F1: a Red Bullt lenyűgözte Albon spái teljesítménye

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 16:27
null
Albon Red Bull-os bemutatkozása nagyon jól sikerült (Fotó: AFP)
Alexander Albon az első F1-es hétvégéjét teljesítette a Red Bull színeiben Max Verstappen márkatársaként, a csapatfőnök, Christian Horner pedig nagyon elégedett a thaiföldi Belga Nagydíjon nyújtott teljesítményével.

A Red Bull a nyári szünetben határozott úgy, hogy Pierre Gaslyt visszaküldi a Toro Rossóhoz, míg helyére az újonc Alexander Albont lépteti elő. A thaiföldi első hétvégéje meglehetősen jól sikerült: a szabadedzésen futott gyors körei közel azonosak voltak, mint Max Verstappené, miközben a rajtbüntetése miatt a 17. helyről megkezdett versenyen az 5. pozícióban futott be – nem mellesleg számos szép előzést mutatott be.

„Alex az egész hétvégén lenyűgözött a hozzáállásával, a visszajelzéseivel és a tempójával. Vasárnap pedig nagyon érett versenyzést mutatott be. A futam elején még nem voltunk annyira versenyképesek a keményebb gumikon, mint később a lágyon, de nem követett el semmilyen meggondolatlan hibát, és nem vállalt felesleges kockázatot sem” – kezdte a versenyző értékelését a csapatfőnök, Christian Horner.

„Azt mondtam neki a rajtrácson, hogy az autó a futam második felében fog igazán életre kelni, és így is történt. Nagyon jól tudjuk, hogy Daniel (Ricciardo) kemény vetélytárs, az ellene és a Sergio (Pérez) ellen az utolsó körben bemutatott előzése azonban lenyűgöző volt. Az, hogy a tizenhetedik helyről sikerült ötödikként zárnia, remek kezdés” – jelentette ki Horner.

A csapatfőnök nemcsak Albon teljesítményével, hanem Gaslyéval is elégedett volt. A francia ugyanis jó hétvégét zárt a Toro Rossóval, és két pontot sikerült is szereznie.

„Úgy gondolom, biztató kezdés volt a részéről. Remélhetőleg, sima hétvégéje lesz Monzában. De nem kétséges, nagyon jó benyomást tett azzal, ahogy a mérnöki csapattal dolgozott. Ez határozottan jó start volt. Amikor pedig beszéltem vele a hétvégén, úgy tűnt, teljesen jól áll hozzá a Toro Rossó-s visszatéréshez. Felismerte, hogy még mindig nagyon jó lehetőségek vannak előtte, és megfelelő gondolkodásmóddal közelítette meg a helyzetet” – emelte ki Horner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik