F1: a szuzukai trend Vettel, 2017 Hamilton győzelmét ígéri

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 15:09
null
Vettel bízik benne, hogy fel tudja venni a versenyt vasárnap Hamiltonnal (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton 2007-ben ezen a napon pár kör lezajlása alatt nemcsak vezető pozícióját veszítette el, hanem ezzel a vb-cím akkor elképzelhetetlennek tűnő elvesztése felé is sodródni kezdett a Kínai Nagydíjon. Most pontosan tíz évvel később Szuzukában 71. rajtelsősége mellett újabb mérföldkőhöz érkezett: miután korábban már letaszította Michael Schumachert a pole pozíciók örökranglistájának éléről, az első soros rajtok számában is fellépett mellé.

A brit versenyző emellett Ayrton Sennát is utolérte, miközben karrierje során immáron a huszonhatodik különböző pályán ért el elsőséget, az idei naptárban így már nem szerepel olyan helyszín, ahol a mercedeses ne várhatta volna az első pozícióból a piros lámpák kialvását. A Japán GP-k történetében eddig tizenöt alkalommal váltódott át a rajtelsőség a pódium legfelső fokára, azonban a második hely az elmúlt hat itteni versenyen négyszer(!) is győzelmet eredményezett.

33. JAPÁN NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:29.166
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.719
OKTÓBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.055
pole: Hamilton 1:27.319, 2. Bottas 1:27.651
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
7.00: a verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj

Bár Valtteri Bottas érte el Hamilton után a legjobb időt a kvalifikáción, öthelyes rajtbüntetése értelmében Sebastian Vettel indulhat a jó előjelekkel kecsegtető második pozícióból. A brit, német duó egyébként 2017-ben eddig ötször (Ausztrália, Kína, Spanyolország, Kanada, Belgium) sorakozott fel egymás mellett a rajtrácson, ebből 4:1 arányban Hamilton került ki nyertesen, miközben csak az idénynyitón tudott Vettel előrelépni a versenyen.

Holnap a hatodik összecsapásnál a két vb-éllovas biztosan hátvéd nélkül marad, hiszen Kimi Räikkönen és Bottas autójában egyaránt váltót kellett cserélni Szuzukában, így előbbi a hatodik, utóbbi pedig a tizedik rajtkockát foglalhatja el. Ráadásul az Olaszország óta igazi tényezőt jelentő Red Bull Max Verstappen, Daniel Ricciardo leosztásban sajátította ki a Hamiltonék mögötti sort, miközben az osztrákok amellett, hogy eggyel több új szett lágy abronccsal rendelkeznek Vettelékhez képest, veszítenivaló nélkül versenyezhetnek.

Ennek eredménye már múlt héten Malajziában is megmutatkozott, amikor a Mercedes brit versenyzője hosszú távú céljait szem előtt tartva, csata nélkül engedte el maga mellett Verstappent a negyedik körben. A biztonsági játszma talán Japánban is hasonló forgatókönyvet szülhet, azonban Vettel nem választhat a britéhez hasonló taktikát. A német lemaradása ugyanis jelenleg 34 pont az egyéni összetettben, így számára mindenképpen a győzelem a legjobb, és egyben talán az egyetlen járható út ahhoz, hogy bajnoki reményeit életben tudja tartani.

A ferraris ennek ellenére nem mehet bele igazán kockázatos manőverezésbe sem, hiszen idén több alkalommal is pórul járt rossz helyzetfelismerése miatt, ezzel jó néhány pontot elhullajtva a bajnoki hadjáratban. A rajton kívül még a stratégia fog döntő faktorként jelentkezni a futamon, hiszen a Pirelli prognózisa szerint a holnap várhatóan melegebb időben lezajló nagydíjon két kerékcserére lesz kilátás.

Az első tízesből csak Räikkönen és Bottas fog a keményebb, sárga jelzésű Pirellikkel elrajtolni, ez pedig taktikai előnyhöz juttathatja mindkét finnt. Ők így a verseny során elsősorban a két Red Bull nyújtotta támadás kivédekezésére fognak koncentrálni, ezzel segítve az egyéni címért küzdő csapattársaikat. Egy itteni győzelem pedig kivétel nélkül világbajnoki elsőséget hozott az elmúlt öt évben...

A harmincharmadik Japán Nagydíj közép-európai idő szerint holnap reggel hét órakor fog elrajtolni!

JAPÁN NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT RAJTSORREND
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer
5. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes
6. Valtteri Bottas* finn Mercedes
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
9. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda
10. Kimi Räikkönen* finn Ferrari
11. Nico Hülkenberg német Renault
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
13. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari
17. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari
18. Jolyon Palmer** brit Renault
19. Carlos Sainz Jr.** spanyol Toro Rosso-Renault
20. Fernando Alonso*** spanyol McLaren-Honda
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**a motorkvóta átlépéséért 20 rajthelyes büntetés
***a motorkvóta átlépéséért 35 rajthelyes büntetés
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik