F1: a számok nem kedveznek Mick Schumacher esetleges bemutatkozásának

Vágólapra másolva!
2019.12.23. 19:52
null
Sok múlhat Schumacher 2020-as teljesítményén (Fotó: AFP)
A planetf1.com szakportál hosszabb írásban elemzi, hogy a Formula–1-es utánpótlást nevelő F3-as és F2-es szériák legutóbbi bajnokainak teljesítménye alapján, mire juthat Mick Schumacher a Formula–1-ben. Röviden: a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, ha aggódik az esetleges F1-es bemutatkozása kapcsán, az nem feltétlenül alaptalan.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher első idényét teljesítette a Formula–1 közvetlen előszobájának számító F2-ben, s miután a Ferrari akadémiájának tagja, így szinte borítékolható a bemutatkozása a száguldó cirkuszban is – ha nem feltétlenül a tehetsége, de a neve miatt biztosan.

Ugyanakkor többen, többször hangoztatták már – s maga a versenyző is elismerte –, hogy még nem áll készen az F1-re, és fejlődnie kell. Főleg annak a tükrében, hogy az első F2-es idénye a legkevésbé sem mondható sikeresnek: a 22 futamból egyet nyert meg, és egy leggyorsabb kör szerepel még a neve mellett, összesen 52 pontot szerezve lett 12. a bajnokságban.

Ráadásul ezért még a szuperlicencére sem tudott pontot szerezni, így jelenleg nincs meg a szükséges 40 pontja az F1-es induláshoz. Mick Schumacher a 2018-as nagy hajráját nem tudta megismételni – akkor a 30 versenyes F3-as idény második 15 versenyéből 12-szer dobogóra állt, hétszer nyert, aminek köszönhetően megnyerte utolsó Formula–3-as Európa-bajnokságot.

Ebben a szériában nem tudott bajnoki címet szerezni az F1-ben szereplő legutóbbi két F2-es bajnoki címet megszerző pilóta, George Russell és Charles Leclerc sem, ám ők korábban a GP3-as bajnoki címük után feljebb lépve, első nekifutásra behúzták az F2-es bajnokságot.

Jamie Woodhouse a planetf1-ben megjelent írásában rámutat, hogy Leclerc és Russell junior-pályafutása tulajdonképpen egymásra rendkívüli módon hasonlít: Leclerc 2016-ben került a GP3-ba, ahol rögtön bajnok lett, majd a következő idényben első kísérletre megnyerte az F2-t, így került az F1-be. Russell ugyanezt az utat járta be egy év késéssel.

„Ma már mindketten a Formula–1-ben szerepelnek, a Ferrarinál Leclerc-re jövőbeli világbajnokként tekintenek, Russel pedig idén semmisítette meg csapattársát, Robert Kubicát a Williamsnél, miközben a Mercedes védencének is mondhatja magát” – írja Woodhouse.

Az is egyértelmű, hogy Mick Schumacher jelenleg Leclerc útját követi, hiszen F3-as bajnokként érkezett a szériába, ám az első szezonja csapnivalóra sikerült. Schumacher a Prema istállónál lett F3-as Európa-bajnok, amely csapattal egyébként Leclerc F2-es bajnoki címét begyűjtötte. Schumacher jelenleg is a Prema F2-es csapatának a tagja, de F2-es újoncként csak 12. helyen zárt a bajnokságban.

F2-es bajnoki címük évében Leclerc és Russell is kimagaslott a mezőnyből, mindketten hét futamot nyertek, Leclerc 8 rajtelsősége mellett 4 leggyorsabb kört és összesen 10 dobogót jegyzett, míg Russell 5 pole mellett 6 leggyorsabb kört és 11 dobogós helyezést ért el.

Persze az sem minden, ha valaki utánpótlás-szériát nyer meg, ott van például Stoffel Vandoorne esete, aki 2015-ben máig álló rekordot jelentő 160 pont különbséggel nyert a GP2-ben, az F1-ben azonban mindössze 41 verseny után véget is ért a karrierje, sőt az egy évvel korábbi bajnok, Jolyon Palmer csupán 37 F1-es versenyig jutott.

„Jelen írás célja korántsem az, hogy máris eltemessem Mick Schumachert ezekkel a statisztikákkal, sokkal inkább az, hogy rámutassak: ha nem változik meg gyökeresen a teljesítménye pozitív irányba, akkor ő valószínűleg kivételt fog képezni az elmúlt évek során tapasztalt trendben” – zárja írását Woodhouse.

Az bizonyos, hogy az F1-ben nehéz megragadni még valamely utánpótlás-széria bajnokaként is – lásd Palmert vagy Vandoorne-t –, ráadásul az ifjú német pilótára a Schumacher név is jókora terhet rakhat, ám az F2-ben nem túl sűrűn kap az ember második esélyt a bajnoki cím elhódítására. Ha itt elmarad a kiemelkedő eredmény, akkor kíméletlenül lecserélik a pilótát.

Egy dolog azonban biztos, Schumacher a Premától 2020-ra is megkapta a lehetőséget, de ha jövőre nem tud maradandót alkotni, akkor könnyen partvonalon kívül találhatja magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik