F1: a Williams mérnöke szerint lesz Magyar Nagydíj, de...

Vágólapra másolva!
2020.05.21. 18:55
A Formula–1-es Williams istálló április közepén küldte kényszerszabadságra dolgozóit, így kisvárdai illetőségű rendszertechnikusát, Jánvári Zsoltot is, akivel a város labdarúgó-élvonalban szereplő csapata hivatalos honlapjának munkatársa beszélgetett, s többek között a száguldó cirkusz is szóba került.



Sok mindent Jánvári sem tud (Fotó: kisvardafc.hu)
Sok mindent Jánvári sem tud (Fotó: kisvardafc.hu)

Jánvári Zsolt az interjúban többek között elárulja, hogy mai napig a városban van az első műhelye, amely egy családi vállalkozás volt, s kiderül az is, hogy került a várdai műhelyből a Formula–1-be, majd az idény rajtjáról ejtett néhány szót

„Sok mindent mi sem tudunk. Az átlagemberek hamarabb szoktak hozzájutni az információkhoz, mint mi. Nekünk utoljára szokták elmondani a híreket, pont azért, hogy a kiszivárogtatást megelőzzék. Néhány nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt, amiben az áll, hogy június nyolcadikán vissza kell állnom a munkába, huszonötödikéig el kell rendezni a szállítmányokat, a logisztikát. Július ötödikén indulhat a szezon Ausztriában dupla versennyel. Erre nekünk is azt mondták, hogy ez biztosan így lesz, aztán a tervek szerint Silverstone-ban is dupla versennyel folytatnánk, de ott a második futam még képlékeny” – mondta Jánvári, aki kitért a Magyar Nagydíjra is.

„Lesz, csak még nem dőlt el, hogy szimpla vagy dupla versenyhétvégével. Még tartanak a versenyprogrammal kapcsolatos tárgyalások, úgyhogy még elég sok minden zavaros. Kezdetben zárt kapuk előtt rendezik a futamokat, Szingapúrtól kezdve lehet esély arra, hogy már a nézőket is beengedjék” – fogalmazott a Williams magyar mérnöke a kisvardafc.hu-nak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik