Vettel hátvédet kapott, Hamilton a dobogóról is lecsúszott

Vágólapra másolva!
2017.07.30. 12:23
A Ferrari négyszeres világbajnok pilótája, Sebastian Vettel – a futam nagy részében technikai problémával küzdő autóval – megnyerte a 32. Magyar Nagydíjat. A második helyen Kimi Räikkönen végzett, a harmadikon a helyét az utolsó kanyar után a csapattársától, Lewis Hamiltontól visszakapó Valtteri Bottas (Mercedes) zárt. Vettel előnye 14 pontra nőtt Hamilton előtt a pontversenyben. A két Red Bull a rajt után ütközött, Daniel Ricciardo kiesett, Max Verstappent megbüntették.

A Ferrari számára a Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel autója jelentette a legnagyobb veszélyt. A német kocsiját két órával a rajt előtt azért kellett szerelni, mert a hidraulikus rendszerében probléma adódott. Az FIA felügyelete mellett megjavították a kocsit, így Vettel megtarthatta pole pozícióját.

A rajtnál is minden rendben volt még vele, de a német jelezte, hogy egyre nehezebb irányítani, egyre inkább balra húz. Kimi Räikkönen hamar utolérte Vettelt, majd a kerékcseréket követően a két Mercedes is tapadt a Ferrarikra. Vettel mögött vonat alakult ki, de a Hungaroringen így is biztonságban volt a német, hiszen a Mercedesek sem tudtak támadást indítani.

32. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.486
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:18.455
JÚLIUS 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:17.017
pole: Vettel 1:16.276, 2. Räikkönen 1:16.444
JÚLIUS 30., VASÁRNAP
futam: 1. Vettel, 2. Räikkönen, 3. Bottas
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 27., 14.00: Belga Nagydíj
Szeptember 3., 14.00: Olasz Nagydíj
Szeptember 17., 14.00: Szingapúri Nagydíj

Pedig Räikkönen aggódott, hogy hátvédként őt teszik ki a Mercedesek támadásának, miközben úgy érezte, ha szabad utat kapott volna, simán elhúzott volna Vetteltől. Ezt a Ferrari vezetői nem engedték, pont jó volt a finn védőnek.

A Mercedes mindent megpróbált, a Räikkönent eredménytelenül kóstolgató Valtteri Bottas átadta a harmadik helyet Lewis Hamiltonnak, aki kapott kétszer öt kört arra, hogy megelőzze legalább az egyik Ferrarit. Ám Vettel annyira nem volt lassú, hogy Räikkönen szabad prédává váljon mögötte, így Hamilton is hiába kísérletezett, tiszta előzési helyzet nem volt előtte.

A végén Räikkönen a célba kísérte Vettelt, akinek előnye ezzel 14 pontra nőtt Hamiltonnal szemben a pontversenyben. Hamilton ugyanis csak 12 egységet kasszírozott, miután a csapattal kötött egyezséget megtartva, hét másodperces előnyét leadva az utolsó kanyarban visszaengedte maga elé csapattársát.

A Red Bull az elrontott időmérő után jó versenyben bízott, de a 2. kanyar után letehetett a dobogós helyekről. Max Verstappen és Daniel Ricciardo ugyan elhúzott Hamilton mellett a rajtnál, a holland azonban későn fékezett a 2-es hajlatban, és nekicsúszott az ausztrál kocsija oldalának. A 3-as rajtszámú Red Bullból ömleni kezdett a hűtővíz, Ricciardo meg is pördült, és feladta a versenyt. Verstappent az eset miatt tíz másodperces büntetéssel sújtották, amit a kerékcseréjekor letöltött, és messze lemaradt az első négytől. Hiába közeledett Bottasra körről körre, a Red Bull-lal nem tudott előzni.

A hajrában Hamiltonnak még vigyáznia kellett arra, hogy csak Bottast engedje maga elé a célegyenesben, Verstappent ne.

A hatodik helyen Fernando Alonso ért célba, a spanyol az utolsó előtti körben a verseny leggyorsabb körét is megfutotta.

A McLarennél Stoffel Vandoorne is pontot szerzett, és a Force India is kettős pontszerzést ünnepelhetett.

32. MAGYAR NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY (70 kör, 306.630 km)
1.
Sebastian Vettel
német
Ferrari 1:39:46.713
2.Kimi RäikkönenfinnFerrari0.908 mp h.
3.Valtteri BottasfinnMercedes12.462 mp h.
4.Lewis HamiltonbritMercedes12.885 mp h.
5.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer13.276 mp h.
6.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1:11.223 p h.
7.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Renault1 kör h.
8.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1 kör h.
9.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1 kör h.
10.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Honda1 kör h.
11.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
12.Danyiil KvjatoroszToro Rosso-Renault1 kör h.
13.Jolyon PalmerbritRenault1 kör h.
14.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1 kör h.
15.Pascal WehrleinnémetSauber-Ferrari2 kör h.
16.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari2 kör h.
17.Nico HülkenbergnémetRenault3 kör h.
FELADTÁKmegtett körök
Paul Di RestabritWilliams-Mercedes60
Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari20
Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer0
AZ EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Sebastian Vettel4811202
2. Lewis Hamilton4611188
3. Valtteri Bottas2810169
4. Daniel Ricciardo158117
5. Kimi Räikkönen49116
6. Max Verstappen1667
7. Sergio Pérez956
8. Esteban Ocon1045
9. Carlos Sainz Jr.735
10. Nico Hülkenberg526
11. Felipe Massa623
12. Lance Stroll1318
13. Romain Grosjean518
14. Kevin Magnussen311
15. Fernando Alonso210
16. Pascal Wehrlein25
17. Danyiil Kvjat24
18. Stoffel Vandoorne11
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes357
2. Ferrari318
3. Red Bull-TAG Heuer184
4. Force India-Mercedes101
5. Williams-Mercedes41
6. Toro Rosso-Renault39
7. Haas-Ferrari29
8. Renault26
9. McLaren-Honda11
10. Sauber-Ferrari5

 

A FUTAM (70 KÖR, 306.630 KM)

 

A RAJTSORREND
1.Sebastian VettelnémetFerrari1:16.276átlag: 206.770 km/ó
2.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:16.4440.168 mp h.
3.Valtteri BottasfinnMercedes1:16.5300.254
4.Lewis HamiltonbritMercedes1:16.6930.417
5.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:16.7970.521
6.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:16.8180.542
7.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1:17.5491.273
8.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Honda1:17.8941.618
9.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Renault1:18.3112.035
10.Jolyon PalmerbritRenault1:18.415
11.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:18.495
12.
Nico Hülkenberg*
német
Renault
1:17.468
13.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:18.639
14.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:18.771
15.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:19.095
16.
Danyiil Kvjat**
orosz
Toro Rosso-Renault
1.18.538
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:19.102
18.Pascal WehrleinnémetSauber-Ferrari1:19.839
19.Paul Di RestabritWilliams-Mercedes1:19.868
20.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1:19.972
*öt rajthelyes büntetés váltócsere miatt
**három rajthelyes büntetés Stroll feltartásáért

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik