F1: Alonso lehet a sportág egyik nagykövete

Vágólapra másolva!
2018.08.21. 13:31
null
Az F1 vezetői üzleti okokból szeretnék Alonsót nagykövetnek (Fotó: AFP)
Sean Bratches, a versenysorozat kereskedelmi ügyvezető igazgatója bízik abban, hogy a Formula–1-től az idény végén visszavonuló Fernando Alonsóra nagykövetként számíthatnak a későbbiekben.

 

Az amerikai sportvezető kedden egy fórumbeszélgetésen úgy fogalmazott, üzleti szempontból csalódott a 37 éves spanyol pilóta bejelentése miatt, de tiszteletben tartja a döntését.

„Remélem, meg tudjuk győzni, hogy nagykövetként továbbra is szolgálja az F1-et” – mondta a kétszeres világbajnokról Bratches.

Alonso – aki idén megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is – tervei szerint a következő idényben a megbízhatósági világbajnoki sorozatban (WEC) versenyez majd, de rajthoz áll az Indy 500-as versenyen is. Amennyiben a monacói F1-es nagydíj kétszeres bajnokának azt is sikerülne megnyernie, a történelem második pilótájaként meglenne neki a „Triple Crown”, azaz a világ három legjelentősebb autóversenyének a győzelme.

A jelenleg a McLarent erősítő, tapasztalt versenyzőnek a mostani a 17. idénye az autósport elitsorozatában, eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolhatott az első helyről, 32-szer győzött és összesen 97-szer állhatott a dobogóra. A 2018-as szezonban 12 futam után a pontverseny 9. helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik