Hamilton nyert Texasban, de még nem négyszeres világbajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.22. 20:23
null
Lewis Hamilton újabb hatalmas lépést tett a 2017-es F1-es vb-cím felé (Fotó: AFP)
Bár Sebastian Vettel a rajtnál elhúzott Lewis Hamilton mellett, az angol később visszaelőzte, és megnyerte a texasi Amerikai Nagydíjat. Vettel a hajrában pluszkerékcseréje után Valtteri Bottast és Kimi Räikkönent levadászva megszerezte a második helyet, és nyitva hagyta a vb-csatát – persze csak papíron. A dobogó harmadik fokára a 16. helyről előretörő, Räikkönent az utolsó körben megelőző Max Verstappen állhatott volna fel, csakhogy manőverénél négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért megbüntették, és a finné lett a „bronzérem”. Bottas az ötödik, a Mercedes konstruktőr-világbajnok lett.

 

A szombati rajtsorrend hat pilóta hátrasorolása okán változott: Stoffel Vandoorne 30, az újonc Brendon Hartley 25, Nico Hülkenberg 20, illetve Max Verstappen 15 helyes rajtbüntetésben részesült a motorkomponensek cseréjéért; miközben Kevin Magnussen Sergio Pérez, addig Lance Stroll Romain Grosjean feltartásáért kapott 3 pozíciós szankciót. Ez összesen 96, a teljes mezőny összes versenyzőjére lebontva pedig majd' öthelyes hátrasorolást jelent, vagyis pont egy váltócserényit.

Lewis Hamiltont mindazonáltal a büntetési hullám közepette tökéletes hétvégét teljesített addig, hiszen mind a három szabadedzésen, illetőleg a kvalifikáció mindegyik szakaszában ő bizonyult a leggyorsabbnak. Hetvenkettedik pole pozíciójával így a brit újabb mutatóban érte utol Michael Schumachert az örökranglistákon, mivel most már ő is 117 első soros rajttal büszkélkedik.

HAMILTON VILÁGBAJNOK LESZ MEXIKÓBAN, HA…
…Vettel a 3. vagy annál rosszabb helyen ér célba.
…Vettel a 2., és Hamilton 9. vagy jobb.
…Vettel nyer, Hamilton pedig 5. vagy annál jobb.

A két bajnokaspiráns egyébként a 2017-es szezonban a hetedik alkalommal várhatta az élről egymás mellől a piros lámpák kialvását, legutóbb Szuzukában azonban Sebastian Vettelnek esélye sem volt előrelépnie autója meghibásodása miatt. A német emellett az Olasz Nagydíj óta összesen 59 pontnyi lemaradást szedett össze, vagyis ellenfelének már itt, Austinban lehetősége nyílt arra, hogy lezárja a vb-csatát.

Vettel azonban nem akart Hamilton bajnokavatáshoz asszisztálni, ezt pedig már a rajtnál is jelezte, hiszen ellentmondást nem tűrően startolta le a britet. Hamilton azonban nem szakadt le, és a hatodik körben visszavette a vezetést.

Az első körökben még Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas csatázott a harmadik pozícióért, ám az ausztrál támadásai finn falakba ütköztek, miközben a versenyfelügyelők a Red Bull-versenyző egyik bevetődését is vizsgálták, az eset azonban nem vont maga után büntetést.

A futamot hárman is motorhiba miatt voltak kénytelenek feladni: Hülkenberg, Ricciardo és Fernando Alonso esett erőforrása áldozatául. Egyébként ez volt a Red Bull 11., míg az ausztrál pilóta negyedik kiesése idén. Rajtuk kívül még Pascal Wehrlein fejezte be idő előtt a versenyt, a német Magnussennel találkozott a futam korai szakaszában. A dán emellett Marcus Ericssonnal is összeért, a Sauber-versenyzőt ezért 5 szekundumos büntetéssel sújtották.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:36.335
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.668
OKTÓBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:34.478
pole: Hamilton 1:33.108, 2. Vettel 1:33.347
OKTÓBER 22., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Räikkönen
A HÁTRALÉVŐ FUTAMOK
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj
November 26., 14.00: Abu-dzabi Nagydíj

A két bajnokaspiráns a brit kerékcseréjét követően szolgáltatott még meleg pillanatokat, de Vettelnek nem sikerült megelőznie a kivezető körön levő Hamiltont.

A Force Indiánál is feszült volt rövid ideig a helyzet, hiszen Esteban Ocon és Pérez került egészen közel egymáshoz. A mexikói alkut is ajánlott csapatának, hiszen elmondása szerint gyorsabb tudott volna lenni márkatársánál, de az istálló nem ment bele az ügyletbe. Az egymás mögötti autózás közben Carlos Sainz is megérkezett a rózsaszín autókra, és briliáns előzést bemutatva ment el Pérez mellett, Ocont viszont már nem tudta megelőzni.

A második kerékcserék sorát Verstappen nyitotta meg, amire Vettelék azonnal reagáltak, a Ferrari németje azonban így is csak épphogy a holland pilóta előtt tudott visszatérni a pályára, pozíciócserére azonban nem került sor. Nem úgy, mint Bottas és Räikkönen esetében: utóbbi az előbbit előzte meg a második helyért a 43. fordulóban.

A Mercedes úgy határozott, hogy versenyzőit nem hívja ki újabb kerékcserére, Bottas pedig a GP végére támadhatóvá is vált az elhasználódó abroncsokon. Először Vettel, majd Verstappen ment el mellette a friss szuperlágyakon – a Mercedes ki is hívta finnjét. Vettel azonnal felzárkózott Räikkönenre, aki azonnal el is engedte.

Hamilton – Bottasszal ellentétben – nem lassult le látványosan a verseny végére, így simán szerezte meg Austinban az ötödik, Amerikában a hatodik, egész pályafutását tekintve pedig a 62. győzelmét. Mögötte a kétkiállásos stratégiával versenyző Vettelt intette le a kockás zászló, így a bajnoki címért folyó csata még nem zárult le. Ezzel szemben a Mercedesnek sikerült megnyernie egymás utáni negyedik konstruktőri vb-címét.

Verstappen és Räikkönen az utolsó métereken is harcolt a harmadik helyért, és a holland hiába előzte meg a Ferrari-pilótát, a versenyfelügyelők a leintést követően 5 másodperces büntetéssel sújtották, mivel támadása közben négy kerékkel elhagyta a pályát. Bottas lett az ötödik, megelőzve a Force India-szendvicsben beérkező Sainzot. A pontszerzők sorát Felipe Massa és Danyiil Kvjat zárta.

Folytatás szünet nélkül, jövő héten a Mexikói Nagydíjjal.

39. AMERIKAI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (56 kör, 308.405 km)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:33:50.993
2. Sebastian Vettel német Ferrari 10.143 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 15.779 mp h.
4. Max Verstappen* holland Red Bull-TAG Heuer 16.768 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 34.967 mp h.
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:30.980 p h.
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:32.944 p h.
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 1 kör h.
13. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Renault 1 kör h.
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
*5 másodperces időbüntetést kapott
FELADTÁK megtett körök
Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 24
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 14
Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 5
Nico Hülkenberg német Renault 3
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9 12 17 331
2. Sebastian Vettel 4 11 15 265
3. Valtteri Bottas 2 10 16 244
4. Daniel Ricciardo 1 9 13 192
5. Kimi Räikkönen 5 13 163
6. Max Verstappen 1 3 10 123
7. Sergio Pérez 14 86
8. Esteban Ocon 16 73
9. Carlos Sainz Jr. 10 54
10. Felipe Massa 11 36
11. Nico Hülkenberg 6 34
12. Lance Stroll 1 6 32
13. Romain Grosjean 8 28
14. Kevin Magnussen 4 15
15. Stoffel Vandoorne 3 13
16. Fernando Alonso 2 10
17. Jolyon Palmer 1 8
18. Pascal Wehrlein 2 5
19. Danyiil Kvjat 3 5
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 575
2. Ferrari 428
3. Red Bull-TAG Heuer 315
4. Force India-Mercedes 159
5. Williams-Mercedes 68
6. Toro Rosso-Renault 53
7. Renault 48
8. Haas-Ferrari 43
9. McLaren-Honda 23
10. Sauber-Ferrari 5

PERCRŐL PERCRE

 

AMERIKAI NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Valtteri Bottas finn Mercedes
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari
6. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
14. Stoffel Vandoorne* belga McLaren-Honda
15. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
16. Lance Stroll** kanadai Williams-Mercedes
17. Max Verstappen*** holland Red Bull-TAG Heuer
18. Kevin Magnussen** dán Haas-Ferrari
19. Nico Hülkenberg**** német Renault
20. Brendon Hartley***** új-zélandi Toro Rosso-Renault
*5 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
**3 rajthelyes büntetés feltartásért
***15 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
****20 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
*****25 rajthelyes büntetés a motorkvóta átlépéséért
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik