F1: a Pirelli nem érti, miért folyik eljárás ellene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 15:55
A Pirelli szerint alaptalanul helyezték vád alá a májusban a Mercedesszel közösen végrehajtott tesztje miatt. Az F1-es csapatokat gumikkal ellátó olasz vállalat szerint az FIA tanácsa nem is rendelkezhet felette.

„A Pirelli nem érti, miért folyik eljárás ellene, a vállalat csak annak a jogának tesz eleget, amit az FIAráruházott. Nem tudjuk felfogni, mire fel ez a vádaskodás – kezdte beszédét Dominique Dumas, a Pirelli képviselője. – A Ferrari és a Red Bull, az ügyet az óvásával elindító két istálló külön jelezte, hogy a Pirelli ellen nincs kifogása, ezért nem értjük az eljárást. A vádak alaptalanok, hiszen a Pirelli nem szegett szabályt."Dominique Dumas, a Pirelli képviselője. – A Ferrari és a Red Bull, az ügyet az óvásával elindító két istálló külön jelezte, hogy a Pirelli ellen nincs kifogása, ezért nem értjük az eljárást. A vádak alaptalanok, hiszen a Pirelli nem szegett szabályt."

A jogász rámutatott arra, hogy a Pirelli nem szereplője a Formula–1-es világbajnokságnak, így nem is ítélkezhet felette az FIA. Példaként felhozta Flavio Briatore és Pat Symonds esetét: a 2008-as Szingapúri Nagydíj ügyében eltiltott két szakember felmentést nyert polgári bíróság által, mert kiderült, hogy az FIA felettük nem ítélkezhetett, csak istállójuk felett.

„A Flavio Briatore kontra FIA ügyben a francia bíróság kijelentette, hogy az FIA-nak nincs joga olyan személy felett ítélkeznie, aki nem vállalta el személyesen, hogy a szabályoknak megfelelően cselekszik – mondta Dumas. – Az FIA tanácsa nem hozhat döntést biztos jogi alap nélkül, a Pirelli pedig nem fogadja el, hogy egy mondvacsinált ügy kapcsán sározzák be. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha nem borzolnák az ítélettel a kedélyeket, hanem megteremtenék a lehetőségét annak, hogy ésszerű megoldást dolgozzunk ki a gumik tesztelésére, amire a lehető leghamarabb megoldást kell találnunk."

A párizsi tárgyalás első szakaszában az FIA és a Mercedes elmondta az érveit, az ebédszünetet követően pedig a Pirelli is szót kapott. Az FIA tanácsa délután jelezte: nem születik döntés csütörtökön, de az ítélethirdetés pontos időpontjáról nem adott tájékoztatást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik