F1: a Renault nem vonul ki a sorozatból

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 12:01
null
A francia alakulat üdvözli az F1 által bevezetett intézkedéseket (Fotó: AFP)
A Renault hivatalosan is megerősítette, hogy a nagy veszteség ellenére sem kétséges a jövőbeni F1-es szerepvállalása.

 

Míg a Williams arról számolt be, hogy részben vagy egészben értékesítheti az F1-es csapatát, a koronavírus-járvány miatt ugyancsak jelentős veszteségeket elkönyvelő és a sajtóhírek szerint a kivonuláson is gondolkozó Renault megerősítette, hogy továbbra is elkötelezett a sorozat mellett. A cég emellett bejelentette, hogy a következő három évben mintegy 15 000 alkalmazottat bocsát el világszerte, és ezzel, valamint az átszervezésekkel 2 milliárd eurót kíván megtakarítani.

Megerősíthetjük, hogy továbbra is elkötelezettek vagyunk a Formula–1-es szerepvállalás mellett. A vezetőség által bejelentett új intézkedések, mint a költségvetési limit kedvező nekünk, hiszen így erre a területre kevesebbet kell költenünk, mint bizonyos riválisainknak, akik rengeteg pénzt öltek már bele. Szóval a Formula–1-ben vagyunk és a Formula–1-ben maradunk" – jelentette ki a Renault ideiglenes ügyvezető igazgatója, Clotilde Delbos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik