F1: ahol Vettel még nem volt pole-ban; Senna 14 ezredes győzelme

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 15:13
null
Két évvel ezelőtt Hamilton és Rosberg már az első körben ütközött (Fotó: AFP)
A Formula–1 mezőnye az azeri káoszt követően a legtöbb fejlesztési csomagot hozó Spanyolország felé veszi az irányt, ahol Michael Schumacher a múltban sok sikert aratott, de a Ferrari nyeretlenségi sorozata „csak” Fernando Alonso 2013-as győzelméig nyúlik vissza. Sebastian Vettel eközben zsinórban három időmérőn bizonyult a leggyorsabbnak, azonban most olyan helyszínre érkezik, ahol még nem volt pole-ban. A McLaren neve mellett pedig érdekes számok szerepelnek.

1: Charles Leclerc és Brendon Hartley egyaránt az első pontjait szerezte az április 29-én megrendezett Azeri Grand Prix-n, amivel a Formula–1 337. és 338. pontszerzőivé váltak. A monacói az 1950-es Monacói Nagydíj után – vagyis 978 futam elteltével – szerzett újabb pontokat a hazájának, míg a Toro Rosso-pilóta Új-Zélandnak az 1976-os Spanyol GP-n kezdődő pont nélküli sorozatát szakította meg, amely így összesen 712 versenyen át tartott.

2: Sergio Pérez 2016 után 2018-ban is harmadikként végzett Azerbajdzsánban, így ő vált az ottani GP egyetlen pilótájává, aki egynél többször pezsgőzhetett a dobogón. A Bakiban rendezett három versenyen összesen 8 különböző versenyző ünnepelhetett már a pódiumon.

2: a két Red Bull ütközése tette igazán izgalmassá az Azeri Nagydíjat, amelyen Lewis Hamilton nyert. Legutóbb a 2010-es török futamon ütközött a két „vörös bika", akkor ugyancsak a brit győzedelmeskedett. Történt azonban kettős kiesés a Mercedesnél is egy aktuális futamon, méghozzá Spanyolországban, nem is olyan régen: 2016-ban Hamilton és Nico Rosberg már az első körben találkozott egymással a pályán, ami mindkettejük vesztét okozta. Akkor egyébként épp a Red Bull-os Max Verstappen aratta F1-es karrierje első diadalát.

Hamilton és Rosberg ütközése a 2016-os Spanyol Nagydíjon:

3: négy futam elteltével csupán 3 versenyző – Hamilton, Sebastian Vettel és Fernando Alonso – mondhatja el magáról, hogy eddig mindegyik nagydíjról ponttal távozott. A gárdákat figyelembe véve pedig a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mellett a Renault nem nullázott még.

3: Hamilton úgy nyert Bakiban, hogy csupán három körön keresztül állt az élen, ami új rekord az ő esetében. A brit korábban a 2011-es Kínai Nagydíjon győzedelmeskedett mindössze hat élen töltött kör után, míg a 2008-as belga versenyen három ilyen kör után intette le elsőként a kockás zászló, viszont az akkori győzelmét végül elvették.

3: minden idők harmadik legszorosabb befutóját az 1986-os Spanyol Nagydíj hozta, hiszen Ayrton Senna mindösszesen 14 ezreddel szelte át Nigel Mansell előtt a célvonalat. A spanyol pályákon azonban nem ez volt az egyetlen szoros csata. 1981-ben Gilles Villeneuve és Jaques Laffite között 211, 2016-ban Verstappen és Kimi Räikkönen között 616, 2011-ben Vettel és Hamilton között 630, míg 2014-ben Hamilton és Rosberg között 636 ezred döntött a győzelemről.

Senna és Mansell szoros befutója:

5: Spanyolországban a 48. nagydíjat rendezik meg a hét végén, míg ezen belül Barcelonában a 28. versenyt. A katalán főváros jelenlegi pályája mellett Jarama (9), Jerez (5), Montjuic (4) és Pedralbes (2) látta még vendégül az F1 mezőnyét (utóbbi kettő szintén Barcelona területén).

48. SPANYOL NAGYDÍJ
PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
15.10: a verseny (66 kör, 307.104 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 27., 15.10: Monacói Nagydíj
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj

5: legutóbb 5 évvel ezelőtt örülhetett hazai diadalnak a spanyol közönség, amikor Alonso aratott győzelmet a Ferrarival. A spanyol nyeretlenségi sorozata bár múlt hétvégén a WEC-ben megszakadt, az F1-ben 2013 óta nem állhatott fel a dobogó felső fokára.

6: Michael Schumacher 6 alkalommal nyert Spanyolországban, amivel rekorder. Az aktív versenyzők közül Räikkönen, Alonso és Hamilton egyenként kétszer, míg Vettel és Verstappen egyszer diadalmaskodott már ott.

7: Schumacher nemcsak a győzelmek, hanem a pole pozíciók számában is listavezető az országban. A német hétszer kaparintotta meg az első rajtkockát, miközben a jelenlegi mezőnyből Hamilton háromszor, Räikkönen kétszer és Alonso egyszer várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Vettel még nem bizonyult a leggyorsabbnak a spanyol kvalifikáción.

10: Azerbajdzsánban a Williams is megszerezte az első pontjait a 2018-as kiírásban, így négy futam elteltével minden csapat neve mellett szerepel már pont. Ilyenre még nem volt példa, mióta 2010-ben bevezették, hogy az első 10 helyezett kap pontot.

11: a Spanyol Nagydíjak történetében Jochen Mass tudott a leghátrábbról startolva nyerni. A német 1975-ben a 11. pozíciót váltotta győzelemre a montjuici pályán. Ami a Circuit de Catalunyát illeti, Alonso az ötödik helyről aratott diadalt, míg az első rajtsornál hátrábbról csak Schumacher és Verstappen nyert. A pole pozíció eközben 20 (74%) esetben hozott szerencsét a katalán főváros jelenlegi ringjén.

Alonso máig utolsó F1-es győzelme (Fotó: AFP)
Alonso máig utolsó F1-es győzelme (Fotó: AFP)

12: Schumachernél többször a dobogón sem állt senki, hiszen a kerpeni 12 alkalommal zárt már a legjobb háromban. Mögötte Alonso (7), Hamilton (6), Räikkönen (5), Vettel (5), Daniel Ricciardo (2) és Verstappen (1) következik a 2018-as rajtrácsot figyelembe véve.

12: Hamilton Azerbajdzsánban – megtörve 6 verseny óta tartó nyeretlenségi sorozatát – egy impozáns szériát folytatott. A címvédő ugyanis bemutatkozása óta minden egyes szezonban nyert legalább egyszer, ami bár kivételes teljesítmény, mégis összességében zsinórban további három idényben kell minimum egyszer diadalmaskodnia ahhoz, hogy beérje Schumachert (15) a vonatkozó örökranglistán.

22: Hamilton emellett Bakiban először pezsgőzhetett, vagyis először győzedelmeskedett is. A mercedeses így már 22 különböző Grand Prix-n nyert, amivel beállította Schumacher vonatkozó csúcsát. Amennyiben a brit június 24-én Franciaországból is a legtöbb ponttal távozik, akkor az idei versenynaptár összes helyszínét kipipálja, és a hétszeres vb-győztes rekordját is átadja a múltnak.

26: Räikkönent a második helyen intette le a kockás zászló az Azeri GP-n, így a 26. különböző nagydíjon állhatott fel a dobogó valamely fokára. A finn pilóta egészen addig Schumacherrel és Hamiltonnal közösen osztozott a rangsor első pozícióján, azonban most egyedül foglalhatja el azt.

307.104: 66, egyenként 4655 méter hosszú körből adódik össze a 307.104 km-es versenytáv Barcelonában.

442: a McLaren az eddig teljesíthető 444 körből 442-t teljesített idén, így a wokingi gárda áll a legjobban. Mögöttük 1 körös lemaradással a Mercedes következik, míg a csapat-vb-t vezető Ferrari a harmadik a sorban.

1:21.670: Räikkönen 2008-as versenyen futott 1:21.670-es köre számít a körrekordnak a katalán aszfaltcsíkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik