F1: A zsebemben volt a győzelem, le is tekertem a motort – Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 21:33
null
Hamiltonnak erőforrása kímélésével is volt ideje foglalkozni a versenyen (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton győzelmével ért véget a Francia Nagydíj, a Mercedes brit versenyzője könnyen irányítása alatt tartotta az egész futamot. Sebastian Vettel a saját és Valtteri Bottas versenyét nehezítette meg, amikor a rajtot követően meglökte a finnt – az esetért viszont vállalja a felelősséget. Daniel Ricciardo elárulta, miért veszítette el a harmadik helyet a futam végén Kimi Räikkönennel szemben.

Sima rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon. A Mercedes versenyzője jól rajtolt, és kimaradt a mögötte zajló tülekedésből, majd senkitől sem zavartatva intette le a kockás zászló az első helyen a verseny végén. Egyedül a második helyezett Max Verstappen lehetett volna rá veszélyes, ám a holland valójában nem jelentett fenyegetést Hamiltonra – és ezt ő is tudta.

„A zsebemben volt a győzelem. Nagyjából tíz körrel a kerékcserém előtt le is tekertem a motort egy kicsit – vallotta be a négyszeres világbajnok. – Mindig nagyon tudatos vagyok a motort illetően, szóval bármikor, ha tudom, lejjebb tekerem. Utána viszont vissza kellett tekernem, mert Max tempója elég jó volt. A kerékcserém után kényelmesen tudtam haladni, és az én sebességem sem volt kérdéses. Hiába volt Max gyors, fenn tudtam tartani az öt másodperc körüli előnyömet.”

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.231
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.539
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:33.666
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:30.029
VASÁRNAP
Verseny: 1. Hamilton
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj

Nemcsak Lewis Hamilton van túl könnyű és eseménymentes versenyen, Max Verstappen második helyét sem nagyon veszélyeztette senki. A Red Bull versenyzőjének ezúttal a szerencsére sem lehetett panasza, ugyanis jól jött ki a rajtot követő ütközésből Vettel és Bottas között.

„Jól sikerült a verseny. Nem kellett nagyon megdolgoznom a második helyért, de mindig jó érzés felállni a dobogóra. Szerencsés voltam, hogy a rajtnál nem jött nekem senki. Utána viszont az első etap kissé nehéz volt, mert az abroncsaim gyorsan koptak. A lágy gumikon már jobb volt a helyzet, azokat jobban tudtam kezelni, és kevesebb üzemanyaggal jobban ment az autó. A második helyen célba érni elég ígéretes” – vélekedett a holland.

Kimi Räikkönen rajtja sem sikerült túl jól, a finn viszont nem bukott annyit, mint csapattársa. A felzárkózás jól ment a Ferrari pilótája számára, és mindenképp jobban élvezte ezt a versenyt, mint a monacóit vagy a kanadait.

„A rajtnál veszítettünk két helyet. Megpróbáltam kimaradni a rajt utáni balhékból, de a pálya rossz ívét választottam – ecsetelte a verseny elejét Räikkönen. – Utána viszont sikerült visszaküzdenem magam. Jól éreztem magam az autót illetően, különösen a kerékcsere után, mikor felkerültek a szuperlágy gumik. Az egész versenyen jó volt a tempónk. Úgy döntöttünk, hogy hosszú etapot teljesítünk az első szettel, és sokáig is bírták a gumik, csak a végén váltak kissé trükkössé. Az új abroncsokkal jónak éreztem az autót, és meg tudtam előzni pár versenyzőt. Ez sokkal izgalmasabb volt, mint az előző két verseny."

A rajtnál lemondhatott a győzelemről szövögetett álmairól Sebastian Vettel, ugyanis hibázott és belement Valtteri Bottasba – az ütközés miatt a Ferrari és a Mercedes is megsérült, így az elengedhetetlen bokszkiállásukat követően visszaestek a mezőny legvégére. Bár a németnek jól ment a felzárkózás, az ötödik helynél előrébb nem tudott jönni. Vb-riválisa, Lewis Hamilton viszont simán nyert, így visszavette a vezetést az összetettben.

„Túl jól sikerült a rajtom, és egyszerűen nem volt hová mennem – nyilatkozta Vettel a Bottasszal való ütközéséről. – Hibáztam, amikor megpróbáltam korán fékezni, hiszen nem volt elég helyem. Bal kanyar következett, én próbáltam lassítani. Alacsony volt a tapadásom, és túl közel voltam az előttem és a mellettem lévőkhöz. Mellesleg jó volt a tempónk, és nyilván próbáltam az egész mezőnyön átverekedni magam, hogy visszaszerezzem a pozíciómat, így viszont elkoptattam a gumikat.”

 


 

A mezőny egyik legpechesebb versenyzője a mai napon Valtteri Bottas volt, aki Vettel hibája miatt volt kénytelen az utolsó helyről visszaküzdenie magát, ráadásul ezt sérült autóval kellett megtennie. A Mercedes pilótája a hetedik helyen ért célba, és úgy véli, mai versenye jól mutatja, hogy a szerencse nem áll éppen mellette az idei szezonban.

„Az egyes kanyarban a külső íven voltam, és sikerült Sebastian előtt beérnem a kanyarba, aztán lökést éreztem hátulról – mondta a finn a rajtbalesetről. – Gondoltam, hogy ő talált el, defektet kaptam és a padlólemezem is megsérült. Ezután nehéz dolgom volt, mert az autó igencsak megsérült. Később másodszor is ki kellett állnom a bokszba, ami viszont sajnos lassúra sikerült, így még több időt veszítettünk. Ez egyszerűen nem az én napom volt, de jól összefoglalja az egész szezonomat.”

Daniel Ricciardo akár dobogóra is állhatott volna, ám a futam legvégén képtelen volt maga mögött tartani a rohamosan közeledő Kimi Räikkönent. A harmadik helyet el is vesztette, s a futam után elárulta, hogy mi hátráltatta már jó ideje.

„Egészen az első etap végéig elég jó volt a tempónk. Úgy tűnt, hogy el tudom kapni Maxet, és el tudok húzni Kimi elől – mondta a Red Bull versenyzője. – A bokszkiálláskor viszont szóltak, hogy az első szárnyam baloldala sérült. Arra gondoltak, hogy két körrel korábban történt valami, mert akkor lett hirtelen alulkormányzott a kocsi. Utána a lágy gumik miatt rögtön elkezdtem szenvedni, ahogy elhagytam a bokszutcát. Néhány körrel később szólt a csapat, hogy a szárnyam jobb oldala is törött. Kimi mindenképp megelőzött volna a jó tempója miatt, de a kék zászlók nagyon rosszul jöttek. Mi viszont a bokszkiállástól kezdve sebzettek voltunk.”

FRANCIA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:30.11.385
2.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer7.090 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari25.888 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer34.736 mp h.
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:01.935 p h.
6.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:19.364 p h.
7.Valtteri BottasfinnMercedes1:20.632 p h.
8.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:27.184 p h.
9.Nico HülkenbergnémetRenault1:31.989 p h.
10.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:33.873 p h.
11.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
12.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
13.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
14.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör h.
15.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1 kör h.
16.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault3 kör h.
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes5 kör h.gumidefekt
FELADTÁKmMegtett körökA kiesés oka
Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes27áramellátás
Esteban OconfranciaForce India-Mercedes0karambol
Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda0karambol
A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1.Lewis Hamilton368145
2.Sebastian Vettel348131
3.Daniel Ricciardo226 96
4.Valtteri Bottas47 92
5.Kimi Räikkönen46 83
6.Max Verstappen3
6
68
7.Nico Hülkenberg6 34
8.Fernando Alonso5 32
9.Carlos Sainz Jr.7 28
10.Kevin Magnussen4 27
11.Pierre Gasly2 18
12.Sergio Pérez12 17
13.Esteban Ocon3 11
14.Charles Leclerc4 11
15.Stoffel Vandoorne3 8
16.Lance Stroll1 4
17.Marcus Ericsson1 2
18.Brendon Hartley1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes237
2.Ferrari214
3.Red Bull-TAG Heuer164
4.Renault 62
5.McLaren-Renault 40
6.Force India-Mercedes 28
7.Haas-Ferrari 27
8.Toro Rosso-Honda 19
9.Sauber-Ferrari 13
10.Williams-Mercedes 4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik