F1: a Mercedes 63 év után bukott; ilyen még nem történt a szériában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 11:29
A Formula–1 2018-as szezonja olyasmit produkál, amire még nem volt példa az F1 1950 óta íródó történetében, ugyanis kilenc futamot követően a három élcsapat egyaránt három győzelmet számlál, amikor a mezőny a királykategória szülőhazája, Nagy-Britannia felé veszi az irányt. Ráadásul a vb-összetettet vezető Sebastian Vettel előnye csupán egy pont a 33 verseny után nullázó Lewis Hamiltonnal szemben, akinek a hátránya így megint pontosan ugyanannyi, mint a széria első „tripla hétvégéje”, vagyis Franciaország előtt volt.

Hamilton 2014 óta legyőzhetetlen hazai pályán (Fotó: AFP)
Hamilton 2014 óta legyőzhetetlen hazai pályán (Fotó: AFP)
Hamilton 2014 óta legyőzhetetlen hazai pályán (Fotó: AFP)

 

AUSZTRIÁBAN TÖRTÉNT

0: a Mercedes kettős kiesést szenvedett el a Red Bull Ringen, ilyenre legutóbb a 2016-os Spanyol Nagydíjon volt példa, amikor Lewis Hamilton és Nico Rosberg már az első körben ütközött egymással. Viszont amennyiben olyan dupla nullázást keresünk, amikor nem baleset miatt estek ki az „ezüstnyilak”, akkor egészen az 1955-ös Monacói GP-ig kell visszamenni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a modern kori csapat történetében ilyen még nem fordult elő. Számszerűsítve pedig 168 futamon vett részt a két eset között a gárda.

1: az Osztrák GP visszatérése óta először történt meg, hogy nem egy mercedeses aratott sikert a pályán, a szériát megtörő Red Bull eközben először nyert hazai aszfaltcsíkon.

2: mióta bevezették a V6-os turbókat, a német gárda csupán két esetben nem fejezte be az egyik autójával sem az adott versenyt, és mindkét alkalommal – vagyis a 2016-os spanyol és az idei osztrák Grand Prix-n – Max Verstappen diadalmaskodott, miközben a dobogón mellette állók személye és sorrendje is megegyezett.

Két dupla kiesés, két megegyező dobogó (Fotó: AFP)
Két dupla kiesés, két megegyező dobogó (Fotó: AFP)


3: a Red Bull az idei harmadik sikerét érte el, így 9 versenyt követően a három élcsapat egyaránt 3 sikert számlál, amire a Formula–1 történetében még nem volt példa.

4: Verstappen karrierje negyedik diadalát aratta, így a 2018-as idényben már 4 pilóta iratkozott fel a győztesek listájára. Az élcsapatok finnjei azonban továbbra is nyeretlenek, pedig Valtteri Bottas 4, míg Kimi Räikkönen 2 esetben lett már második az eddigi 9 futam során.

4: bár a Red Bull hollandja már 4-szer győzött, még egyszer sem indulhatott az élről, ezzel pedig beállított Eddie Irvine és Bruce McLaren rekordját.

5: Bottas zsinórban a második szezonban kaparintotta meg a rajtelsőséget Spielbergben, és ötödik pole-jának köszönhetően amellett, hogy megelőzte a Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli, Didier Pironi és Mike Hawthorn alkotta négyest, utolérte többek között Giuseppe Farinát, Clay Regazzonit, illetve honfitársát, Keke Rosberget a vonatkozó rangsorban.

5: Charles Leclerc az elmúlt 6 GP közül 5-ről távozhatott ponttal, a monacóit így ebben a tekintetben csak a kedden a 31. születésnapját ünneplő Vettel (6/6) előzi meg.

19: miután Romain Grosjean is pontot szerzett, idén már 19 pilóta mondhatja el magáról, hogy legalább egyszer az első tízben végzett. Az egyetlen kivételt Szergej Szirotkin jelenti, aki épp Ausztriában érte el az eddigi legjobb helyezését, ami a 13. pozíció volt. Érdekesség, hogy az orosz még egyetlen kört sem töltött el a top 10-en belül autózva.

33: Hamilton a 2016-os Japán Nagydíjon kezdett bele a később 33 GP-t felölelő pontszerző sorozatába, ami vasárnap Ausztriában a végéhez érkezett. A címvédő szériája ezzel nem szárnyalta túl a Nick Heidfeld által a 2007-es kínai és a 2009-es olasz futam között teljesítettet, vagyis a brit és a német együtt áll az örökranglista élén. A jelenleg is futó leghosszabb menetelés így már Vettel nevéhez fűződik, aki a 2017-es Amerikai GP óta távozhatott minden helyszínről ponttal. Hamilton kiesése pedig azt is jelenti, hogy idén már csak a Ferrari németje mondhatja el magáról, hogy mindegyik versenyen az első tízben zárt.

44: a Mercedes a 2016-os Monacói GP óta minden egyes versenyen ponttal gyarapodott, így a dupla kiesés miatt egy 44 futamot felölelő széria szakadt meg. A leghosszabb ilyen sorozat egyébként a Ferrari nevéhez fűződik, a maranellói istálló a 2010-es német és a 2014-es szingapúri Grand Prix között ért el mindig top 10-es eredményt.

A Mercedes 44 verseny után nullázott (Fotó: AFP)
A Mercedes 44 verseny után nullázott (Fotó: AFP)

 

50: a Haas az 50. versenyhétvégéjét futotta a királykategóriában, és nem is ünnepelhetett volna szebben, hiszen a legjobb helyezését jegyezte. Ezen felül Romain Grosjean 4. és Kevin Magnussen 5. pozíciójának köszönhetően az amerikai gárda feljött az 5. helyre a konstruktőri bajnokságban.

55: a Mercedes fennállása során 55. alkalommal sajátította ki az első rajtsort, míg idén 3. alkalommal fordult elő, hogy az „ezüstnyilak" várhatták az élről a piros lámpák kialvását.

200: a Force India a 200. nagydíját teljesítette a „száguldó cirkuszban", így a 16. olyan csapattá vált, amely elérte ezt a mérföldkövet. A gárda egyébként 1 ízben szerzett már pole pozíciót (2009-es Belga Nagydíj) és 6-szor végzett az első háromban, miközben idénybeli első kettős pontszerzését könyvelhette el.

A csapat így emlékezett meg az eddigi 200 futamáról:

Sahara Force India on Twitter

200 races. 6 podiums. 5 fastest laps. 1 pole position. 1,029 points. Millions of fans. Just ONE team. Thank you for being with us on this journey, yesteryear, today and in the future! #SFIFamily #ForceIndia

81 394: Fernando Alonso, miután célba ért Ausztriában, megdöntötte Michael Schumacher rekordját. A német legenda a pályafutása során összesen 81 208 km-t versenyzett, ezt a határt lépte most át a spanyol, aki immár 81 394 kilométert tett meg a több mint 17 éve tartó karrierje alatt. A mclarenes emellett a befejezett futamok számában is átvette a vezetést, ugyanis Alonso 238. alkalommal látta meg a kockás zászlót, míg az eddig vezető Schumacher 237-szer.

A BRIT NAGYDÍJ SZÁMOKBAN

69. BRIT NAGYDÍJ
PÉNTEK
11.00–12.30: 1. szabadedzés
15.00–16.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
15.10: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 22., 15.10: Német Nagydíj
Július 29.,15.10: Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10: Belga Nagydíj

3: összesen 3 helyszín, Silverstone (51), Brands Hatch (12) és Aintree (5) adott már otthont a Brit GP-nek, amelyet idén már 69. alkalommal rendeznek meg.

3: az ausztrál, a kanadai és az osztrák nyomvonal után a brit is kap egy 3. DRS-zónát, ami nem mellesleg az „előzési szakaszok" megjelenése óta az első lesz, amely tartalmaz kanyarokat is, a pilóták így nyitott hátsó szárnnyal száguldhatnak át az Abbeyn és Farmon, persze amennyiben nem fékeznek, mert akkor automatikusan lecsukódik az elem.

4: Stirling Moss (1955–1958) és Jim Clark (1962–1965) zsinórban 4 szezonban bizonyult a leggyorsabbnak a brit időmérőn, míg Hamilton szériája 2015 óta tart, vagyis a címvédő egy újabb rajtelsőséggel utolérné a fenti kettőst.

4: Clark (1962–1965) és Hamilton (2014–2017) sorozatban 4 nagydíjat nyert meg Nagy-Britanniában, ami csúcsnak számít, így amennyiben utóbbi győz vasárnap, akkor rekordot dönt.

5: Clark és Hamilton egyenként 5-ször szerezte meg a pole pozíciót, tehát a mercedeses egy újabb elsőséggel az élre állna.. Ami pedig az aktív pilótákat illeti, a brit mellett Alonso (3), Vettel (2) és Räikkönen (1) kezdhette meg már az élről az ottani futamot.

5: Clark, Alain Prost és Hamilton fejenként 5 ízben ünnepelhetett már győzelmet, a címvédőn kívül pedig Fernando Alonso (2), Räikkönen (1) és Vettel (1) diadalmaskodott eddig a jelenlegi mezőnyt tekintve. A négyszeres világbajnok brit egyébként ha nyer vasárnap, akkor egyeduralkodóvá válik a pályán.

A Mercedes legutóbbi 5 Brit Nagydíja:

Mercedes-AMG F1 on Twitter

Four magic wins... and the one that got away! What a five years we've had with @LewisHamilton at @SilverstoneUK! #BritishGP @F1 https://t.co/2qwkI8Lv5D

7: Nigel Mansell összesen 7 esetben érte el a versenyen futott leggyorsabb kört, míg a most hétvégén rajthoz állók közül Räikkönen (4), Alonso (3), Hamilton (3) és Vettel (1) tudhat már a magáénak ilyen kört.

7: Prost, Schumacher és Hamilton egyaránt 7-szer állt fel a pódiumra Nagy-Britanniában, a brit így a hétvégén a rajtelsőségek és a győzelmek mellett a dobogós helyezések számában is átveheti a vezetést szülőhazájában. A címvédőn túl pedig Räikkönen (6), Alonso (6), Vettel (4), Bottas (2), Daniel Ricciardo (1) és Verstappen (1) végzett már az első háromban a futamon a mostani rajtrácsot alapul véve.

15: a Ferrari 15-ször kaparintotta meg a pole-t, a Williams 13, a Mercedes és a McLaren egyenként 7, a Renault és a Red Bull 3-3 esetben várhatta már az élről a piros lámpák kialvását.

16: a maranellói istálló 16 sikert számlál a Brit Nagydíjakon, míg a McLaren 14, a Williams 10, a Mercedes 6, a Red Bull 3, a Renault pedig 2 alkalommal nyert.

26: az első rajtkockát 26-szor (38%) sikerült a pódium felső fokára váltani, míg a leghátrábbról Carlos Reutemann aratott diadalt. Az argentin 1978-ben a 8. helyről rajtolt, és szerezte meg pályafutása 8. sikerét. Az elmúlt 20 évben viszont csupán 4 esetben fordult elő, hogy az a versenyző győzött, aki nem az első három pozíció valamelyikéből startolt. David Coulthard 2000-ben, Schumacher 2004-ben, illetve Hamilton 2008-ban és 2014-ben nyert így.

80: a Mercedes a 80. győzelmét jegyezheti vasárnap a királykategóriában, míg Bottas vagy Räikkönen Finnország 50. sikerét érhetné el.

306.198: 52, egyenként 5891 méter hosszú kör teszi ki a 306.198 km-es versenytávot a silverstone-i aszfaltcsíkon.

1:30.621: a Hamilton által a 2017-es futamon elért 1:30.621-es idő számít a körrekordnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik