetörő holland Red Bullja az edzés végén megadta magát, de azt még nem tudni, hogy a valószínűsíthető motorhiba vajon összefügg-e a délelőtti balesettel.

AZERI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:42.795 átlag: 210.232 km/ó 35 kör
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:42.864 0.069 mp h. 33
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:42.911 0.116 27
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:43.570 0.775 25
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.603 0.808 31
6. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:43.700 0.905 34
7. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:43.814 1.019 30
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:43.834 1.039 36
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:43.977 1.182 29
10. Nico Hülkenberg német Renault 1:44.091 1.296 33
11. Sebastian Vettel német Ferrari 1:44.127 1.332 38
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:44.142 1.347 31
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:44.425 1.630 27
14. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:44.459 1.664 31
15. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:44.712 1.917 39
16. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1:44.940 2.145 30
17. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:45.007 2.212 33
18. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:45.051 2.256 36
19. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:45.288 2.493 29
20. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1:46.042 3.247 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik