F1: a költségvetési limit csökkentéséről tárgyalnak a csapatok

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.02. 14:57
null
A csökkentés mértékéről egyelőre megoszlanak a vélemények (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint április 6-án, vagyis jövő hét hétfőn újabb telekonferencián vesznek részt az F1-es csapatok, amelyen többek között arról is értekeznek, hogy csökkentsék a jövő évi költségvetési limitet a koronavírus-járvány miatt kialakuló gazdasági visszaesés miatt.

 

A Formula–1 vezetősége már több intézkedést is bevezetett annak érdekében, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány miatt kieső bevételeket. Előrehozták és megnyújtották a kötelező nyári gyárleállást, 2022-re halasztották a 2021-re tervezett átfogó szabályváltozásokat, és több elem fejlesztését is befagyasztották. Emellett a csapatok is reagáltak, elsőként a McLaren jelentette be, hogy megszorításokat vezet be a munkahelyek megóvása érdekében, és több versenyző is jelezte, kész lemondani fizetése egy részéről.

A sorozat hosszú távú tervei közül azonban nem változott a költségvetési limit bevezetésének dátuma, hiszen az már a következő idényben hatályba lép. Igaz, az Auto Motor und Sport értesülései szerint nem teljesen az előzetes tervek szerint, hiszen a csapatok készen állnak, hogy csökkentsék a korábban meghatározott 175 millió dolláros limitet.

A csökkentés mértékéről viszont megoszlanak a vélemények, a kisebb alakulatok a 100 millió dolláros határt javasolták, míg a nagyobbak inkább a 150-est. Igaz, az értesülések alapján a Mercedes a drasztikusabb csökkentést sem veti el, míg a Ferrari és a Red Bull nem menne a 150-es limit alá, sőt utóbbi gárda a 150 milliós javaslat elfogadását is is feltételhez kötötte, s azt kéri, további egy évvel halasszák el a szabályváltozások bevezetését.

A maranellóiak viszont arra figyelmeztetnek, a 150 milliós költségvetési limit sem fog változást hozni a kisebb csapatoknak, hiszen azok alapból is kevesebb összegből gazdálkodnak, ezért tényleges megszorító intézkedések bevezetését javasolták.

A költségvetési limitnek azonban nem csak pozitív oldala lenne, hiszen a nagyobb csapatoknak nagy valószínűséggel csökkenteniük kell a létszámot is – ez a Ferrari-alkalmazottakat érintheti a legrosszabbul, mert nehezebben találnak új állást a motorsporton belül, mint a britek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik