F1: a németek nem bíznak benne, hogy jövőre lesz futamuk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 13:21
null
A Német Nagydíj szervezői szerint kicsi az esély a 2020-as futamra (Fotó: AFP)
Georg Seiler, a Hockenheimring versenypálya igazgatója kevés esélyt lát arra, hogy jövőre is rendezzenek Formula–1-es futamot.

Seiler elárulta, hiába vannak állandóan tárgyalásban az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával, csak a távoli jövő kerül szóba a megbeszéléseken, a szerződés meghosszabbításáról viszont még nem egyeztettek.

„Úgy tűnik, hogy 2020-ban nem lesz Német Nagydíj. A naptárban huszonegy helyszín szerepel, jövőre belép Hanoi és Zandvoort, így a mostaniak közül lesznek kiesők. Barcelona, valamint Mexikóváros a jelöltek közé tartozik, és úgy néz ki, mi is” – mondta az igazgató, aki augusztus végén nyugdíjba vonul.

Hozzátette: mivel nincs semmi végleges az ügyben, még bármi megtörténhet.

„Tavaly is csak szeptemberben vagy októberben tudtuk megkötni a szerződést 2019-re. Van tehát némi remény, de most mégis kevés esélyt látok a folytatásra” – közölte Seiler.

A hockenheimi pályát 1932-ben építették, 1970-ben rendezték rajta az első F1-es versenyt. Egy év kivételével 1977-től 2006-ig adott otthont a Német Nagydíjnak, amelyet azt követően felváltva rendezett meg a Nürburgringgel. Négy évvel ezelőtt azonban már kimaradt a naptárból a Német Nagydíj, miután az akkori tulajdonos, Bernie Ecclestone egyik németországi pályával sem tudott megállapodni.

Az idei vb-sorozatban vasárnap kerül sor Német Nagydíjra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik