F1: a Racing Point szerint információhiányon alapul az óvás

Vágólapra másolva!
2020.07.13. 13:43
null
A Racing Point mindent tisztázott az FIA-nál az idény előtt (Fotó: AFP)
Amint arról vasárnap este beszámoltunk, a Stájer Nagydíj után a Renault hivatalos óvást jelentett be a Racing Point autója miatt, mert szerintük a rózsaszínű autók és a Mercedes tavalyi autója között túl sok a hasonlóság. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az óvást megalapozottnak találta, befogadta, további vizsgálatokig lefoglalta a Racing Point első és hátsó fékhűtőit, és bevonta a vizsgálatba a Mercedest is. A Racing Point hétfőn megszólalt az ügyben.

A Silverstone-ban székelő alakulatnál úgy vélik, hogy a Renault elsősorban félreértés és információhiány miatt adhatta be az óvását, amit rendkívül csalódottan vettek tudomásul. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az idény kezdete előtt már a legmesszebbmenőkig tisztázták az FIA-val az autójukkal kapcsolatos összes felvetődő kérdést, így többek között az RP20-as modell kialakításának és alkatrészeinek eredetét is.

„Rendkívül csalódottak vagyunk, amiért a Stájer Nagydíj eredményeit megkérdőjelezik és kétségbe vonják, miközben az egész félreértésen és információhiányon alapul. Határozottan elutasítjuk a szabálytalanság mindennemű vádját, és a csapat megteszi a szükséges lépéseket, hogy bizonyítsa, a szabályoknak megfelelően járt el. Az idény kezdetén mindenben egyeztettetünk az FIA-val az autónkat illetően. Bízunk benne, hogy az óvást elutasítják, miután bemutattuk válaszainkat a bejelentés által felvetett kérdésekre” – áll a csapat közleményében.

A Racing Point idei és a Mercedes tavalyi autója közötti hasonlóság már a téli tesztek óta beszédtéma a paddockban – ezért is hívják „Pink Mercedesnek” az RP20-ast sokan... –, ám eddig hivatalos panasz nem érkezett Lance Stroll és Sergio Pérez autójára.

Amennyiben egyébként a panaszos Renault-nak ad igazad a FIA vizsgálódása, úgy minden bizonnyal törlik majd a csapat Stájer Nagydíjon elért eredményeit, de nem elképzelhetetlen az sem, hogy az egész bajnokságból kizárják a rózsaszíneket, s könnyen elképzelhető, hogy – ha valóban igaza lesz a Renault-nak, akkor – a Mercedes sem ússza meg büntetlenül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik