Horner szerint jó szezon vár a Red Bullra (Fotó: AFP)

 

Talán a vártnál is jobban sikerült az első verseny a Red Bull-Honda számára. Max Verstappen a dobogóra tudott állni úgy, hogy mindkét Ferrari-pilóta előtt végzett, és a verseny hajrájában még Lewis Hamiltont is megpróbálta megszorongatni. Ez mindenképp biztató a Red Bull új motorszállítója, a Honda számára is. Christian Horner szerint azonban nem szabad túl magasra helyezni a lécet a céljaikat tekintve egy futam alapján.

„Úgy vélem, hogy túl korai a világbajnoki címről beszélni, ám dobogós helyen végezni mindenképp nagyszerű volt a Honda számára – vélekedik a csapatfőnök. – Nagyon büszkék vagyunk erre az eredményre, és hálásak vagyunk azért, amit tőlük kaptunk. Remélhetőleg ez egy nagyszerű szezon kezdete volt.”

Horner arra is kitért, hogy ha nem a vb-cím, akkor mi lehet a Red Bull célja 2019-ben. Igaz, ennek egy részét az Ausztráliában látottak alapján talán már el is érték.

„Szeretnénk csökkenteni a lemaradásunkat a Mercedesszel és a Ferrarival szemben, de ezt már meg is tettük. Még csak egy verseny ment le, de jól kezdtünk, és erre a pozitív energiára kell építenünk” – hangsúlyozta Horner.